Drága, szeretett és kitartó Olvasóim!
Két hónapja immár, hogy fejezet nélkül maradtatok, amit iszonyatosan sajnálok. Ugyan nem így terveztem, mégis így alakult, ezen már változtatni nem tudok. Viszont vigasztalásképpen egy szép hosszú résszel szeretnék Nektek kedveskedni, amit remélem, hogy legalább annyira fogtok élvezni, mint én tettem azt írás közben. Őszintén szólva, kicsit furcsa volt újra leülni a történethez, viszont a végére ismételten sikerült felvennem a régi fonalat, és ugyan nem a legeseménydúsabb fejezet ez, mégis valamiért a szívemhez nőtt. Remélem élvezni fogjátok az olvasást és köszönöm, hogy velem tartotok. A jövőben igyekezni fogok, hogy kicsit rendszeresebben érkezzenek fejezetek, de ígérni semmit sem szeretnék.
Köszönöm, hogy itt vagytok, nagyon hálás vagyok mindenért,
Millió puszi és ölelés
Bella
................................................................................
- Nem tudom meg nem történtté tenni azt, amit tettem. Nem tudok elégszer bocsánatot kérni a szavakért, amik elhagyták a számat. De jóvátehetem. Elfeledtetem velem. Jobbat érdemelsz Sienna, jobbat, mint...
[...]
-Mint amik most vagyunk.-
Neymar
A reggeli kávé még sohasem esett ennyire jól, minden egyes korty mintha az ereibe lökte volna a koffeint. Rég érezte magát ennyire fáradtnak és meggyötörtnek, hiába aludt több órát a hajnali beszélgetés után. A vallomást követően jobbnak látta leharapni saját nyelvét, hiszen Rafaella az ismeretlen lányról való faggatásával lassan az őrületbe kergette. Néhány apró részletet tárt csupán a lány elé, ő azonban egy kicsiny szelet helyett az egészet magának akarta, minden mocskos részletet megismerve a történetből.
Próbált elvonulni egy csendes sarokba, ahol senki sem zargathatja gondolatait, ahol lassan kortyolgathatta a forró italt. A konyhából érkező suttogás mégis pattanásig feszítette idegeit, hiszen tudtam, Rafaella éppen Marcellát faggatja a titokzatos idegenről. Nem véletlenül tartotta titokban a részleteket, hiszen miután kiejtette száján a szavakat, azonnal meg is bánta azokat. Egész testében remegett a vallomástól, és az érzéstől, ami végigsöpört a testén, Félt bevallani, de olyan jóleső melegség fogta el, amit régen érzett legbelül. Mintha tartozna valakihez, mintha egy láthatatlan kapocs kötné őket össze. A kellemes gondolatokat azonban csakhamar felváltották a kételyek, és a félelem, hogy újra csalódni fog. Csalódni fog magában, Siennában és az egész istenverte kapcsolatban, amitől igyekezett távol tartani magát.
Nem úgy értettem - győzködte magát minden erejével. Nem tartozom senkihez. Nem tartozom Hozzá, Ő pedig nem tartozik hozzám. Mégis, képtelen kiűzni a fejéből az arcát. Bőrének illata ott lebegett a levegőben, óvatos érintését szinte magán érezte, és ez volt az, amitől a leginkább megrettent. A ragaszkodástól és attól, hogy újra szerelembe esik.
Kávés bögréje lassan kiürült, és már semmi sem mentette meg attól, hogy gondolatai végképp Marcella szavaira terelődjenek. Többet érdemel. Mutasd meg. Éreztesd. Egykor mind egyszerűnek tűnt, egy csokor virág, egy édes kis hazugság, egy finom érintés, ennyi éppen elég volt. Mostanra azonban a romantika legapróbb lángja is kihunyt, csak ködös emlékként élt benne az a régi, buta fiú, aki képes volt annyi mindent megtenni egy lányért.
Nem tudott sok mindent Siennáról, mindössze a festészet iránti hóbortos imádata volt az, ami feltűnt a férfinak. Amikor a lánynál járt, orrát eleinte marta a szobát belengő festék szaga, mikor azonban látta, mennyit jelentenek ezek a jelentéktelen képek Siennának, némán tűrte sőt, lassan meg is szokta azt a jellegzetes illatot. Sohasem értett a művészetekhez, így hát nehezére esett átérezni azt a fajta csodálatot, amit az amerikai nő tanúsított néhány régi, vacak kép iránt.
