Téged akarlak-IX.fejezet

Drága olvasóim!

Megérkeztem a történet legújabb fejezetével, amiben újra olvashattok Sienna szemszögéből. Talán ez a rész kicsit rövidebb lett az előzőnél de ígérem, a következő fejezet hosszúsága kárpótol majd az esetleges rövidségért!
Korábban kitettem egy szavazást, miszerint egy vagy több történet fusson az oldalon. Eleinte igencsak fej-fej mellett haladtak, végül azonban az egy történetes felállás győzött. Ennek értelmében a következő történet csupán a Téged akarlak befejezése után lesz olvasható az oldalon.

Nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatásokat, a pipákat és a kommenteket, most is nagyon szívesen fogadok minden visszajelzést és véleményt!

Remélem ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket, és köszönöm, hogy velem tartotok,

Millió puszi és ölelés,

Bella

............................................................................................
Maradj

-Annyi idő után békét talált a lánynál, kísérteties, múltra emlékeztető nyugalmat, amit régóta elveszettnek hitt.-

Neymar

Szemei szinte a nap első sugaraival pattantak ki, s akármennyire is volt fáradt, képtelen volt újra rátalálni az álmokra. Percekig figyelte a mellette szuszogó lányt, ahogy az vékony karjaival magához szorítja a takarót. A tegnap estére gondolt, a bűnbeesés perceire, s a nyugalomra, ami szétáradt az elméjében. Több volt ez a test nyugtatásánál, a vágyak fékezésénél. Annyi idő után békét talált a lánynál, kísérteties, múltra emlékeztető nyugalmat, amit régóta elveszettnek hitt. Néha felvillant előtte Bruna arca, elvéve tőle a pillanatnyi élvezetet, ilyenkor szemeit behunyva űzte el a démonokat. Próbált mást látni benne, Siennát, a törékeny, sérült lányt, aki csakugyan menedéket keres a múltbéli fájdalmak elől. 

Annyi keserves, magányos éjszaka után végre nem volt egyedül. Makacssága tartotta vissza mindattól, amit újra és újra elképzelt: csókokkal halmozná el a lányt, ölelésekkel tarkítva, s percekig nem eresztené szorításából. Képzelgéseit igyekezett elnyomni, hiszen tudta, ezek csak gyenge próbálkozások a feledésre. Fontosnak akarta érezni magát, s Sienna ebben tökéletes partner volt. Nem akart többet annál, amit a fiú nyújtott neki, s éppen ezért kívánta annyira. Birtokolni akarta őt, a testét, az elméjét, hiszen annak ellenére, hogy közömbös volt számára a lány, érezte, hogy néhány pillanatban nem őt látja maga előtt. Érezte, hogy ő csupán egy múltbéli fájdalom pótléka, egy férfi árnya, aki egykor a mindent jelentette. Neymar pedig túlságosan szerette volna magáénak tudni ahhoz, hogy engedje, hogy a lány másról fantáziáljon karjaiban. Mégis hagyta, hogy Sienna elmerüljön a pillanatnyi mámorban, hiszen ő is ezt tette. Újra és újra Brunát látta maga előtt.

Halkan nyomta fel magát, a szobából némán távozott. Nadrágját igazgatva sétált a konyhába, ahová édes illatok és régen hallott brazil dallamok csalogatták. Marcella a tűzhely előtt magasodva egyensúlyozta a serpenyőt , néhány palacsinta már aranybarnára sütve várt a fiúra. Ijedten kapott a mellkasához, mikor meglátta a mögé settenkedő Neymart, a zenét lehalkítva újabb adagot öntött az edénybe. 

- A fenébe Neymar, megijesztettél!

Bocsánatkérően intett a lány felé, majd egy palacsintát elcsenve a tányérról látott hozzá a reggelihez. Odakintről meglepő melegség áradt, az októberi, őszi időnek szinte nyoma sem volt. A fákat gyengéd, hűvös szél ringatta, az ablaküvegen tompa fénnyel csillantak meg a nap sugarai. Kócos hajába túrt, egy üveg kólát magához húzva öblítette le az édes reggelit.

- Nem tűnsz túl kipihentnek.

Kíváncsian méregették egymást, miközben Neymar végig azon tűnődött, vajon Marcella csupán diszkréten kezeli a kényes este tényét, vagy mit sem sejtve az italozásban keresi a fiú fáradtságát. Vállat vonva nyúlt egy újabb palacsintáért, abban reménykedve, hogy a tegnap este kéjes nyögéseit titokban tartják a ház vastag falai. Nem úgy, mint az éppen megjelenő Siennát, aki álmos szemekkel, mindössze egy takaróval a testén lépett a nappaliba. Kínosabb volt bárminél az a csend, mely az elkövetkezendő perceket fedte. Kínos, erőltetett mosolyok mögé bújt döbbenet, szégyen és csalódottság, mely elől Neymar igyekezett a leghamarabb elmenekülni. Marcellát karonfogva vezette ki a helységből, magára hagyva a lányt, gondolatai között őrlődve. 

- Nem szólhatsz erről senkinek. Nem szólhatsz arról, hogy nálam volt.

Marcella sokszor látta Neymart feszültnek, a napok java részében ingerülten járkált fel-alá, most azonban egészen más bujkált az arany íriszekben. Talán félelem, talán aggodalom, azonban bizonyos volt, hogy az együtt töltött estére nem derülhet fény.

- Ígérd meg, Marcella. Senki sem tudhat róla, hogy...

- Megértettem. 

A lány értetlenkedve pillantott rá, hiszen a fiúk bizonyára tisztában voltak a ténnyel, Neymar mégis úgy őrizte az emléket, akár a legbecsesebb titkot. Mégsem feszegette a határokat, csupán csendesen bólintott és hagyta, hogy a férfi szótlanul távozzon kiismerhetetlen, kusza gondolataiban elmerülve.

Sienna Everett

Megsemmisülve nézett farkasszemet a rémült szempárral, mely tegnap este még vággyal telve méregette.Egy nem várt vendég volt csupán, akit az ismeretlen lány csakugyan kíváncsian vizslatott, még ő úgy érezte, lába földbegyökerezett, s minden ereje elhagyja. Neymar szó nélkül távozott a nővel, miközben Siennát szinte felőrölték a megalázottság okozta érzelmek. Közönségesnek érezte magát, kihasználtnak, mégis, könnyeit visszafogva nyelt egy nagyot. Hiszen megfogadtuk. Érzelmek nélkül. 
Nem hagyta, hogy a szégyen újra maga alá gyűrje, így hát görnyedt hátát kiegyenesítve várt a nappali boltíve alatt, míg Neymar viharként vonult végig a helységben, egyenesen felé tartva. Nem szólt egy szót sem, pólóját magára kapta, neonszínű cipőjét lábára húzva forgatta kezében a kocsikulcsot. Látszólag elmerült a gondolataiban, őrlődött valamin. Az idegen, fehér ruhás lány csakugyan értetlenül méregette, akárcsak ő maga, mégsem merte megszólítani. Hagyta, hogy a negédes mosoly mögé bújtatott düh teret nyerve hatalmasodjon el a férfin, aki éppen előtte magasodott.
- Nem muszáj itt lenned. Elmehetsz.
Nagyot nyelt, szíve szinte kiszakadt mellkasából, hiszen a szavak mögé látott. Nincs rád szükségem.Elmehetsz. Nem sokszor volt dolga a férfival, azonban a röpke, együtt töltött néhány nap elegendő volt ahhoz, hogy valamelyest megtapasztalja, s megbarátkozzon a nyers modorral. Nem válaszolt, hezitálva pillantott a szemekbe, választ keresve a kiismerhetetlen tettekre, Neymar azonban makacsul ellenállt.
- Szükségem van egy kis segítségre az ebédhez. Már ha nem bánod.
Neymar vállat vont a konyhában várakozó nő szavaira, türelmetlenül felkapva pulóverét távozott a lakásból, ridegséget és csendet hagyva maga után. A két nő egy pillanatra a bejárat felé kapta tekintetét, ahol az ajtó tompa puffanással csapódott be, a némaság pedig késként szelte a hideg levegőt. 

- Marcella - Kezét Sienna felé nyújtotta, a lány hezitálva fogadta el.
- Sienna.
Mindössze egy apró mosoly volt a válasz, kezét meztelen hátára csúsztatva vezette az asztalhoz, majd egy alaposan megpakolt tányért tolt elé. Sienna étvágyát elveszítette valahol ott, ahol Neymar ismételten elásta az együtt töltött esték emlékeit, az édes illat azonban hamar meghozta a kedvét a reggeli édességhez.
- Remélem nem bánod, hogy marasztallak. Sajnálom, hogy Neymar ilyen...
Bunkó. Legyintve fogyasztotta el az utolsó falatokat, majd az üres tányért a mosogatóba csúsztatta. A férfi nevét hallva megborzongott, hiszen még egyszer sem hallotta Tőle, ő maga pedig továbbra sem erősködött. Volt benne valami kivételes, valami érzéki, egyszerre szenvedélyes, ahogyan újra és újra ismételte a különleges nevet. Neymar. 
Újra helyet foglalt a bőrrel borított széken, lábát mellkasához szorította, állát térdére támasztva figyelte Marcellát, aki a megannyi fűszer közül válogatta a legmegfelelőbbet. Egy másodperc alatt mérte végig a lányt, óvatosan, tetőtől talpig. Annak ellenére, hogy nem tartozott a vékony hölgyek közé, Sienna kifejezetten szépnek találta a bájos mosollyal és a mindig csillogó szempárral, amely most őt figyelte.
- Mesélj magadról. Nem gondoltam, hogy Neymar bármikor hazamerészkedne egy lánnyal.
Percekig hezitált, hiszen sohasem szerette az unalmas bemutatkozásokat, a klisés kérdéseket és a megszokott válaszokat. Hirtelen fogalma sem volt, miről beszéljen, így hát néhány elejtett szónál nem mondott többet. Hagyta, hogy Marcella beszéljen, ódákat zengve Brazíliáról, a kéklő tengerről, a hosszú, homokos partról, a riói és sao paoloi fülledt éjszakákról, melytől Sienna egy pillanat alatt a Copacabanan érezte magát. A vékony, kedves hang szinte álomba ringatta, csak néhány kusza kérdés szakította ki őt a delíriumból.
- Na és, honnan ismered Őt?
Ügyesen lépett a képzeletbeli bábukkal, óvatosan, hogy még véletlenül se ejtsen sebet az ellenfélen. Csupán néha emlegette fel Neymart, egy-egy óvatos szóval megpendítve. Sienna immáron csak elmosolyodott, majd nagyot nyelve harapott ajkaiba.
- Ibizán találkoztunk.
Marcella könnyedén továbbsiklott a hallottakon, tovább faggatva a hallgatag lányt. Sienna csupán órák után talált rá a szavakra, miközben esetlenül vágta össze az elé pakolt zöldségeket. Felszabadultan mesélt a festményekkel töltött délutánokról, a művészetekről, s egy saját galériáról, amely gyermekkora óta a legédesebb, dédelgetett álma. Szinte belefeledkezett a szavakra, a mondatok magukkal ragadták, s azon kapta magát, hogy percek óta csak ő beszél. Elpirulva sajnálkozott a brazil lánynak, Marcella mindössze egy apró kacajt eresztett el.
- Régóta ismered?
Először kérdezett róla, Marcella a pulton hagyta a kést, kezét egy rongyban  megtörölve támaszkodott az asztalnak.
- Fogjuk rá. Még Brazíliában ismerkedtünk meg, de miután elköltözött, sokáig nem beszéltünk. Augusztusban keresett fel, hogy lenne egy ajánlata, én persze elvállaltam. Ennél jobb munkát úgysem kapnék rögtön az iskola után.
Csakugyan igaza volt a brazilnak, hiszen annak ellenére, hogy egész napját a konyhában tölti, nagyszerű összeg üti a markát, ráadásul a focistában remek barátra talált, még ha az elmúlt hetekben kevéssé hasonlított régi önmagára. Sienna akárhányszor Neymarra gondolt, igyekezett a mogorva álarc mögé látni. Tudni akarta, milyen az a Neymar, aki teljes szívből szeret, aki szenvedélyesen csókol, aki gyengéden cirógatja, aki álomba ringatja. A rideg szempárban ott pislákolt a melegség fénye, valami azonban újra és újra elfojtotta a lángokat. Kimondatlanul is érezte a fájdalmát, hiszen egyek voltak. El akarták felejteni a keserves napokat, amikor mindkettejük ezernyi sebből vérzett. Féltek a a bizonytalanságtól, az újabb döfésektől, amik olyan nehezen forrtak össze. Sienna mégis ott állt a feledés kapujában, készakarva menekült a férfi karjaiba, nem törődve az ismeretlennel.