Megfordult a fejében egy kiállítás gondolata, telefonját hosszas perceken keresztül bújta, hozzáértés hiányában azonban türelmetlenül pörgette tovább a megjelenő lehetőségeket. A nevek nagy része nem mondott semmit, idegennek és frusztrálnak érezte magát ebben a világban. Végül mégis a vásárlás gombra nyomott a galéria oldalán, véletlenszerűen kiválasztva a legérdekesebben tűnő darabot, mégsem érezte elégedettnek magát. Megrémítette a gondolat, hogy talán kéz a kézben kell végigsétálni az utcán Vele, s kevésbé félt az emberek reakciójától, semmint a saját viselkedésétől. Az évek alatt megtanulta kezelni az idegen pillantásokat, a háta mögött összesúgó embereket, a legnagyobb ellensége önmaga volt. Ennyi próbálkozás után sem tudott tisztán a lány szemébe nézni azok után az esték, tettek és szavak után, mellyel úgy érezte, végleg elásta a köztük lévő törékeny bizalmat. Hiába az a rengeteg gyengédség, amivel igyekezett Őt mostanság elhalmozni, rettegett attól, hogy rég kicsúszott az irányítás a kezei közül. A lelki huzavona egyszerre tántorította el és bátorította őt a tettekre, egyszerre akarta és vonakodott az újtól. Hiába nem akarta bevallani magának, fél lábbal még mindig a múltat taposta, ahonnan szinte már elfogyott a talaj alóla. Sienna gondolata mégis megnyugtatta és arra bíztatta, hogy ideje megválni a démonoktól, amik annyi ideje kísértik.
Jobbat érdemelsz, Sienna.
Jobbat, mint amit eddig kapott, jobbat Nála, jobbat a megtagadott érzelmeknél és érintéseknél. Jobbat a braziltól és ez az igazság minden egyes alkalommal megölte. Minden út hozzá vezetett, Hozzá, akit réges régen el kellett volna felejtenie, aki cserben hagyta akkor, amikor a legnagyobb szüksége volt rá. Ahogyan én jobbat érdemlek Tőle.
Sienna Everett
Türelmetlenül figyelte mobilját, mintha bármelyik percben megcsörrenhetne a készülék. Minden reggel egy tea társaságában várt az újabb üzenetre, egy hívásra, egy jelre, hogy újra a karjaiba omolhasson. Izgatott volt, gyomra feszült görcsbe rándult, akárhányszor megszólalt a telefon, hiszen ez jelentette a következő lépést. Lépést egymás felé a feledés útján, ahol nem számít már a múlt.
Napról napra került hozzá közelebb, s egyre hálásabb volt neki. Nem érdekelte a tény, hogy ez nem lehet több egy múló emléknél, melyet itt hagy, mikor visszautazik Amerikába. Élvezni akarta a pillanatot, az együtt töltött perceket, az illatot, az érintést és az érzést, amely a hatalmába kerítette. Bögréje lassan kiürült, az üres poharat az asztalon hagyva dobta de pólóját, átcserélve viseltes felsőjére, melyet ezernyi festékfolt díszített. Az állványon pihenő kép lassan elkészült, egy-egy finomítani való apró vonást azonban minden nap észrevett a lány. Színek halványítása, kontúrok erősítése, a formák kidolgozása, az élek eldolgozása, mind-mind egy újabb napot jelentettek, mellyel igyekezett menekülni a bemutatás elől. Nem tagadta, félt a szembesítéstől, hiszen a new yorki incidens óta aligha tárta nagyközönség elé műveit. Még mindig a darabokban fekvő balerinára és a tájképekre tudott gondolni, melyek a dühös feleség dobott a sarokba, mikor fény derült a több hónapos hazugságra. A képek, melyek egykor a galéria ékei voltak, törötten vártak sorsukra egy eldugott, sötét sarokban. Nem csupán szerelmet veszített aznap, de a magába vetett hitét is, a felépített karrierjét, az álmait, melyet itt, Barcelonában lassan újra megtalált. Már nem Damien volt a múzsája, a férfi árnya, aki minden nap újabb darabot követelt a szívéből. A katalán város ihletet adott, szenvedélyt gyújtott a mellkasában, melyet a brazil minden nappal egyre csak táplált. Félt bevallani, de Neymar közelsége volt az, amely újbóli erőt adott mindenhez. A mosolyhoz, a bizalomhoz, a reményhez és az alkotáshoz - ahhoz, hogy újból önmaga legyen.
Sohasem figyelt az órára mikor festett, csupán néhányszor sandított a falon lógó készülékre, melynek mutatói versenyt futottak egymással- szinte pillanatok alatt jártak be egy félkörnyi utat, a kép azonban aligha változott. Már nem volt mit simítani rajta, vagy pontosítani, a lány mégsem tudott fellélegezni. Türelmetlenül kereste az esetleges hibákat, és az útközben elhagyott önbizalmát, mely régen minden festmény születését megkönnyítette. Akkor még könnyűszerrel forgatta az ecsetet, s ha hiba csúszott a számításba, az betudta a művészi kézjegynek. Mostanra azonban olyan görcsösen meg akart felelni az elvárásnak, hogy úgy érezte, nem erre hívatott. Gyenge pillanataiban azonban, mikor minden kétséget elengedett, elégedett volt azzal, amit maga előtt látott - igyekezett hátralépni a képtől, s vele együtt a gondoktól, utoljára végignézve a kész művön, a vízen tükröződő tavirózsa rengetegen.