Nem figyelte az órát, csupán a bejárat felőli zajra lett figyelmes. Tekintete a televízió alatti kijelzőre tévedt, a szám vészesen közeledett a négyeshez. Neymar szótlanul sétált a lakásban, izzadtan, porosan, kócos haját összeborzolva pillantott a két lányra, akik némán bólintottak felé.Egy percnyi hezitálás után Sienna maga mögött hagyta a brazilt, léptei a hálószobába vezették, ahol végre megszabadulhatott a nehéz takarótól. Meztelen teste egy pillanatra megremegett a hidegtől, mely végigfutott hátán, tekintete egyből megakadt a nevetséges fodros ruhán, amiben kénytelen volt hazatérni. Nehézkesen húzta fel magára, fűzőjét meglazítva igyekezett belebújni a merev anyagba. Az ajtó halk nyikorgással nyílt ki, a küszöbön Neymar várakozott, keresztbefont karral, fejét a félfának támasztva.
- Sajnálom, hogy ilyen sokáig maradtam.
Mindössze szeme sarkából figyelte a férfit, aki mozdulatlanul állt, türelmesen, végigpillantva a lányon. Sienna mobilja után kutatott, miután végignézett a farsangi jelmezre emlékeztető göncön, a taxitársaság számát igyekezett bepötyögni, miközben az ajtóhoz igyekezett. Tagadhatatlanul félt a focistától, annak dühös pillantásától, mely szinte lyukat égetett hátába. Táskáját magához ragadva sietett az ajtóhoz, a férfi azonban finoman húzta magához. Karja derekára simult, forró lehelete homlokát melengette.
- Maradj.
Sienna pedig képtelen volt nemet mondani. Remegő lábakkal élvezte a pillanatot, amikor a brazil először bánt vele olyan gyengéden, ahogy azt egykor Damien tette.

Téged akarlak-VIII.fejezet

Sziasztok!

Új hét, új rész - immáron a nyolcadik. Most először olvashattok csak Neymar szemszögéből, ami számomra mindig nagyobb kihívás, hiszen egy férfi fejébe belelátni talán nem is olyan egyszerű, sőt! Tudom, van még mit csiszolnom rajta, és igyekszem részről részre fejlődni, hogy még inkább átérezzétek azt, amit szeretnék Neymarral üzenni.Remélem elnyeri a tetszéseteket a fejezet, és velem tartotok a folytatásnál is.

Köszönöm az eddigi támogatásotokat, a pipákat, a feliratkozásokat, nagyon hálás vagyok!

Millió puszi és ölelés,

Bella

...............................................................................................
Érzelmek nélkül

-Nincsenek érzelmek, nincsenek sebek, melyek hónapokig megkeserítik az életed. Egy ábrándok nélküli éj, ahol csak a vad vágy, a zabolátlan szenvedély létezik...-

Neymar

Némán álltak egymás mellett, a reggeli hideg szél halkan süvített végig a tengeren, apró hullámokat kavarva. Mindössze ketten maradtak, Ő és a lány, tekintetük a horizonton nyugodott. Nem érzékelte az idő múlását, mindössze az első sugarak emlékeztették arra, hogy új napra virradt. 
Órák óta kint álltak, teste mostanra már átfagyott, mégsem vonult vissza. Tagadni próbálta, rideg szavai mögött azonban élvezte a lány társaságát, válaszait néha megmosolyogta, mire a lány csakugyan mosolyra húzta ajkait. Nem tudta felidézni, miről diskuráltak az éjszaka leple alatt, egy-egy mondat továbbsodorta őt a szavak tengerében. Néha csak szeme sarkából figyelte egyenletes légzését, miközben igyekezett mást látni benne. Egy vadidegen lányt, egy ismeretlent, mégis, újra és újra Bruna jelent meg előtte. Nem akart kérdezni, hiszen úgy érezte, mindent tud róla. Nem akart válaszolni, hiszen feleslegesnek érezte, azonban kénytelen volt rájönni, hogy a lány valahol Brazíliában próbálja elfelejteni őt. Újra és újra eleresztette kósza képzelgését, s ilyenkor percekig igyekezett elvonni figyelmét. Ezernyi kérdést zúdított a lányra, a válaszokra azonban aligha figyelt. Néha mímelt mosollyal fordult felé figyelmet színlelve, máskor azonban csak meredt tekintettel hallgatta a szavakat. Nem sok mindent tudna felidézni a lánytól, mindössze a tényt, hogy ő is Barcelonában igyekszik gyógyítani a ki nem mondott sebeket. Nevét azonban egy pillanat alatt megjegyezte, a törékeny archoz tökéletesen illet a dallamos név. Sienna. 
Sienna csupán egyszer érdeklődött a férfi neve iránt, mire az hosszú némaság után sem válaszolt. A lány lemondóan vont vállat, s hamar tudomásul vette a férfi furcsa makacsságát. A faggatásra hajlandóságot sem mutatott, s könnyedén átsiklott a tényen, hogy tulajdonképpen órák után sem került közelebb hozzá. De ez egyiküket sem zavarta. Nyugalmat találtak egymás mellett, olyasfajta nyugalmat, melyet korábban csak egy szerelmes ölelés nyújtott. A háborgó szív egy pillanatra lecsendesedett, az elmére béke szállt. S ha talán egy pillanatra félretette volna megrögzött konokságát, gondolkodás nélkül magához szorította volna Siennát, egy csókkal elfelejtve minden kínt. Az idilli percek azonban amilyen könnyedén jöttek, olyan hamar elszálltak, mégis, egy furcsa érzést hagytak hátra. Ott és akkor valami láthatatlan kapocs fűzte őket össze, egy vékony kötél, aminek minden egyes szála egy-egy fájdalmas emléket őrzött a múltból. A kín volt az, amitől egynek érezték magukat, s amitől Neymar egy percre úgy érezte, újra hazatalált.