Lábait kiegyenesítve nyújtózott, lábujjhegyre magasodva sétált fel és alá a lakásban. Újra mobiljára sandított, a készülék képernyője azonban ugyan olyan üres volt, mint órákkal ezelőtt. Kedvetlenül nézett be a hűtőbe, hátha talál valamit a polcokon, azonban néhány zöldségen és egy nagy doboz joghurtn kívül üresen pangott a szekrény. A főzés sohasem tartozott az erősségei közé, magának pedig kifejezetten gyűlölt kísérletezni, a magány azonban nem is követelte meg a főzőtudást. Fanyalogva bontotta ki a gyümölcsös joghurtot, néhány kanálnál több azonban nem fogyott belőle. Kedvetlenül dobta a szemetesbe, egy nagy bögre vizet forralva egy újabb adag teának.
Mobilja halk csörgése a néma lakásban visszhangot vert, türelmetlenül csukta vissza a konyhaajtót, amit éppen azelőtt tárt ki. Izgatottan vette kezébe a készüléket, az öröme mégis elszállt a nevet olvasva.
- Mat, éppen hívni akartalak.
Játszi könnyedséggel hazudott, hiszen régen elfelejtette az estére tervezett találkozót a spanyollal és annak barátaival. A férfi kisebb hezitálás után, de hitt a lánynak, s a telefonbeszélgetést igen rövidre zárta. Sienna felszabadulva tette mobilját a pultra, de annál csalódottabban fordult a fortyogó vízért, a csendet azonban ismételten megtörte a fülsüketítő hang.
- Mit felejtettél el?
Egy filtert lógatott a forró vízbe, arcát szinte égette a forró gőz, telefonját a vállára támasztva egyensúlyozott.
- Gondoltam felhívlak.
Egy pillanatra megfagyott a vér az ereiben a nem várt hangtól, bögréjét visszacsúsztatva támaszkodott a pultnak. Nagyot nyelt, szíve ütemét vesztve kalimpált, lábai egy pillanatra megremegtek a bizonytalan hangtól, amit életében nem hallott még ilyennek: erőtlennek, határozatlannak és félénknek. Neymar.
Idejét sem tudta annak, mikor volt utoljára ennyire izgatott. Talán az első kiállításánál, még az általános iskolában? Vagy a gimnazista bálon, mikor először kérték fel táncra? Gyomra még a lopott lánykérésen sem szorult össze ennyire, mint a pár órával ezelőtti telefonhívás alkalmával, mikor az Ő neve jelent meg a képernyőn. A hangja szinte remegett, majdhogynem maga előtt látta az izgatott férfi arcát, akit még sohasem hallott így habogni. Rövid beszélgetés volt, tényszerű szavakkal, miszerint este nyolcra várja őt Castelldefelsben. Ellenkezni sem mert, kérdezni még annyira sem, az izgatottságtól minden kiment a fejéből.
Nem tudta mire vélni a férfi tettét. Talán valami rosszat tett? Hibázott? Ezernyi kérdés kavargott a fejében, mégsem érezte őket helyénvalónak. Napok teltek el, olyan napok, melyek össze sem hasonlíthatóak a korábbi éjszakákkal. Valami egészen más rezgés volt közöttük, valami új, valami ismeretlen. Valami olyan, amitől összeszorul a gyomra, lábait pedig elhagyja az erő.
Próbálta elterelni gondolatait a maradék néhány órában, mégis, akárhányszor a falra nézett, a mutatók mintha megfagytak volna. Lapokkal az ölébe gubbasztott a földön, ceruzája egy arc vonalát formálta. Kezdetben még ő maga sem tudta, miként bánjon a grafittal, mintha megrémült volna saját kezétől, néha óvatosan eltántorodott a laptól. Ceruzáját szorongatva figyelte, ahogy rajza lassan életre kelt, mégsem tetszett a végeredmény, melyet dühösen szakított ki füzetéből. Újra és újra hozzálátott az alakhoz, dühe azonban egyre fortyogóbbá vált, végül mérgelődve dobta asztalára a balul sikerült képeket. Képtelen volt tovább várni a megbeszélt óráig így aztán haját kontyba kötve húzta magára a kanapén várakozó szürke melegítőjét, telefonját és tárcáját magához véve sietett a ház elé. Barcelonában lehetetlen elkerülni a találkozást a sárga taxikkal, az utca végén egyet leintve diktálta be a címet.
Még sohasem tűnt ilyen hosszúnak a külvárosba vezető út, a lámpák mintha szándékosan váltottak volna pirosra. Az autópálya sávjai tömve voltak, a munkából hazaigyekvő tömeg feszülten nyomta a dudát. Feje zsongott a hangzavartól és attól a szörnyű, bódító illattól, mely elárasztotta a kocsit. Mintha csak segítene a helyzeten, a kormány mögött magasodó idős férfi a rádiót lehalkítva mosolyodott el, miközben a végeláthatatlan kocsisoron mérgelődött. Lassan érkeztek meg a határt jelző tábláig, szinte már a háznál voltak, mikor Sienna felocsúdva fordult a sofőrhöz.
- Inkább itt tegyen ki, kérem.
A férfi bólintott, az órát megállítva tartotta markát, a lány pedig a kért összegért cserébe távozott az émelyítő járműből. Beletelt néhány percbe, mire levegőért mohón kapkodó tüdejét megnyugtatta, s lassan elindult a felfelé vezető dombon. Még sohasem csodálta meg az utcákat, melyek ilyenkor, estefelé nagyobb csendbe burkolóztak, mint bármikor máskor. A napnak már hűlt helye volt az égen, csupán az egyesével felbukkanó csillagok voltak azok, melyek életet leheltek a sötét vászonra. Didergett, vékony kabátját összehúzva bújtatta arcát a hideg elől, miközben vészesen közeledett a cél felé. Kicsivel több, mint egy óra volt a megbeszélt időpontig, mikor megérkezett a kapu elé, így jobbnak látta útnak eredni a kihalt utcákon. Ijesztően csendes volt a külváros, mintha a házakat megvilágító fények csupán kellékek lennének, halvány jelei az életnek. Sehol nem volt egy lélek, még egy madár sem szállt az égen, csupán ő, és a gondolatai maradtak a januári hidegben. Körbe-körbe rótta az utakat, ugyanott fordult be minden egyes alkalommal, ameddig egy hatalmas kört nem írtak le lábnyomai. Újra és újra megtette, a percek azonban így is nehezen teltek, mintha csak őt akarnák az őrületbe kergetni borzasztó lassúságukkal. Didergett a fák között végigsuhanó széltől, szemei könnybe lábadtak a hidegtől, így akármennyire is igyekezett türelmesen várakozni, sietős léptekkel fordult az ismerős lakás felé.
Remegő ujjai lassan pötyögték be a kapu kódját, a robosztus fal nehézkesen mozdult meg. Vékony testét átpréselve a kicsiny résen igyekezett az ajtó felé, határozott léptei azonban minden lépcsőfokkal lassultak. Félve helyezte ujját a csengőre, néhány másodpercnyi hezitálás után mégis megnyomta, melyet feszült másodpercek követtek. Megfordult a fejében, hogy egyszerűen csak elszalad és vissza sem jön. Félt a visszautasítástól, félt a végszótól, rettegett attól, hogy még azt is elveszti ami sohasem volt az övé. Rettegett, hogy ebből az álomból is fel kell ébrednie, és végképp magára marad a mardosó kínok között.
Egy alak jelent meg az ajtó kicsiny üvegénél, akit Sienna már ezernyi közül is felismerne. Mintha ő maga is hezitált volna, kezét a kilincsre helyezte, mégis csak másodpercek múlva tárult ki az ajtó. A lány orrát hirtelen csapta meg a fűszeres parfüm, és a résen kiáradó friss étel illata, ami párával társulva igyekezett kitörni a lakásból. Szótlanul álltak egymás előtt, miközben a lány végigmérte az előtte magasodó férfit. Mellkasára szürke ing feszült, melyet hanyagul tűrt be sötét nadrágjába. Haja tökéletesen hátrafésülve várta, hogy az ujjak játszi könnyedséggel túrjanak a tincsekbe, ismerős parfümje pedig szinte körbelengte a lakást. Nem tudta mire vélni Sienna a különleges öltözetet, azt a rendezett külsőt, amit Neymartól nem szokott meg. Egy pillanatra mackónadrágjára pillantott, és szinte elöntötte a szégyen, érezte, ahogyan a vér az arcába tódul.
- Gyere csak be.
Mély, rekedtes hangja törte meg a csendet, Sienna aprót bólintva rúgta le lábáról a cipőt. A ház csendes volt, mintha rajtuk kívül senkit sem rejtenének a falak. A nappaliból halk, brazil dallamok szűrődtek ki a fűszeres illatokkal és a sercegéssel, ami a valószínűleg a konyhából eredt. Ijedten várt a jelre, hogy követheti Őt a nappaliba, Neymar pedig kezét nyújtva fordult felé.
- Kicsit hamar érkeztél.