2013.Október


A labda táncot járt a lába alatt. Önkényesen mozgatta a bőr játékszert, könnyedén átcsúszva két játékos között, miközben lábával a kaput vette célba, újra és újra. Sikerén felbuzdult, érezte, ahogyan a testét elönti az a vágy, amely gyermekkora óta benne izzik. Ami meccsről meccsre élteti, újra és újra erőt adva a küzdelemre. Nem figyelt a táblára, a piros számokra, a kántáló tömegre. Érezte a labda útját, annak minden rezgését, a szíve egyként dobogott az argentin csatárral, akivel szemet gyönyörködtető játékkal szórakoztatta a közönséget. A zöld gyep néha arcát csiklandozta, de semmi sem állíthatta meg. Újra felállt, mindig egy kicsit erősebbnek érezve magát. Hetek óta igyekezett visszanyerni régi formáját, amit a Santos színeiben megszokott magától. A gyorsaságot, a látványos cseleket és a gólzáporokat, melyek játékról játékra erősítették a magával szembeni hitet. Hitt magában, hitt abban, hogy még csak most áll az igazi siker kapujában. Hitte, hogy egy nap történelmet ír, aminek első betűit éppen most karcolja a hófehér lapokra.
A sípsó szakította félbe a játékot, az andaluz játékosok fejet hajtva a katalán győzelemnek egy kézfogással köszönték meg a remek játékot. Neymar mezét egy másik férfi karjára dobta, majd egy baráti ölelést követően indult az öltöző felé, ahol vastaps fogadta, honorálva mai teljesítményét.
- A brazil kezdi itthon érezni magát.
Piqué harsány nevetéssel nyomta öklét a fiú vállába, mire a csatár kénytelen volt elmosolyodni. A férfinak csakugyan igaza volt, Neymar most először érezte magát igazán a csapat tagjának, s a Santosból való távozása óta ez volt az első meccs, melyen úgy rúgta a bőrt, akárcsak a brazil gyepen. Könnyedén, feszültség és gondolkodás nélkül. Ösztönösen tette, amit kellet, s ez elégedettséggel töltötte el. Nem úgy az üres ágy gondolata, melyben magányosan hajtja álomra fejét éjszakáról éjszakára. Utolsó emléke egy nő illatáról az ibizai éjszakákhoz repítette vissza, amikor hölgyek tucatjaival múlatta az időt, mámoros percekbe burkolózva, elbújva a világ elől.
Utoljára lépett ki az öltözőből, a kapuban várakozó biztonsági őrök fáradtan intettek felé. A parkolóból lassan minden autó eltűnt, mindössze néhány hely volt foglalt. A kormányt megragadva taposott a gázba, majd a rádió felé nyúlt, a hírek azonban nem izgatták, így addig váltotta a csatornákat, míg végül ismerős dallamokba botlott. Az utcákon már nyoma sem volt a délutáni forgalomnak, a szurkolók régen eltűntek, az utakon csak néhány kocsi száguldott. Örömmel töltötte el a szinte üres sztráda látványa, melyet egészen Castelldefelsig élvezhetett. Ablakát lehúzva hagyta, hogy az őszi hideg levegő bezúduljon az autóba, karját az ablaknak támasztva simogatta a szél. Gyakorta vezetett éjszaka ismeretlen helyeken, míg végül az álom el nem nyomta, s valahol, egy eldugott utcában ébredt, fejét az ablaknak támasztva a hajnal első fényeire. Mégsem érezte magát fáradtnak, a reggeli edzések erővel töltötték meg testét, többet akart magától, mint amennyire képes lett volna. A végletekig hajszolta magát, majd délutánonként fáradtan hullt az ágyba, csupán a vacsora illatára ébredt fel. A régi kiegyensúlyozott hétköznapok csak halovány emlékként éltek, a katalán főváros pillanatok alatt felforgatta a mindennapjait. Ibiza óta kerülte az esti italozásokat, néha, ha nem az autóban töltötte az éjszakát, a reggeli napsugarakkal együtt ébredt, s a kertben cselezgetett egymagában, akárcsak régen, otthon, a kopott brazil gyepen.Talán ennyi maradt belőlem.
Tüdejéből fáradtan préselte ki a levegőt, kezeit a kilincsre helyezve lépett a lakásba, amit a konyhából jövő illat töltött meg. Korgó gyomorral igyekezett a tűzhely felé, amelyen rá várakozott a frissen elkészült csirke. Ujját a szószba mártva ízlelte a vacsorát, mire egy apró ütést érzett vállán.
- A fenébe Neymar, olyan vagy mint egy gyerek! Üljél le, mindjárt megkapod.
Neymar elmosolyodva bólintott Marcella szavaira, türelmetlenül helyet foglalva az asztalnál. Amióta a lány nála dolgozott, tagadhatatlanul többet evett, s ezt ruhái hamar meg is érezték. Kíváncsian figyelte a brazil lány mozdulatait, ahogyan mérnöki pontossággal helyezte az ételt a tiszta tányérra, majd néhány apró díszítést követően elégedetten tálalta a csatár elé.
- Remélem, ma sem panaszkodsz.
Teli szájjal rázta fejét, tányérját pedig csakhamar kiürítette, újabb adagért küldve a lányt, aki még a legrosszabb napjain is mosollyal az arcán fogadta. Kedvelte Marcellát, s habár testileg nem vonzódott hozzá, élvezte a társaságát. Élvezte, hogy minden egyes nap ő várja haza, hogy minden délután meglepi őt valami finomsággal, hogy sosem faggatta, ha éppen rossz volt a kedve, s nem terhelte őt a múlttal. Ő volt az egyetlen, akit képes volt elviselni maga mellett minden egyes nap anélkül, hogy menekült volna. Gil és Jo tekintetében mindig ott volt a szánalom, a megértés árnya, amivel kezelni próbálták a brazil hegyeket és völgyeket megjárt hangulatát, Marcella azonban sosem tekintet rá ítélkezve, még kevésbé sajnálkozva, s ezzel könnyedén megnyerte magának a focistát.
- Gil már keresett téged, azt mondta szólj, ha elindultál.
Neymar könnyeden kapta ki zsebéből a telefont, majd egy rövid üzenetet küldött barátjának. Iratait magához vette, kocsikulcsát zsebre téve csókolta homlokon a lányt, majd egy halk köszönöm-öt mormolva lépett ki a házból. Minél hamarabb indulok, annál hamarabb szabadulok. Kivételesen nem hajtott gyorsan, igyekezett minden egyedül töltött percet hosszúra nyújtani. Kis utcákon halad végig, melynek aszfaltját teljesen elfoglalta a hófehér Audi, a sztrádán igyekezett lassan haladni, melyet néhányan hangos dudaszóval honoráltak. A brazil vállat vonva vezetett tovább rádióját kapcsogatva, végül úgy döntött, édesebb a csend. Eleinte bánta, hogy nem Barcelonában vásárolt villát, valahol egy közeli dombon, ahonnan pazar kilátás nyílik a katalán városra. Mostanra azonban megbékélt castelldefelsi otthonával sőt, néhanapján még a brazíliai otthonánál is kedvesebb volt számára a labirintusra hasonlító lakás, mely távol esett a város zajától.
Akármennyire is igyekezett lassan hajtani, hamar feltűnt a városhatárt jelző tábla. A szokásos forgalomnak nyoma sem volt, csupán a Plaza de Espanahoz érve futott bele a kocsitengerbe. Már messziről hallani lehetett a zajongó tömeget, a német zenét és a koccanó korsók hangját az Universorol, ahol már javában folyt az őszi fesztivál. Autójával a téren parkolt, majd zsebre dugott kézzel igyekezett a megbeszélt helyre, ahol ismételten csak rá vártak.
- Szép volt a mai meccs, Neymar, erre bizony inni kell!
Halovány mosollyal köszönte meg az elismerést, miközben barátai utat törtek. Feszülten igyekezett kikerülni a hozzá simuló testeket. s az a pár perc, mire a bejárathoz jutottak, szinte óráknak tűnt a fojtogató tömegben. A hűvös éjszaka senkit sem tántorított el a sör ünnepétől, az Octoberfest még éjféltájt is ugyanúgy vonzotta az időseket és gyermekeket, akárcsak a fiatalokat, akik hosszú sorokban várakoztak a német sörkülönlegességekre. Szinte bajor földön érezte magát az ember, a hangfalból autentikus zene szólt, a pultok mögött népi viseletbe bújt hölgyek és férfiak igyekeztek kiszolgálni a nagyérdeműt, a kék sátrak alatt sörpadok végeláthatatlan tengere várta a vendégeket. Egy asztal éppen felszabadult, a társaság pedig türelmetlenkedve foglalta el a már sörben úszó padot. A  brazilok csodálva méregettek minden apró részletet, amivel igyekeztek megidézni a német kultúrát, miközben néhányan azon vitatkoztak, ki legyen az, aki a végtelennek tűnő sort kiállja.
-Majd én rendelek.
Fújtatva nyomta fel magát az asztaltól, majd a sor végére állva várta, hogy az emberek szépen lassan eltűnjenek előle. A pultnál látszólag fejetlenség uralkodott, tiszta és piszkos korsók egymáson pihentek, a pult úszott az aranyszínű ital habjában, miközben a felszolgálók egymásnak ütközve igyekeztek felvenni a rendeléseket. Neymar tekintete meg-meg akadt a lányok lenge öltözékén, mely mellkasuk nagy részét fedetlenül hagyta, a rövid, fodros szoknyákban pedig remekül mutattak a vékony lábak. Fejét megrázva lépett előre, hiszen ő következett, s kíváncsian vizsgálta a feje fölé lógó itallapot.
- A Radebergert sokan viszik, de állatólag a Schöfferhofer is elég finom.
Nem sokat tudott németül, mégis, nem gondolta, hogy akad valaki, aki nála esetlenebbül ejti ki a szavakat. Mosolyogva pillantott a pult mögött álló lányra, jókedve azonban hamar arcára fagyott. A régen látott szempár ijedten méregette, s a félénk arc most még gyermetegebbnek tűnt az összefonott, szalaggal díszített hajjal. Egy pillanatra megdermedtek, s a kínos csendet végül a brazil törte meg.
- Rád bízom. 7 korsóval lesz ahhoz az asztalhoz.
Az összeget a pultra helyezte, majd megbabonázva sétált vissza az asztalhoz. Nem tagadta, hogy felkavarta a lánnyal való újbóli találkozás, mégsem tudott mit kezdeni azzal a remegő érzéssel, ami mellkasát nyomta. Szíve mintha ki akart volna szakadni mellkasából, s akármennyire igyekezett elterelni figyelmét, azon kapta magát, hogy újra őt figyeli. Esetlenül egyensúlyozott feléjük a teli korsókkal, a hab nagy része kezén pihent s már messziről lehetett látni, hogy törékeny karja megremeg a súly alatt. Az üvegek tompa puffanással érték az asztalt, s hirtelen minden szem rá szegeződött. A férfiak készséggel segítettek szétosztani az italt, néhányuk vággyal teli szemekkel méregették a lányt. A csatár bosszúsan markolt térdébe, s amikor a lány egy halk köszönés keretében távozni akart, szoknyáját megragadva rántotta magához.
- Látni szeretnélek.
A lány félénken bólintott, Neymar pedig finoman engedte szabadjára kezei közül az anyagot. Elégedetten kortyolt bele a jéghideg sörbe, s aligha foglalkozott az esetlegesen őt méregető, kíváncsi pillantásokkal. Csupán azokra a percekre tudott gondolni, amiket újra, mámortól ittasan fog az ágyban tölteni Vele.

Lassan teltek a percek, olyannyira, hogy a néhány óra szinte napoknak tűnt. Türelmetlenül figyelte a lányt, akivel akárhányszor összetalálkozott tekintete, félve menekült el a férfi pillantásától. Neymar maga is megrettent attól a szinte mániákus figyelemtől, amit a lánynak szentelt. Esetlenül próbált nem foglalkozni vele, s szinte minden percben arra gondolt, hogy hiba volt újra magához hívnia a lányt. A vágy azonban könnyedén utat tört magának a kétes gondolatok között, s egy pillanat alatt megerősítette tettét. Szükségem van rá.
Nyugtalanul pillantott hátra, pillantásával Siennát kutatva, aki táskáját magához véve köszönt el a többiektől. Orra alatt motyogva köszönt el barátaitól, majd a  tömegben utat törve magának  szótlanul tessékelte maga elé a lányt, az pedig némán engedelmeskedett neki. Idegenként tették meg az autóig vezető utat, egy szavuk sem volt a másikhoz. Neymar határozottsággal igyekezett uralkodni magán és a vágyain, míg Sienna leplezni sem próbálta izgatottságát és félelmét. Tisztán köszönt vissza pillantásából a félsz, a nyugtalanságtól apró ráncok jelentek meg homlokán, ajakit szinte vonallá préselte össze. Az Audi előtt megtorpant, Neymar apró lökéssel tessékelte a hideg, barna ülésre.
- Kösd be magad.
Csendesen bólintott, a férfi lába pedig türelmetlenül érte a gázpedált. Nem figyelt a lámpákra, sem pedig az autókra, melyeket játszi könnyedséggel előzött meg. A táblák homályos képként suhantak el mellette, a betonra festett hófehér csíkok eggyé olvadtak. Rutinosan fordult az utcákon, s most, hosszú idő után egyenesen haza vezetett útja. Kulcsát a zárba helyezte, lábai aligha érték a padlót. Ujját ajkai előtt tartva intette csendre a mögötte lépkedő lányt, az ígéret azonban csupán a hálószobáig tartott. Az ajtó halk nyikorgással csukódott be, tekintete egyből a lányét kereste, aki félve méregette a szobát. Nesztelenül lépett mögé, vállát megszabadítva a fodros ruhától, apró, égető csókokat hagyva maga után. Sienna egyenletes légzése felgyorsult, ütemét vesztve kapkodott a levegőért. Neymar pedig élvezte a játékot, ahogyan a vékony ujjak sűrű haját végigszántották, végül pedig nyaka vonalán állapodtak meg. A lány csókért rimánkodott, egyre közelebb és közelebb kerülve a férfihoz, aki  végül finoman simította végig ujjaival a telt ajkakat.
- Semmi csók. Nem akarok érzelmeket.
Sienna hirtelen megtorpant, arcába omló tincseit füle mögé tűrve bólintott, kábán pillantva a fiúra. Nincsenek érzelmek, nincsenek sebek, melyek hónapokig megkeserítik az életed. Egy ábrándok nélküli éj, ahol csak a vad vágy, a zabolátlan szenvedély létezik , mely minden sóhajjal egyre közelebb és közelebb lökte őket a pillanatnyi eufóriához az éjszaka leple alatt.

Téged akarlak-VII.fejezet

Sziasztok!

Elérkezett a hétvége, és ezzel együtt a történet következő fejezete is! Egy picit ugyan rövidebb lett, mint az előző, viszont annál több  apró részletet olvashattok a jövőre vonatkozóan! Nagyon szépen köszönöm az előzőhöz érkezett visszajelzéseket, és nagyon remélem, hogy a folytatásban sem fogtok csalódni.  Mint látjátok, az oldal új kinézetet kapott, ami remélem, szintén elnyeri a tetszéseteket. Próbáltam valami színesebb, vidámabb összképet adni, mivel eddig legtöbbször sötétebb, letisztultabb köntösben láthattátok az oldalt. 

Nem rabolnám tovább az időt, nagyon kellemes olvasást kívánok mindenkinek, a véleményetekre pedig mint mindig, most is nagyon kíváncsi vagyok!:)

Millió puszi és ölelés,

Bella

.....................................................................................................
A szavak mögött

- Ott és akkor értelmet nyertek a férfi nyers szavai, melyeket azon a reggelen suttogott a lány arcába.-

Sienna Everett- 2013. Szeptember

Nosztalgiával gondolt vissza az ibizai éjszakákra, a koccanó poharak hangjára, és az alkohol édes ízére a szájában. Néhány magányos estéjén még a két férfi gondolata is elégedettséggel töltötte el, mintha ezzel elnyomná magában a Damien iránt érzett szerelmét és a köteléket, ami ellen tűzzel vassal harcolt. Néha azonban könnyekben tört ki a zuhany alatt a megaláztatástól és az érzéstől, hogy kényszeresen ragaszkodni akar valakihez. Minden este percekig nézte az üres párnát maga mellett, melyen senki sem pihent, a takaró az ágy felén olyan simán terült végig a matracon, mintha senki sem nyúlt volna hozzá. Álmatlanság gyötörte, éjszaka és nappal nem ismert határt, együtt kelt a Nappal és a Holddal, s mindkettő fényét ámulattal csodálta. Gyakran guggolt a vászon előtt, s mire észbe kapott, az idő hajnal felé járt. Karikás szemekkel igyekezett minden reggel elérni a metrót, s legtöbbször ő volt az utolsó diák, aki helyet foglalt a szemináriumokon. A spanyol és portugál órák untatták, legtöbbször egy újabb mű kezdeti vonalait jegyezte le füzetének üres lapjaira, semmint a táblára írt órai anyagot. A katalán órák viszont izgatottsággal töltötték el, az újdonság erejével hatott, s úgy jegyzetelt, mint a legszorgalmasabb diákok. Igyekezett kielégíteni tudásszomját, rendületlenül olvasta a katalán irodalom legjobbjait, újságcikkek tömkelegét tanulmányozta, s napról napra gyarapította tudását.

Ha nem a katalán nyelv szépségeiben merült el, akkor a vászon előtt görnyedt, kékes színeket keverve a palettán. Monet festménye lebegett a szeme előtt, a vízililiomok kivehetetlen sziluettje, melyek színes pöttyökként tarkították a kéken és zölden pompázó vizet. Heteken át igyekezett elérni a kívánt színt, mire elégedetten tekintett végig a vásznon, melyet félig már beterített a festék, másik fele azonban hófehéren várakozott.

Magányosan töltötte ideje nagy részét. New York olyan volt, akár egy mókuskerék, amiből képtelen volt kiszabadulni. Ugyanazok az emberek, ugyanazok a megtört arcok és a bájmosolyok, melyeket kényszeredett beszélgetésekben ejtett el, egy újabb reggeli kávé az egyetemen, melyet kedvetlenül kortyolt el csoporttársaival. Néhányuk hiányát megérezte Sienna, akadtak olyanok, akikre mosollyal az arcán gondolt vissza. Legtöbbjük azonban csak terhet jelentettek, felőrölte az a verseny, amit a kiemelkedésért kellett vívnia. Az egyetem és a tehetetlenség, mely jövőjét övezte, kis híján megfojtotta, s akkor lépett be Damien. Már nem félt a jövőtől, hiszen biztosnak érezte helyzetét a férfi karjaiban, vagy csókjaival képes volt elűzni a kétes gondolatokat. Hazug szavai méregként áradtak szét ereiben, megbabonázta s hitt neki. Minden szavát itta, s most mégis magányosan hajtotta álomra fejét. 
Élvezte a változást. Élvezte a távolságot, a függetlenséget és néhanapján azt az elveszettséget is, ami a hatalmába kerítette. Kislány kora óta ismerte Barcelonát, olykor mégis idegennek érezte magát. Egy kívülállónak, aki magányosan rótta az utcákat. Néha eltévedt az aprócska sikátorokban, néha órákon át bolyongott ismeretlen helyeken, mindig felfedezve egy újabb csodás épületet, egy eldugott kávézót, egy apró butikot, ami kincseket rejtett.  A szabadság édes ízét azonban megkeserítette az előtörő magány, amivel minden egyes nap szembesült, mikor átlépte a küszöböt. Órákon át ült a kanapén teát kortyolgatva, elmerülve a La Rabla zajaiban, elmerülve a szánalom és keserűség mély tengerében.
Matías igyekezett felrázni a lányt, esténként meginvitálta egy-egy koktélra, moziba vitte, néha még nála is aludt, csak hogy ne legyen egyedül, nem foglalkozva Diego esetleges féltékenykedésével. Szerette a lányt, mindenkinél jobban, és ez a földöntúli kapocs erősebb volt szerelménél. Nem tudta, mi zajlik Siennában, nem ismerte a gyötrelmet, a megaláztatást, az elveszett álmokat és reményeket. A mosoly hiányát érezte, a cserfes kislány bájos hangjának elvesztését, akit minden nyáron várt a reptéren. Akivel együtt figyelte a hajnal fényeit a forró nyári estéken egy titkon elszívott cigaretta és egy elcsent üveg alkohol társaságában. 

Élvezte a Matíasal töltött estéket. Ha a fiú már elaludt, összekulcsolt kezeit eloldotta, majd óvatosan simult az alvó férfi testéhez. Hajnalban, amikor felébredt, némán figyelte borostás arcát és hullámos haját, mely kócosan tapadt a párnára. Nem tűrt meg maga mellett senki mást, csak a spanyolt, aki igyekezett minden percben mosolyt csalni az arcára. Néha megnehezítette dolgát, makacsul igyekezett még őt is ellökni magától, az egyetlent, akit érdekelt. Matías kitartása azonban megérett, s Sienna végleg, visszafordíthatatlanul bizalmába fogadta. Sokszor eljátszott a gondolattal, hogy Matías az övé, mégis igyekezett elhessegetni a kínzó démonokat, amik régen dédelgetett álmokat suttogtak füleibe. Csupán ragaszkodni akart, valakit maga mellett tudni, a szerelem messze elkerülte. Az egyedüllét képes volt kifordítani önmagából, elrugaszkodott a valóságtól és csak menekült. Menekült egy biztonságot nyújtó kar felé.

Karöltve közeledtek a térre, ahol egyre nagyobb tömeg várakozott a műsorra. Barcelona a fesztiválok városa, s az ősz hideg szele sem volt képes kedvét szegni a városnak. A La Marcé Fesztivál tiszteletére gyülekező tömeg egy emberként tapsolt a felcsendülő katalán zenét hallva, melyre egy csoportnyi gyermek táncolt a tér közepén. A  katedrális lépcsőjén már nem akadt hely, így a távolban megbújva igyekeztek elcsípni néhány lépést a néptáncból, amit Matías csakhamar megunt.
- A francba az egésszel!
Mérgelődve húzta maga mögött Siennát egészen egy kávézóig, ahol egy üres asztal éppen rájuk várakozott. Alig ültek le, a férfi szájában már ott füstölgött a cigaretta, amit perceken belül egy újabb követett. Sienna halvány mosollyal az arcán adta le a rendelést, kikapva a férfi kezéből apró slukkot szívott, majd fanyalogva adta vissza. Még mindig nem nekem való.
Csakugyan, a lány köhögésben tört ki, a kesernyés ízt csupán a rendelt mojito volt képes eltüntetni szájából. Matías nagyot kortyolt kávéjából, ajkán az italt díszítő hab fehéredett, amit Sienna gyermeteg mosollyal törölt le. A férfi még egy ideig-óráig mérgelődött a tömegen, mely akadályt állva fosztotta meg a fesztivál nyitányától, mégis, némi vigaszt nyújtott a Városi Tanács házán már előkészített reflektorok látványa, melyek az éjszakai fényjáték hírnökei voltak. Sienna élvezte a felfordulást maga körül, a rohanó tömeget, a hangoskodást, s élvezettel szippantotta be a hideg levegőt, ami kabátja alá bújva futott végig testén.
- Nem beszéltél róla.
Sienna érdeklődve fordult Matías felé, akinek egészen máshol járt a tekintete. A lány nem válaszolt, hiszen szavak nélkül is tudta, mit akar hallani a fiú. Azokat az éjszakákat magának akarta megtartani, és igyekezett elfedni a kényes valóságot. Nem válaszolt, csupán egy újabbat kortyolt koktéljából, mire a férfi meleg ujjai keze után kaptak, figyelmet követelve magának.
- Annyi mindenen mentünk együtt keresztül, Si. Ennyit megérdemlek.
A barna szempár szinte könyörögve méregette, Sienna végül engedett a szavaknak. Fogalma sem volt, hol kezdje, s őszintén, néhány részletre még ő maga sem emlékezett tisztán. Vajon ő tette meg az első lépést? Ő csókolt türelmetlenül, hevesen? Ő volt az, akit megállíthatatlanul lépésre sarkallt a vágy, vagy csupán áldozat volt a két férfi éjszakai játékában? Percekig kereste a megfelelő szavakat, az emlékeket, azokat a perceket, amik harmatgyenge próbálkozásai voltak a felejtésnek. Közelebb hajolt a fiúhoz, fejét lassan helyezte a széles vállra, s a kezdeti némaság lassan megtörni látszott. Igyekezett minden emléket felidézni magában. Az idegenek arcát, annak heves érintéseit, testük táncát a hófehér takarón, azonban mindössze egy dologra emlékezett. Saját szavai visszhangoztak fejében, megtört, rekedtes hangon, ahogy mámortól ittasan nyöszörgött az éjben. A tettek összemosódtak, csupán a reggelekre emlékezett, ahogy az első férfit maga mögött hagyta, a második azonban ridegen utasította távozásra. Azt a durva, hűvös érintést a mai napig ott érzi karján, amit a következő esték sem voltak képesek elfeledtetni vele. A balzsamos szavakon túl tovább nem jutottak, s habár kimondatlanul ismerték egymás kínját, egy csepp gyengédséget sem mutattak egymás irányába. Még a nevét sem tudom. 
Képtelen volt bevallani magának, hogy az első ballépést tulajdonképpen el is felejtette, csupán saját butasága okán élte újra, hiszen akkor is Őt látta maga előtt. A második éjjel azonban az élvezetről szólt, semmint a felejtésről, s ha erősen elmerült az emlékekben, újra a szállodában érezte magát. A testek ütemes mozgása, a kéjes szavak, melyeket egymás fülébe suttogtak, a csókért folytatott harc, melyet sosem kapott meg, mind-mind megborzongtatták. A férfi szenvedélyesebb volt bárkinél, akit eddig ismert, mégis igyekezett elhessegetni minden gondolatot, ami hozzá kötötte. Nem akart újabb sebet, nem akart újabb kérdéseket. Így hát hallgatott arról a hajnalról, ahol a narancsos fényekben újból élvezhette a férfi társaságát a hajón, majd amilyen viharosan érkezett, ugyan olyan hirtelen távozott az életéből. Névtelenül.