Zavart mosolyra húzta ajkait a lány, hiszen szíve szerint már a hívást követően Castelldefels felé vette volna az irányt, mégis türelmesen várt, ameddig csak bírt. Kabátját a kanapéra csúsztatva lépett beljebb, szemei Marcella után kutattak, a brazil lánynak azonban nyoma sem volt. Ahogyan senki másnak. Ijesztően kihalt volt a lakás, s ezen a tényen még a déli zene melegsége sem tudott változtatni. Valami nincs rendben.
- A többiek?
- Csak ketten vagyunk.
Önmagában ez a tény felettébb gyanús lett volna, az ő esetükben azonban visszagondolva úgy érezte magát a lány, mint ismeretségük legelején, amikor ő volt Neymar titkos vágyainak kielégülése. Amikor kettejükből állt a világ, amikor az Ő és Én csupán a négy falig tartott.A határok mögött idegenek voltak, két sebzett szív, akik titkon kihasználják egymás esetlenségét - ki jobban, ki kevésbé. Sienna azonban most többnek érezte magát egy prédánál. Egy űzött vad volt, aki hevesen dobogó szívvel rohant a vadászhoz, aki magához édesgetve, fegyverét rá szegezve várta tárt karokkal.
Feleszmélve simította végig a konyhapult hideg márványlapját, melyen két tányér várakozott a kristálypoharak társaságában, a résnyire nyitva hagyott hűtő polcain pedig egy üveg bor várt a felszolgálásra. A tűzhely mellett lapok, gyűrött papírok és könyvek hevertek széjjel, némi fűszerrel az oldalak között. A mosogató szinte csordultig telt edényekkel, a sütő pedig halkan zúgva tette a dolgát.
Néhány másodperc volt csupán, még felmérte a a lakást, mindeközben Neymar a kanapénak támaszkodva figyelte lépteit. Szótlanul nézte az apró mozdulatokat, résnyire nyílt ajkait és a gyűrött, viseltes melegítőt. Egy pillanatra mintha haragot vélt volna felfedezni az aranyló szempárban, kezét gondolkodást mímelve helyezte állához, szemöldökét összehúzva várt, a zöldes íriszek azonban egy pillanat alatt leleplezték a hamis érzelmeket. Mosoly futott végig a férfi arcán, halvány, de őszinte mosoly, s mintha Sienna gyomrából egy kést húztak volna ki, fellélegezve dőlt a pultnak.
A brazil újfent elmerült a látványban, de csupán néhány másodpercre, majd erőteljes lendülettel lökte el magát a kanapétól. Sienna előtt megállapodva nyomta mellkasát a lányéhoz, karjai óvatosan fonták körbe a vékony derekat, majd egy laza mozdulattal a lány immáron a konyhapulton pihent. Nem eresztette el, hagyta, hogy orruk apró csókokat váltsanak, meleg lehelete pedig arcát csiklandozza. Hezitálva érintette meg a borotvált, sima arcot, ujjai lassan kúsztak a tökéletesen beállított hajhoz, melyből érintésére lomhán zuhantak alá az apró tincsek. Zihálva hagyta magát elveszni a gyengédségben, az ujjak lágy táncában, a bőr illatában, a meleg érintésben. Amint feleszmélt, halovány csókok nyomai bizseregtek nyakán, bőre pulzált, ereiben szinte égve lüktetett a vér.
Játszott vele. Hiszen imádta a lány türelmetlenségét, azt a dühös, vággyal telt pillantást, mellyel igyekezett kierőszakolni akaratának tárgyát. Óvatosan közelítette meg ajkait, majd végül elhúzódott tőle, végigsimítva a kipirosodott, porcelánbabára emlékeztető arcot. Más játék volt ez. Más, mint amit azért vívták, hogy egymást gyűrjék a takaró alatt, más, mint amikor a vágy ködként lebegett elméjükön. Gyermeteg játékok voltak ezek, könnyed és ártatlan, ölelésekkel tarkított, érintésekkel színesített szórakozás. Mintha sohasem létezett volna az a durva, erős kéz, mely szinte ellenkezést nem tűrve követelte a kényeztetést, mintha az a férfi nem éppen előtte állna, aki annyiszor megalázta őt legnagyobb fájdalmában. Más volt, túl tökéletes, túl cukormázas a múlt napjaihoz képest, s egy pillanatra minden varázs elszállt. Behunyt szemei kipattantak, egymástól elváló ajkai vonallá préselődtek, ernyedt teste megfeszült. Menekülni akart, mint egy rémálomból, amiből inkább felébred, semmint átélje a borzalmakat. Túl idilli volt, túl igazinak tűnő , utópisztikus és fájdalmasan gyönyörű. Csupán néhány centire távolodott el, a csatár mégis megrezzent. Mintha bűnbánással tekintett volna rá az előbbi percekért, mintha vétkes lenne a csók, ami még most is égette a nyakát. Gyöngéden simította végig derekának vonalát, megállapodva a vékony csípőnél, el nem eresztve a menekülni próbáló lányt. Homloka újra Sienna homlokán pihent, ajkai pedig olyan finom szenvedéllyel tapadtak a lányéra, amitől minden félelme elszállt. Ideje sem volt ellenkezni, karjai hanyagul fonták körül a brazil nyakát, elmerülve ebben a végtelennek tűnő óceánban.