Türelmetlenül kereste elő a kulcsot, mappáját a földre dobva kutakodott táskájában. A zár halkan kattant, fáradtan dobta le lábáról a cipőt, majd hanyagul behajtotta az ajtót. Másra sem vágyott, mint a hófehér ágyra, a puha párnákra, melyekben végre elmerülhet. Egy poharat a csap alá tartva töltött tele jéghideg vízzel, a kósza cseppeket, melyek ajkán maradtak, mohón nyalta le. A földön egy újabb levél pihent, akárcsak napokkal ezelőtt. Azóta minden nap egy újabb boríték várta haza, melyet csupán a neve díszített, határozott, fekete betűkkel. Lassan sétált a küszöbhöz, majd magához véve a piszkos borítékot újra szemügyre vette az írást. Utoljára New Yorkban látott ehhez hasonló kerek betűket, így hamar megvált ettől is. Csak engedj el.
A pulton végezte, akárcsak társai, melyek egy kisebb toronyban vártak az elolvasásra. Eljátszott a gondolattal, hogy egyszerűen csak hamuvá égeti a nem kívánt leveleket, végül mégis meghátrált.
Talán mégis engem akar... Csupán a remény maradt neki, mindössze ebbe kapaszkodott, és ez tartotta vissza attól, hogy érzelemmentesen megváljon tőlük. Talán egy nap képes lesz felbontani, és könnyek nélkül elolvasni a kusza sorokat, elfeledve minden emléket, ami hozzá kötötte.Fáradtan hullott az ágyban, szemeivel a hófehér plafont vizsgálta, miközben igyekezett tudomást sem venni a levelekről, melyek a múlt hibáit firtatják.

2013. Október

A gőzölgő tea melegétől arca kipirosodott, miközben igyekezett elkeverni italában a cukrot. A konyhában néhány mosatlan edény pihent a pulton, de akárhányszor igyekezett őket eltakarítani, Matías rosszalló pillantással küldte ki a helységből. Nem hasonlított egy legénylakásra, sokkal inkább emlékeztette az otthonra Siennát, a new yorki házra, melyben élete nagy részét töltötte. A krémszínű falat csupán néhány, modern alkotás díszítette: a keretben néhány vonal jelentette a művészetet, amit Sienna sehogy sem tudott értelmezni. Számára a művészet több volt néhány kusza vonalnál, a művészet valahol Velázqueznél és Michelangelonál kezdődik, s mindig személyes sértésnek vette, akárhányszor egy napon említették a felsorolt művészeket néhány keretbe foglalt milliós szeméttel.

A friss kukorica illata csalogatta a kanapéra, Matías egy újabb slukkot szívott cigarettájából, majd eltaposva a csikket foglalt helyet a lány mellett.

- Látom, még mindig nem barátkoztál meg velük.

Fejével az előbb tanulmányozott festményre bökött, mire Sienna csupán szemét forgatva markolt a tálba. 

- Karácsonyra festek neked egy igazi képet.
A spanyol bosszúsan húzta össze szemöldökét, haragja csupán a katalán indulóig tartott, mikor a csapat a közönség felé fordulva kántálta az indulót. A televíziót felhangosítva dőlt hátra a kanapén, hideg sörébe kortyolva dobta egyik lábát a másikra. Felsője egy ujjnyira csúszott fel hasán, betekintést adva a testét díszítő izmokra. Sienna újra és újra végigmérte barátját, miközben azon töprengett, vajon hol veszítette el Matíast. Még a száján érezte a spanyol csókjait, melyeket lopva váltottak azon az erkélyen, még magán érezte azokat az óvatos érintéséket, amitől megborzongott a teste, amitől elöntötte a forróság, ami először vágyat ébresztett benne. Gyerekek voltak még csupán, akik igyekeztek felfedezni egymást, s Sienna gyanútlanul Matíasnak adta a szívét, még hacsak egy percre is, de megtette. Nem olvasott a jelekből, nem látott a sorok mögé, s vakon átadta magát a testi vágyaknak. Matías mindent megtett a lánynak, amit csak kért: kedves szavakkal illette, gyengéden simogatta, apró csókokkal vigasztalta, s ha kellett, szenvedélyesen ölelte. Mégis, sohasem látta azt a tüzet a szemében, amit saját mellkasában érzett. A lángokat, amelyek lassan felemésztették, majd szépen lassan kihunyni látszottak. A viszonzatlan szerelmet már korán megismerte, s úgy tűnt, évekkel később sem lelhet nyugalmat a szíve.

A játékidőből percek teltek el, mire pillantását a képernyőre szegezte. Sohasem volt a futball rajongója, sőt, egyik sportért sem rajongott igazán.A középiskolai évek alatt még a testnevelés órákat is kerülte, minden idejét a rajzolásnak szentelte, s ha nem a könyveket bújta, egy újabb skiccet készített a legújabb képről, mely megfogant elméjében. Ennyi év után sem kötötte le a labda kiszámíthatatlan útja, a harcias játék, mely az egész világot lázban tartotta, főként most, a közelgő brazil játékok előtt. Bugyuta, értelmetlen sportnak tartotta a futballt, ahol huszonkét ember fejvesztve rohan a labda után.
Matías hangosan szisszent fel a kihagyott helyzetre, kiürítve a kezében markolt üveget, mely lassan megmelegedett a szorító érintéstől. Sienna magához emelte a kukoricával teli tálat és remélte, hogy így sikerül magát ébren tartania, még mielőtt az érdektelenség végleg álomba ringatja. A kommentátor csapongó érzelmekkel teli hangja szinte sértette a fülét, de abban a percben a legkevésbé sem érdekelte a süketítő zaj. Matías gólöröme távoli hangként csengett a fülében, miközben az egyetlen dolog, aminek figyelmét szentelte, az a brazil csatár arca volt, akinek izzadt homlokára tapadtak tincsei. Ott és akkor értelmet nyertek a férfi nyers szavai, melyeket azon a reggelen suttogott a lány arcába.

Téged akarlak- VI. fejezet

Szép estét mindenkinek!

A szokásosnál picit hamarabb jöttem a történet legújabb fejezetével, mivel úgy gondoltam, az előző, rövid fejezet után megérdemlitek, hogy egy nappal korábban töltsem fel. Igyekeztem hosszúra nyújtani, és remélem legalább annyira fogjátok élvezni az olvasást,mint amennyire én élveztem az írást. Nagyon érdekel a véleményetek, hogy szerintetek milyen irányba halad a történet, így nagyon szívesen fogadok minden véleményt!

Nagyon köszönöm,hogy immáron 45-en szavaztatok bizalmat az oldalnak, nagyon hálás vagyok!

Az előző bejegyzésben ugyan már olvashattátok, de itt is felhívom a figyelmeteket a közelgő történetekre, amelyeket a "Történetek" menüpontban érhettek el.:)

Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek,

Sok puszi és ölelés,

Bella

...............................................................................................................
Serenity
-Percekig figyelték a hullámok néma táncát, mely mindkettejüket elégedettséggel töltötte el. Halk szonáta volt ez a szívnek, az elmének, egy percnyi nyugalom a keserves napok után, mely sós illatával marta ki a fájó sebek helyét.-

Sienna Everett

A bódult éjszakákat maga mögött hagyta, mintha csak az alkohol tehetne múltéli hibáiról. Napok óta egyetlen csepp sem érintette ajkait, s úgy érezte, mintha minden problémája megoldódott volna. Már nem gondolt a két idegenre, akikkel mámortól ittasan hempergett az ágyban gyönyöröket keresve és menedéket, ahol elbújhat gondolatai elől. Már nem gondolt Damienre, a férfira, akit egykor szeretett, nem gondolt másra, csak arra, hogy mennyire üresnek érzi magát. Lelketlennek és kifosztottnak.

Hófehér bőre a napok múlásával sötét barna színt vett fel, orcáját azonban pirosra festette a nap erőteljes sugara. A nappalokat a tengerparton töltötte, koktélokat kortyolgatva, játékosan fröcskölve a sós vizet Matíasra. Igyekezett élettel telinek tűnni, mosolyt erőltetni az arcára, a társaság szerves részévé válni, bájcsevejbe bonyolódni az ismeretlenekkel, mindhiába. Legbelül haldoklott, a néma segélykiáltást azonban újra és újra visszafojtotta. Nem akart gyengének tűnni, elesettnek, aki gyámoltalan és erőtlen. Élvezni akarta azt a néhány napot, ami neki adatott a szigeten, élvezni akarta a napfényes Ibizát, a spanyol dallamokat, a jéghideg italokat és a sós tengert, aminek hullámzása messze vitte őt gondolataitól. 

Minden este kulcsra zárta ajtaját, fehérneműben kiülve az erkélyre figyelte a homokot nyaldosó hullámokat, melyek lassan ölelték magukhoz a partot, majd ugyan olyan lassan vonultak vissza. Várta, hogy a Hold ezüstre fesse a vizet, a tengerpart kiürüljön s olyankor indult sétára, amikor a homokot már nem zavarták léptek. Lábujjait a forró földbe mélyesztette, lassan szántotta végig az utat, lábnyomokat hagyva a nedves talajon. Néha fel-fel pillantott a szálloda ablakára, ahonnan Matías figyelemmel kísérte, s olyankor a spanyol fiú a függöny mögé bújva próbált menekülni a lány tekintete elől. Sienna csupán rosszalóan rázta fejét, fojtogatva érezte magát a figyelemtől, de sohasem szólt a fiúnak. Tudta, hogy Matías az egyetlen, aki őszintén vigyáz rá, az egyetlen, akiben megbízhat. Így hát kénytelen volt szemet hunyni a fájdalmas valóság felett és elviselni az atyáskodó pillantásokat, melyek végigkísérték minden tettét. 

Akkor reggel meglepően korán kelt,valamikor hajnaltájt pattantak ki szemei. A Nap még csak álmosan igyekezett az égre kúszni, mikor egy üveg narancslével az erkélyre sétált, takaróját magára terítve kuporodott a székbe. Mobilját az éjjeliszekrényen hagyta, de az apró csörgések este óta emlékeztették a nagy napra. Kislány korában sem tudott ilyenkor aludni, minden reggel türelmetlenül szaladt szüleihez az ajándékot követelve. Ez a születésnap azonban más volt. Igyekezett nem Ő rá emlékezni, mégis újra ott volt vele a galériában, abban a lopott percben, amikor a gyönyörű kis dobozt átnyújtotta neki, s az apró kövekkel kirakott gyűrű felkerült az ujjára. Mindig fenségesebb pillanatról álmodozott,mikor az eljegyzésére gondolt. Ehelyett kivert kutyaként, egy függöny mögé bújva élte át addigi élete legszebb pillanatát, amire ma már fájdalmasan emlékszik vissza. Hagyta, hogy egy olyan férfi vegye el tőle ezt a percet, aki a legkevésbé sem méltó rá. 

A Nap halovány fénnyel kúszott egyre feljebb, még végül beterítette a horizontot, s szinte érezte annak a húsz évnek a terhét, ami immáron a vállán nyugodott. Utolsó korty italt is legördítette torkán, takaróját összehajtva élvezte ki a gyenge napsugarakat, melyek éppen csak melengették arcát. Újabb üzenet érkezett a telefonra, melyet egy halk hang jelzett, a telefon képernyője újra elsötétedett. Halvány mosollyal az arcán emelkedett fel, majd kezébe vette a készüléket, rendre elolvasva a családtagok és barátok jókívánságait. Újra különlegesnek érezte magát, és ha csak egy napra is, de újra boldog volt. Ez az én napom, amit senki nem vehet el. 

Türelmetlenül foglalt helyet az étterem asztalánál, mely megterítve várta a vendégeket. A tengerre néző terasz remek látványt nyújtott, az emberek édes bort kortyolva merültek el a romantikus tájban. Sienna világoskék csipkeruháját igazgatva nézett körbe a virágokkal díszített helységben, melynek hófehér falai melegséget ontottak magukból, ahogyan a piros virágok függönyként omlottak alá. Az olasz étterem néhány sarkában egy zászló emlékeztette a vendégeket a déli országra, a hangfalakból modern olasz zene szállt, melyet néha felváltott a régi klasszikus, olasz tenorok hangja. Boldog volt, hogy ilyen messze került New Yorktól, hogy Matías mellett ünnepelhette ezt a kerek évet. Utazása óta most először érezte a vágyat az új után. Változást akart, új álmokat, új embereket, végleg elszakítva a köteléket.
A pincér szótlanul helyezte a gyümölcsökkel tarkított sangriát az asztalra, melyet azonnal szétöntött a kikészített poharakba. Minden üveg a magasba emeltetett, s a koccintás Érte történt.

- Boldog születésnapot, Sienna!

A lány arca halovány piros színt vett fel, naptól vörös orcáján azonban senki sem vette észre, hogy a figyelemtől elpirult. Sohasem szeretett a középpontban lenni, inkább alkotott csendben, egy vászonnal maga előtt, szótlanul nyomot hagyva a jövőben. Egy pillanatig csak figyelte a vörös itallal teli poharat, hiszen megfogadta magának, hogy messze elkerülni az alkoholt, mégis engedett a kísértésnek, és megízlelte azt. Végtére is, ez a születésnapom. 

Neymar

Kedvetlenül húzta magára felsőjét, korgó gyomra azonban egy pillanat alatt meggyőzte  a távozásról. A kabinban fülledt levegő uralkodott, a párától haja apró, göndör fürtökben állt, melyet egy sapkával igyekezett elfedni. A fedélzetről éles kacajok szálltak, a lányok szórakozottan kortyolgatták koktéljaikat, miközben hagyták, hogy a napfény átszínezze bőrüket. A fiúk egy külön sarokban gyülekeztek, kezükben egy sörrel, mikor Neymar csatlakozott hozzájuk. Határozott kézmozdulattal utasította el a felé tolt üveget, órájára pillantva siettette barátait. A hölgyek csakhamar felfigyeltek a közelgő távozásra, amit igyekeztek néhány kecses mozdulattal, egy-egy vonzó pillantással és érzéki érintéssel elkerülni. Neymart azonban kevéssé hatották meg a tettek, és még kevésbé a szavak, melyeket szinte nyöszörögtek a fülébe.
- Nem maradhattok itt.
Rideg hangon utasította őket a távozásra, remélve, hogy mire visszatérnek a vacsoráról, a hajó üresen várja őket. Egy utolsó, csendes éjszaka, amikor nem kell azoknak a nőknek a szemébe néznie, akiket csupán forró vágyának kielégítésére használt.
Próbált mosolyt erőltetni az arcára, érdeklődve barátjának komoly kapcsolatáról, miközben legbelül felőrölte a magány és a bukás keserű érzése. Gui csupán néhány szóval igyekezett lezárni a mindkettejük számára kínos témát, megköszönve az apró gesztust a brazilnak. Neymar halvány mosollyal rázta meg barátja vállát, csöndesen elnézést kérve azokért a mogorva napokért, melyeket maguk mögött tudhattak. A megannyi elutasított hívásért, a goromba szavakért, a kihagyott bulikért és minden sértő cselekedetéért igyekezett vezekelni a csatár, hiszen tudta, hogy kibírhatatlan gyerekként viselkedett azokkal, akik évek óta a támaszt jelentik a nehéz napokban.

A férfi döntés szépsége az egyszerűség, a társaság ennek jegyében egyöntetűen szavazott a legközelebb eső étteremre, ahonnan halk zene szólt, a levegőben pedig frissen sült pizza illata csalogatta a vendégeket. Neymar elsőként vonult az asztalhoz, étlapért intve foglalt helyet, majd egy-egy sört rendelve böngészte a menüt, és az ismeretlen olasz ételeket, mely közül egyre rábökve választott.
Az étterem szinte minden asztala foglalt volt, néhol családok, néhol barátok foglaltak helyet, lenge ruhával fedve testüket az erős napfény elől. A rádióból monoton hangon szólt az olasz muzsika, a híres tenorok hangja fülsüketítően vonyítottak fel, mire Neymar eltorzult arccal kortyolt jéghideg italából.
Unottan nézett körbe, tanulmányozva a kipirosodott arcokat, a kócos tincseket, elkapva egy-egy társaság beszélgetésének részleteit, melyet csekély spanyol tudásával igyekezett megfejteni. Egyik asztal hangosabbnak bizonyult a másiknál, az evőeszközök a tányérhoz csapódva csilingeltek, a poharak egymásnak koccantak, mindenki felszabadultan szórakozott. Egy társaság a terasz mellett bontotta a legújabb üveg pezsgőt, melyet az asztalra tettek, szétosztva a kecses nyakú poharakba. Az asztal felé egy pincér igyekezett, kezében egy tortával, melyet megannyi égő gyertya díszített arra várva, hogy a születésnapos kívánjon. A csapat egy emberként énekelte a köszöntőt, melyet végül az egész étterem harsogott. Neymar volt az egyetlen, aki némán figyelt, tekintetét mindvégig az ünnepelten pihentette, aki gyermeki izgatottsággal, elpirult arccal köszönte meg a kedvességet. Ajkai apró o alakot formálva fújták ki a levegőt, eltüntetve a narancsos lángokat, melyek a süteményt tarkították. Hiába gőzölgött előtte a megrendelt étel, éhségét csakhamar elnyomta a kíváncsiság, az éjszaka és a forró érintések emléke, melyek újra bőrén pulzáltak.
Képtelen volt hazudni magának. Az a szempár Rá emlékeztette. Arra az angyalra, akit saját képére formált a legnagyobb démonná, mely azóta is kísérti őt. A bájos mosoly kísértetiesen hasonlított  a brazil lányéra, amelytől még a legrosszabb napokon is megdobbant a csatár szíve. Igyekezett figyelmét elterelni, bekapcsolódni a társaság beszélgetésébe, újabb italokat rendelni. Mégis, újra és újra azon kapta magát, hogy Őt figyeli. Nem telt el sok idő, mire a lány egyedül kortyolgatta italát az asztalnál, míg a többiek odakint szívták a füstölgő cigarettát. Neymar türelmetlenül nyomta fel magát a székből, barátinak intve közeledett az asztal felé. Lendülete hanyatlani látszott, ahogy egyre közelebb ért, míg végül lassú léptekkel, zsebre dugott kézzel állapodott meg az asztal sarkánál. Szó nélkül foglalt helyet az üres széken, közvetlenül a lány mellett, akinek arcából pillanatok alatt kifutott a vér, fehérre festve bőrét.
- Zavarlak?
Értetlen fejrázás volt a választ egy hosszú, kínos csendet követően, melyben a lány feszengve pillantott odakint társalgó barátaira. A feleletre egy bólintás volt a válasz, majd Neymar a lány poharát a magasba emelve ürítette ki azt a néhány, kósza csepp alkoholt, ami még az alján buborékozott
- Boldog születésnapot.
A lány szinte szorongva igazgatta fel-fel csúszó ruháját, a férfi tekintete csakhamar odatévedt a feszes combokra, melyeken néhány pillanatig elidőzött.
- Mit akarsz?
Végre Ő törte meg a csendet, halovány, remegő hangon. Neymar újra maga előtt látta azt a rémült, könnyekkel teli szempárt, aki pár nappal ezelőtt nézett vele farkasszemet az ajtóban. Valahol a lelke mélyén szégyellte azt a reggelt, a büszkeség és az érzelmek hiánya azonban hamar elfeledtette vele a lány keserű arcát. Nem válaszolt, csupán hátradőlve figyelte a hullámzó tengert és a lassan kiürülő strandot, magányosan hagyva azt az óriás pálmafát, amely a partot tarkítja.
- Senkinek sem beszéltem rólad.
A lányra pillantott, aki félve várt a következő percre. Ajkait megnedvesítette majd szóra nyitotta, végül újra csöndben maradt. Fejében visszhangoztak a szavai, mellyel igyekezett megtagadni a mámoros perceket azon a reggelen, most mégis itt ül a nő mellett, reménykedve, hogy visszakap egy apró darabot Brunából. Egy mosolyt, egy érintést, egy lélegzetet, amitől újra maga mellett érzi a brazil lányt.
- Emlékeztetsz valakire.
A lány feszült ráncai lassan kisimultak homlokán, ajkai cinikus mosolyra húzódtak, mintha értette volna a kimondatlant. Titkon bizonyára arra várt, hogy a férfi őt akarja és egy újabb, bódult éjszakát, ahol elveszhetnek egymás érintéseiben. Neymarnak azonban csupán a volt szerelem emléke kellett, valami utolsó kapaszkodó a múltba, amitől nem érezte magát annyira elveszettnek. Csend telepedett közéjük, melyet a visszatérő fiatalok törtek meg, akik kíváncsian méregették a brazilt és a lány megilletődött mosolyát, melyet rosszalló tekintet követett.
- Keresd a Serenityt a kikötőben. Beszélni szeretnék veled.
Majd amilyen gyorsan érkezett, olyan hirtelen igyekezett távozni a kínos helyzet elől, melyben csak az újabb tőrt döfött saját szívébe, majd kíméletlenül megforgatva hagyta, hogy elvérezzen. Mindenkiben őt látom. 