- Te remegsz.
Megrezzent a mély hangra, pedig a fülsüketítő zaj helyett szinte csengett az erős basszus, amellyel a szavakat formálta a focista. Ő maga észre sem vette, teste mégis erőtlenül reszketett, mintha odakint állná a hideg szeleket.
- Én csak...
Egy újabb csók volt a válasz, nyugtató drog, melytől reszketése egy pillanatra csillapodott, kusza könnycseppjei azonban minden ereje ellenére végigszántották arcát. Nem a fájdalom könnyei mardosták annyira bőrét, a hitetlenkedés és bizonytalanság cseppjei voltak ezek, melyek annyi hónap után végre utat törtek maguknak.
Neymar kénytelen volt feleszmélni a pillanatnyi mámorból, ujjbegyével óvatosan felszárítva a sós cseppeket. Meleg kezeivel közrefogva a könnyes arcot figyelte a csillogó szempárt, ami egyszerre volt keserűséggel és ártatlan boldogsággal telt, amit annyira igyekezett leplezni a lány.
- Félsz tőlem?
Mindössze egy apró lépésre távolodott el, farkasszemet nézve Siennával, aki igyekezett elkerülni a tekintetét. Végül erőtlenül rázta meg fejét, bizonytalanul és haloványan, mintha ő maga is félne a választól.
- Nem tudom meg nem történté tenni azt, amit tettem. Nem tudok elégszer bocsánatot kérni a szavakért, amik elhagyták a számat. De jóvátehetem. Elfeledtetem velem. Jobbat érdemelsz Sienna, jobbat, mint...
Mint Te. Mint amit tudni adsz. Ezernyi módon befejezhette volna mondatát, valami mégis hibázott mindegyiknél. Mindketten tudták, talán jobbat érdemelnek a másiknál. Talán egyikük sem tudja olyan odaadóan szeretni a másikat, ahogyan azt megérdemli. Talán rég otthagyták valakinél azt a darabot, amit egymásnak szántak. Jobbat érdemeltek néhány hónapnál, amit még együtt tölthetnek, mielőtt Sienna végleg visszautazik Amerikába. Többet érdemelnek néhány lopott , titkos csóknál. Többet egy futókalandnál, egy átmeneti érzésnél, amit olyan könnyen elfelejtenek.
- Mint amik most vagyunk.
Sienna saját hangjától is megrezzent és ezzel a brazil sem volt másképpen. Fejét felkapva figyelt a lányra, mintha a folytatást várna, Sienna azonban néma maradt. Kezeit a frissen borotvált arca helyezte, közrefogva az aranyló szempárt, közelebb húzva magához az értetlen arcot. Apró csókot lehelt a férfi ajkára, szinte alig ért hozzá, miközben tekintete végig az övét figyelte - elszakíthatatlanul és rendületlenül. Mögé akart látni, az álarca mögé, Őt akarta és végre, ennyi idő után úgy érezte, ténylegesen Neymar magasodik előtte, meztelenül, minden hibájával. Úgy érezte, minden egyes könny, durvaság és fájdalom megérte, mintha feloldozást nyertek volna a múlt alól. Mintha felszabadultak volna saját rabigájuk alól, mely alá önkényesen vetették magukat annyi hónapon át.
Félve szorította magához újra a férfi, mintha csak bármikor összetörhetne karjai között. Kezei a hosszú hajat túrták, miközben apró csókok ezreivel halmozta el a nő ajkait. Sienna türelmetlenségét csillapítva zihált, miközben háta a hideg pultot érte. Nem számított a sütőből áradó égett szag, az elnémuló lejátszó. Ő számított minden porcikájával, csókjával és érintésével.
Mámortól ittasan nyíltak ki szemei, körbenézve a szobán, ami egy pillanatra idegennek tűnt, a takaró ismerős illata azonban meggyőzte: itt a helye. Hiába igyekezett visszagondolni a tegnap estére és arra, miként került a párnák közé, emlékei cserben hagyták. Mintha elvágták volna azt a bizonyos szalagot, a képkockák elvesztek, s akármennyire igyekezett összetenni az apró darabokat, hasztalan volt a próbálkozás. Mobiljáért nyúlt, mely ugyan úgy zsebében pihent, akárcsak tegnap este, a képernyőn ezernyi üzenet és nem fogadott hívás várt rá. Szinte maga előtt látta a dühös és kétségbeesett spanyol arcát, aki türelmetlenül várta őt a megbeszélt helyen és időpontban. Ujjai fáradtan pötyögték be a szavakat, a rövid üzenetre szinte azonnal érkezett a válasz.
Lesz mit megmagyaráznod - egyetlen dühös sor képes volt elrontani az ártatlanul édes reggelt, szemöldökét összeráncolva fordította le telefonját, menekülve a további számonkérés elől. Minden erejével azon volt, hogy a brazil keresésére induljon, a puha takaró mégis szinte fogva tartotta, arcát a párnába temetve igyekezett rátalálni erejére és az emlékekre.
Az ajtó résnyire nyílt, a nyikorgást halk léptek követték, halk szuszogása pedig egyre hangosabbá vált az izgatottságtól. Az arcát eltemető párnát odébb lökve pillantott hátra, az ágy lábánál a brazil magasodott álmos arccal, mosolyra görbült ajkakkal. Óvatosan bújt be az ágyba, mintha arra vigyázna, hogy fel ne ébressze az alvó lányt, mellkasát Sienna hátának nyomva karolta át az erőtlen testet.
- Azt hittem, még alszol.
Fáradt hangon morogta a lány fülébe, apró csókkal jutalmazva annak nyakát. Sienna beleborzongva hunyta le szemét, keze a férfi keze után kapott, összekulcsolva meleg ujjaikat. Az éjszakára gondolt, arra a néhány percig tartó álmatlanságra, mikor arcát a férfi vállába fúrva bújt hozzá az ágy ölelésében, miután órákon át csókcsatákat vívtak a nappaliban. Mostanra kitisztult a feje a mámortól, melyet a tegnap este okozott és az a fülledt csóktenger, amibe úgy érezte, szinte belefullad. Az ártatlan játék nem lépte túl a bűnös kereteket, és talán a vággyal telt ölelések most először nem torkolltak élvezetekbe. Mégis úgy érezte magát, mint egy gyönyörökkel telt éjszaka után, melyet követően képtelen a brazil csókjai nélkül élni. Óvatosan fészkelődött, míg farkasszemet nem néztek egymással, reggeli csókját követelve, melyet a férfi készségesen bocsájtott rendelkezésére.
- A tegnap este...
- Odaégett életem első vacsorája, ami valószínűleg amúgy is borzalmas lett volna.
Halvány mosoly futott végig az arcokon, Neymar pedig igyekezett idegességét leplezni, ujjait a lány pólója alá csúsztatva rajzolt formákat a hófehér bőrre.
- Ma akár újra megpróbálhatod.
- Más programom van.
Sienna arcáról hirtelen fagyott le a mosoly, s akárhogy próbálta leplezni csalódottságát, hazug mosolya árulkodó volt. Teste megrezzent, s amennyire tudott, engedett szorításából, menekülve a kínos percek elől, melyek minden bizonnyal előtte álltak. Neymar azonban nem eresztette, a távolodó alak erőre késztette, karja pedig bilincsként fonódott a lány köré, szinte levegőt sem hagyva.
- Remélem, szabad a délutánod kislány.
Homlokát apró, de annál titokzatosabb csókkal jutalmazta, Sienna görcsös kapaszkodása pedig egyszerre elernyedt, tüdejéből halk, fáradt sóhaj tört fel. Lehetetlen alak vagy.
Türelmetlenül vizslatta a mellettük elhaladó épületeket, a fákat, melyek gyors iramban szaladtak el szeme sarkában. Hiába az impozáns épület, még sohasem járt a város ezen részén, mely a téli hónap ellenére is vonzotta a látogatókat. Akármennyire is igyekezett hamar elkészülni a kocsiban várakozó férfi kedvéért, hosszas perceken át válogatott az immáron ágyra dobált ruhák közül. A tegnapi nap után igyekezett kitenni magáért, mintha próbálná elfeledtettni a kínos esetet, mikor a brazil elegánsabb volt nála. Fekete nadrágjába egy hófehér inget tűrt, meleg, szürke pulóverét magára kapva csinosított sminktelen arcán és kócos haján. Titkon igyekezett a férfihoz öltözni, aki látva a próbálkozást finoman simította végig a mellette ülő lány combját, végigszáguldva az utakon, mintha csak sietnének valahová. Sienna kíváncsian pillantott a kormány mögött ülő focistára, Neymar azonban mindvégig titokban tartotta az úticélt. A galériához vezető kanyargós útnál azonban világos volt, hogy a domb tetején magasodó épület a végállomás, Sienna pedig izgatottan szorította össze ajkait.
Ez most egy randi lenne? Igyekezett elvonni figyelmét a kétes gondolatokról, a kérdésekről és a válaszokról. Hiszen már régen nem számított az ok, a lényeg az együtt töltött perc volt, és az a határ amit keserves napok árán léptek át.