Sienna Everett

Ő maga sem tudta, mennyi ideig őrlődött magában. Talán csak percek teltek el, vagy órák, mikor lábai a sétányt szelték, s a kikötő felé tartott az éj leple alatt. Már nem számított Matías aggódó pillantása az ablakból, ma járt neki egy szabad este, amikor lelkiismeret furdalás nélkül azt tehet, amit csak akar. Hunyorogva kereste a hold fényében a nevet, ami visszhangzott a fejében, s amikor megpillantotta a keresett jachtot, lábai szinte a betonhoz ragadtak. Egy pillanatra megfordult fejében a távozás gondolata, újra a szálloda szobájában érezte magát, kezén az ujjak bilincsével, melyek kis híján összeroppantották vékony csuklóját. Végtére is, erőt vett magán, tüdeje mohón kapkodott a levegő után.
- Hahó!
Hangja halk volt, rekedtes így csak remélte, hogy az éjszaka szele messze viszi erőtlen szavát, áttörve a portugál dallamok falán. Szavára senki sem felelt, testét egy nyári szellő simogatta rideg, éjjeli kezeivel. Sienna teste megborzongott a hidegtől, melyet a szél magával hozott a tenger felől, kezeivel igyekezett felmelegíteni libabőrös testét. Újra hallatta hangját, még esetlenebbül, mint legutóbb, mire valaki felfigyelt a hajó orránál. Ujjával a várakozó lány felé intett, mire minden tekintet rá szegeződött. A zene lehalkult, s egy férfi határozott léptekkel közeledett a part felé. Ismerős arca ugyan olyan rideg volt, mint azon az éjszakán és reggelen, amit együtt töltöttek. Aranybarna szemei érzelemmentesen fürkészték a világot, üresen, szótlanul. Egy apró bólintással nyújtotta kezét a lánynak, aki lendületet véve ugrott a fedélzetre, ami a következő pillanatban már a tenger felé robogott velük. A jacht ütemes rázkódással szelte a hullámokat, néhány kósza csepp Sienna testét landolt, melybe ugyancsak beleremegett.
- Azt hittem, nem jössz el.
Én magam is. Sienna halvány mosolyt eresztett el, kósza tincseit füle mögé tűrte, majd könyökével a korlátnak támaszkodva figyelte a feketén csillogó vizet.
- Mégis itt vagyok.
Most a férfi volt az, aki elmosolyodott, még hacsak egy percre is. Sienna mellé állt, kezével megtámasztva magát a korlátnál. Tekintete valahol messze járt, túl a holdfény által rajzolt hídnál, mintha valamit keresne az óceán csendje mögött. Percekig figyelték a hullámok néma táncát, mely mindkettejüket elégedettséggel töltötte el. Halk szonáta volt ez a szívnek, az elmének, egy percnyi nyugalom a keserves napok után, mely sós illatával marta ki a fájó sebek helyét.
- Szóval, ki az, akire emlékeztetlek?
Gyanútlan kérdésére rá emelte pillantását, s talán most először igyekezett megfigyelni a férfi minden vonását. Erős borostáját, mely arcát díszítette, borotvált szemöldökét, és kósza tincseit, melyek néhol begöndörödtek a forró párától. Némán figyelték egymást, elmerülve egymás tekintetében, mintha választ kaphatnának a rideg, élettelen szempárokban, mindhiába. Üresek voltak mindketten, kifosztottak, akiknek fájdalmas emlék volt csupán a tegnap. Hirtelen kapta el tekintetét a fiú, újra menedéket keresve a hanyagul hánykolódó tengerben, mely talán elmossa a múlt árnyait.
- Csak hagyd, hogy elfelejtsem.
Sienna pedig hagyta, hogy a feledés homályába merüljön a gyönyörű idegen neve, akár egy kimondhatatlan démoné, aki meggyötörve hagyja hátra áldozatait. A múlt gyötrelme percekig ott volt a fiú arcán, még végül a sós víz el nem mosta a néma éjszakába. A  kitartó , már-már csontig hatoló csöndet néhány kusza szóval törték meg, majd elmerülve egymás sebeinek balzsamozásában együtt dideregtek a hajnali fényben.

Egy nagy csokornyi kérdés és egy új történet

Szép napot mindenkinek!

Hosszú idő után, megannyi gondolattal és ötlettel a fejemben nemrégiben hozzáláttam a következő történethez, ami a Burning Desire nevet viseli magán, a főszerepben pedig Sergio Ramos áll. A leírás már régóta elérhető a Történetek menüpontban, így azzal most nem rabolnám az időt. Aki esetleg nem olvasta, vagy kíváncsi rá azIDE kattintva elérheti. 

Nem szeretnék elhamarkodott kijelentéseket tenni, de szerencsére mostanában nem estem írói válságba, rengeteg ötletem van, amit szeretnék megvalósítani. A Téged akarlak a kívánt mederben csordogál, és szerencsére már majdnem a történet felénél tartok az írásban. Szeretnék minél több részt előre megírni, hogy lehetőleg fennakadás nélkül tudjak fejezetekkel szolgálni. Ha már a történetnél tartunk: előreláthatólag 20 -esetleg plusz 1-2- részből illetve az Epilógusból fog állni a történet, amit az elkövetkezendő hetekben olvashattok majd. 

Ez a bejegyzés annak apropójából született meg, mivel szerencsére nincs hiány az ötletekben, az írással sincsenek gondok, ezért úgy gondoltam, véleményt kérek tőletek. Felmerült bennem az ötlet, miszerint ha már a Burning Desire is kellőképpen előrehaladott állapotban lesz - mondjuk a történet felénél járok-, a két történet futhatna egymás mellett. A másik felállás az eredetileg tervezett, mégpedig az, hogy a a Téged akarlak befejezése után - amit körülbelül őszre tennék a heti egy résszel számolva- jönne a történet. 

Nagyon szívesen várom a véleményeteket, a meglátásaitokat, hiszen számomra az a fontos, hogy Nektek a legjobb legyen. Bárhogyan jelezhettek, egy szavazattal, egy kommentárral, én mindent szívesen fogadok.
Másodszor pedig, a riói olimpia hatására a napokban megfogant bennem egy újabb történet, ami igen - ismételten Neymaros lesz, de becsszó, hogy először nem ezt szerepelt a terveim között, viszont mivel aktuális- vagy aktuálisabb lesz- úgy éreztem, ez a történet elsőbbséget élvez a következő, tervezett történetekkel szemben, amelynek szintén körvonalazódnak az eseményei, viszont a főszereplő kilétét még homály fedi- nagy valószínűséggel szavazásra fogom bocsátani, hogy ki legyen a legújabb áldozat.

All in all, a nagy kérdés jelenleg a következő: egy, vagy több történet fusson egyszerre az oldalon? Melyik a szerencsésebb? Természetesen, ahogy azt már fentebb is írtam, mindez csak akkor lesz aktuális, ha már kellő mennyiségű részt megírtam előre - amit igyekszem teljesíteni.
A másik pedig, a soron következő történet azaz a Cafuné leírása már elérhető, IDE kattintva pedig el is olvashatjátok, de íme egy kis ízelítő ami remélem, hogy felkelti az érdeklődéseteket.

"A riói olimpia egyeseknek egy álom teljesülése, másoknak azonban az életben maradást jelenti. A favellákat hónapokkal a rendezvény előtte felkereső kerítők elképzelhetetlen összegeket ígérnek a fiatal lányoknak, akik ki akarnak törni a mély szegénységből."

Nagyon szépen köszönöm, ha elolvastátok, és nagyon szívesen várom a meglátásaitokat mind az új történettel , mind pedig feltett kérdéssel kapcsolatban.

Nagyon köszönöm, hogy itt vagytok, 

Millió puszi&ölelés,

Bella

Téged akarlak-V.fejezet

Szép délutánt mindenkinek!

Újra itt vagyok, immáron az ötödik fejezettel, ami ugyan kicsit rövidebb lett, mint az előző, de remélem ettől függetlenül élvezni fogjátok.:) 

Nem fűznék túl sok mindent hozzá, mindössze annyit, hogy köszönöm, hogy itt vagytok, ha tetszik, hagyjatok nyomot magatok után.:)

Nagyon kellemes olvasást kívánok,

Sok puszi és ölelés,

Bella

................................................................................................

Önmagunk ellenségei

-Menekülni akart. Menekülni a tegnap elől, a fájdalom, a megaláztatás elől és leginkább Tőle.-

Sienna Everett

Meredten bámulta a hófehér plafont és a felé magasodó, arannyal futtatott csillárt. Az apró üvegek prizmaként törték meg a rájuk eső fényt, szétszórva azt a néma szobában. Óvatosan kelt ki az ágyból, s az üvegfalhoz sétálva csodálta a szikrázó tenger lomha hullámzását, miközben igyekezett magán tartani a vállán leomló takarót. Körmeit feszengve mélyesztette bőrébe, kiszáradt ajkait megnedvesítve próbálta egyenletessé tenni légzését. Újra és újra a tegnap este képei villantak be elméjében, a vad vágy játéka, ami újabb darabot szakított ki belőle. Újra megtette, újra odadobta magát valakinek, s most ismételten ott hagy magából egy darabot, akár egy kirakós kis töredékét, ami nélkül nem teljes a kép. Cinikusan horkant fel saját gondolataira, hiszen rég nem volt teljes a saját a képe. Darabok millióit hagyta New Yorkban, szétszórva az utcákon, kávézókban, éttermekbe és a galériában.
A törékeny csendet az ágy recsegése törte meg és egy fáradt sóhaj, melyet lépések kísértek. Sienna továbbra is a kéklő vizet figyelte, várva a férfi szavaira. Ő azonban némán állt mögötte, nadrágját igazgatva, majd kezeit zsebre rakva meredt maga elé. Nem ért hozzá, ugyancsak kiszáradt ajkait mohón nyaldosta mintha abban reménykedve, hogy maradt még valami az amerikai lány forró leheletéből.
- Ideje lenne menned.
Ironikus mosolyra húzta ajkait, s a pillanatnyi megsemmisülés érzése megaláztatásba torkollott. Apró léptekkel sétált a kanapé felé, melyen ruhája pihent, majd csendesen húzta magára a könnyed, nyári darabot. Kócos tincseit ujjával végigszántva fogta kontyba, miközben utoljára pillantott a tenger felé, s a romokra, melyet az ágyban hagyott; a gyűrött lepedőre, a szétdobált párnákra s az apró hajszálakra. melyek a takarón pihentek.
Tekintete messze elkerülte a férfi pillantását, s habár hálás volt minden mámoros percért, nem köszönte meg. Hiszen még a nevét sem tudom. Hanyagul intett a mögötte várakozó férfinak, majd az ajtó felé fordulva igyekezett menekülni múltjának újabb fekete fejezetétől. A búcsú helyett azonban a férfi keze Sienna csuklójára tapadt, erős bilincsként közrefogva azt.
- Senkinek nem szólhatsz egy szót sem erről. Világos?
Félve pillantott az aranybarna szemekbe, melyek még sötétebbnek tűntek a tegnapinál. Rideg vonásai félelemmel töltötték el, mellkasa szorított, égett, akárcsak karja, mely elfehéredni látszott az érintéstől. Aprót bólintott, mire a bilincs megszakadt, s keze a jéghideg kilincs után nyúlt, menekülve az üres folyosóra. Kapkodó léptekkel igyekezett a lifthez, nem nézett hátra. Menekülni akart. Menekülni a tegnap elől, a fájdalom, a megaláztatás elől és leginkább Tőle.

Nem tudta, mióta róhatta az utcákat, mire az ismerős szálloda előtte magasodott. A fotocellás ajtón belépve sietett a lépcsőkhöz, ügyet sem vetve az éppen érkező liftre. Remegő ujjakkal próbálta előhalászni szobakártyáját, miközben csakis azért fohászkodott, hogy lábai még kibírják azt a néhány lépést, amelyek az ágyhoz vezetik. Könnyek ködösítették látását, néhányuk arcát végigszántva állapodtak meg ajkain. Erőtlenül markolt a kilincsbe, mikor derekát finom kezek fogták közre. Zihálva lélegezte be az ismerős illatot, s belépve a szobába erőtlenül rogyott össze. Már nem volt mit veszítenie, a sós könnyek patakokban zúdultak végig arcán, vörös foltot hagyva maguk után. Matías óvatosan fogta közre a lány arcát, választ keresve a kétségbeesett szempárban. Sienna levegőért kapkodva fúrta arcát a fiú vállába, s zaklatottsága csakhamar álomba taszította. Az egyetlen helyre, ahol még nyugalmat talált.
A nap éppen lebukni látszott a horizont mögött, amikor szemei kipattantak. Percekig pislogott, néha szemét behunyva hallgatta a tenger moraját. Az óvatos léptek felé fordulva viszonozta a fiú ijedt mosolyát, aki cigarettáját elnyomva lépett hozzá. Az enyhe füstszag köhögésre késztette a lányt, Matías pedig bocsánatkérően vállt meg pólójától, melyet a földre dobott.
- Diego magányos lehet.
A lány erőtlenül törte meg a csendet, halovány mosolyt csalva a fiú arcára.
- Ha elüldözni kívánsz, le is tehetsz róla. Diego a többiekkel van a parton.
Sienna csalódottan vette tudomásul burkolt próbálkozásának bukását, torkát az asztalon pihenő vízzel öblítette le. Lelkiismeret furdalás gyötörte a történtek miatt, de leginkább Matías miatt, aki párjától elszakadva kötelességének érzi a lány felügyeletét. Úgy érezte magát Sienna, akár egy börtönben, itt a rácsok azonban saját tettei és annak következményei voltak; az éjszakai kitörések, a másnapi sebek, s Matías társasága, amire a legkevésbé vágyott. Képtelen volt a fiú szemeibe nézni, hiszen éppen eléggé csalódott magában ahhoz, hogy szinte kibírhatatlan teherként nyomja a vállát. Mindkettejük számára ismeretlen volt ez a Sienna, akivel lassan kellett megbarátkozni, hiszen úgy tűnt: egyhamar nem óhajt távozni.
- Bántott, Sienna?
Kíváncsian kapta fel lehajtott fejét, majd nagyot nyelve rázta meg. Az egyetlen aki bántott, az én magam voltam. Megszámlálhatatlan napja saját maga ellensége, aki újabb és újabb sebeket ejt magán. Kényszeresen bántotta magát, mintha ezzel képes lenne elfelejteni a múltját.
Újra a szállodában érezte magát, ahol a vonzó férfi ujjai bilincsként fonódtak karjára. Nem a fizikai fájdalom volt az, ami megtörte akkor ott az ajtóban. Hiszen a test fájdalma elenyészett az összetört szív mellett, mely apró darabokban feszítette szét mellkasát. A lélek fájdalma nagyobb kínt jelentett,  a megaláztatás keserű íze a szájban, hogy újra kiszolgáltatottá vált egy férfinak. Újra megaláztak. 

Neymar

Tagadhatatlan, hogy az előző este mámoros percei meghozták a kedvét a nőkhöz. A brazil képtelen volt betelni a látvánnyal, amit a két szőke szépség nyújtott a hajó orránál, miközben egy napbarnított fekete koktélját kortyolgatva szemezett vele. Hónapok óta először élvezte az életet, s most először nem gondolt rá. Nem gondolt a múltra, nem gondolt a nőre, csak a pillanatra, amikor magáévá teheti az összes hölgyet, akit csak megkíván ezen a hajón. Jeges vizét legurítva intett az egyik szőkének, aki kaján mosollyal az arcán lépett a focistához. A nap lassan bukott le a horizonton , narancsos fátylat borítva az égre, sötét ecsetvonásokkal tarkítva azt. A lány ölében elhelyezkedve kényeztette, nyakának vonalát apró csókokkal elhalmozva, néhol nyomot lila nyomot hagyva a barna bőrön. Egyre növekvő vágyával nem kívánt leszámolni, sem ereje, sem akarata nem volt hozzá. A távolból figyelő két hölgy összesúgott, majd lassú léptekkel csatlakoztak szőke társukhoz, megosztozva a brazilon, aki egy pillanat alatt átadta magát a mámornak. Egyedül érezte magát, elveszve a szenvedély tengerében, amibe szépen lassan elmerült, majd végül hagyta magát belefulladni. Nem tudta megmondani pontosan mikor, de feje alatt a kemény napágy helyett hirtelen a kabinban fekvő ágy puha párnáját érezte, teste elmerült a fehér takarókban, szeme minduntalan a hölgyeket pásztázták, akik immáron meztelenül követelték maguknak a férfit. A csatár pedig megadta  nekik azt, amire sóvárogtak; a testi vágyat, s mindent, amit csak adni lehetett. A kabint mély sóhajok töltötték meg, fülledt levegő, s kéjes nyögések, ami szebbnek tűnt akkor bármelyik szimfóniánál. Nem akart gondolni a következményekre, csak tette, amire  vágya sarkallta, újra és újra elveszve a gyönyörben, a forró testekben, melyek egyre csak belé kapaszkodtak remélve, hogy az egekbe szárnyalnak.
A élvezet lankadni látszott, a vékony testek erőtlenül hulltak az ágyra, s egymásra, levegőért zihálva. A nyomott levegő izzasztotta, halántékáról patakokban folyt le a víz, melyet kézfejével igyekezett letörölni. Vízért kutatott, a szobámban azonban csak néhány ruhára és újságra bukkant és párnákra, melyek a vad szeretkezéstől a padlón landoltak. Maga mögött hagyva a szépségeket lépett ki a kabinból, majd a hűtő felé vette az irányt, magához emelve egy jéghideg üveget. Mohón kortyolta a vizet, míg az üveg ki nem ürült, majd a szemetesbe dobva vált meg tőle. A hajó faránál barátainak sziluettje rajzolódott ki a holdfényes éjszakában, akik mintha szándékosan vonultak volna vissza, teret adva a csatár vágyainak. Tekintetét elkapta, mikor az egyik felé intett, hanyagul felkapott nadrágját igazgatva lépett a korláthoz, majd rákönyökölve figyelte a lassan ringatózó tengert. A vízen ezüst ösvényt rajzolt a Holt, mely a messze sötétségbe vezetett. Percekig merengett a semmibe, a nyomasztó sötétségbe, mint utoljára azt Brazíliában tette, egy csendes, magányos éjszakán. Akkor hozta meg a döntést, hogy mindent maga mögött hagyva új fejezetet nyit a nagy könyvben, nem félve a következményektől, a veszteségektől. Lépni akart és bizonyítani, az addigi élete azonban homokként hullott ki kezei közül. Ha Brazíliában maradok...
Milliószor eljátszott a gondolattal, hogy a gránitvörös-kék mez helyett még minidig a fehér Santos mez feszül a testére, ami talán megmentette volna kapcsolatát, megkímélve őt annyi vitától, álmatlan éjszakától és döntéstől, Azt hitte, minden olyan egyszerű lesz. Amikor rájött, hogy a lány nem hajlandó vele utazni, minden terve dugába dőlt, s két tűz közé került. Napról napra érezte, hogy egyre közelebb kerül egymáshoz a két fal, mely között hezitálva áll, s nem tud mit tenni. Végül kénytelen volt lépni, maga mögött hagyva kapcsolatát, s magányosan elutazni Európába, új életet kezdve, a múlt démonaitól kísértve.
Tekintete lassan a partra kúszott, a klubok táncoló fényeire, melyek a zene ütemére villództak. Hirtelen csapta meg orrát a női parfümök illata, a virágos aroma, amitől egy pillanat alatt elbódult. Újra érezte az érintéseket, a vad karmolásokat hátán, fülében újra ott csengtek az elégedett nyögések, de már kevésbé tűnt olyan gyönyörűnek. Már nem lelte élvezetét benne, menekült volna az emlékek elől, amik újabb hibát jelentettek listáján, újabb szégyenfoltot, egy keserű próbálkozást arra, hogy megtalálja régi önmagát. Mindhiába, az a Neymar meghalt.