Az autót a galéria mögött hagyva nézett körbe a férfi, mintha csak keresne valakit, csupán néhány másodperc után nyitotta ki a lány ajtaját. A főbejárat felé keskeny út vezetett, a lézengő csoport pedig lassan tömeggé nőtt. Az impozáns épület rengeteg kiállításnak adott otthont, klasszikus művészetek, kortárs szobrászat, orosz avantgárd, Schiele és megannyi ismerős név sorakozott a csalogató plakátokon. Neymar utat törve magának igyekezett a biztonsági őr felé, s néhány perc heves gesztikulálást követően a lány felé intett. Sienna lesütött tekintettel sétált a napszemüveges csatár után, s igyekezett kizárni a háta mögött összesúgó hangokat , akik bizonytalankodva találgatták az ismerős idegen kilétét. A lány csupán néhány perc alatt megértette a brazilra nehezedő nyomást, a kimozdulástól való undort, és azt a bizonytalanságot, amivel annyi ideig keserítették meg egymás napjait. Neymar rá sem pillantva nyomta kezébe a kissé gyűrött jegyeket, melyek addig a zsebében pihentek, majd maga elé tessékelve állította a kapunál várakozó, magas, unott arcú férfi elé. Kíváncsian olvasta a jegyén szereplő írást és a dátumot, mely a tegnapi napot jegyezte, az őr mégis készséggel engedte be őket. Végül vállat rándítva dugta táskájába a papírdarabot, háta mögé pillantva a férfira, aki bizonytalan lépésekkel követte őt. Egy lépés távolságot tartott mögötte, mintha csak el akarna határolódni a lánytól, Sienna azonban nem akarta felesleges érzelmekkel bombázni. Ismerte annyira a brazilt, hogy tudja, hiába a legerősebb női fegyver, a vita nem vezet Vele sehová. Így hát szépen csendben igyekezett lekötni magát a falon lógó festményekkel, melyek egyszerre tűntek roppant érdekesnek és ugyan annyira taszítónak.
Imádta a klasszikus festészetet, mely órákon keresztül képes volt lekötni. Minden ecsetvonást megvizsgált, minden apró részleten elidőzött, így gyakran nyitástól zárásig a múzeumok vendége volt, s még így sem elégítette ki teljesen vágyait. Szinte nem volt olyan művész, melynek ne látogatta volna meg a kiállítását, minden jelentős név már kihúzásra került a bakancslistán. A klasszikusokkal ellentétben azonban elborzasztotta a huszadik század művészete, az az elvont világ, amivel sehogy sem tudott azonosulni. Kirekesztettnek és idegennek érezte magát ebben a világban, ahol a szokatlan a megszokott, a csúnya a szép, a visszataszító a vonzó. Percekig tanulmányozta a furcsa emberi alakokat, valamiféle vénuszi szépség után kutatva, mindhiába. A finom ecsetvonások helyett leginkább durva vonalakba ütközött, zárt és szögletes világba, amiben sehogy sem érezte magát otthon.
Válla felett sandított hátra, tekintete a csatár után kutatott, aki egy értelmezhetetlen kép előtt állt, kezét zsebre dugva, fejét enyhén oldalra döntve. Sienna keresztbefont karjai elengedtek, arcára visszafogott mosoly ült ki, ahogy a tanácstalan alak felé sétált halkan. Egy lépésre állt meg tőle, ő maga is elmerült a négyzetek és vonalak szürke tengerében, melynek közepéről egy karakteres arc köszönt vissza. Mintha Neymar észre sem vette volna a mögötte várakozó vendéget, egymástól elvált ajkait megnedvesítette, szemöldökét összeráncolta, és mindössze a képre fókuszált, értelmet keresve a látszólag értelmetlenben. Óvatosan nézett végig a férfin, sötétszürke zakóján és mellkasára tapadó fehér pólóján, és azon az átkozott sportcipőn, melyet képtelenség volt leimádkozni a lábáról. Az apró részlettől eltekintve Sienna szíve még így is kihagyott egy ütemet, csupán a vállán végigsimító kéz volt képes visszarántani a valóságba.
- Szóval ez művészet.
Kissé hangosra és annál is ironikusabb hangjára rosszalló nézések sokasága érkezett válaszként a teremben lézengő emberektől, Sienna pedig képtelen volt visszafogni előtörő nevetését. Neymar karja óvatosan vonta magához a lányt, aki mit sem törődve az őket körülvevő emberekkel fejét a férfi vállára hajtva hunyta le szemét.
- Mondhatjuk.
Valószínűleg élete legrosszabb kiállítása volt ez a lidérces mesekönyvekre emlékeztető festményekkel, az a perc azonban gyönyörűbb volt bárminél. Gyönyörűbb Mona Lisánál, a sixtusi kápolnánál, Van Gogh-nál és Monet-nál, lenyűgözőbb bármelyik antik csodánál. Akkor és ott egy életre megszerette az orosz avantgárd visszatetsző világát.
