Ugyan az elmúlt hetekben elvétve dolgoztam az új fejezeten, még közel sincs publikációra kész állapotban, viszont mégis szükségét éreztem annak, hogy valami fajta jelet adjak magamról. Szégyellem magam, hogy közel két hónapja ismételten nem került egy fejezet sem, viszont minden erőmet és időmet felemészti a szakdolgozat, az iskola és a munka - és akkor még nem is beszéltem a gyakorlatról. Tudom, számotokra ez mellékes, viszont az elkövetkezendő két hónap iszonyatosan fontos a számomra, fontos, hogy az iskolára összpontosítsak.
Tudom, azt ígértem, hogy igyekszem felvenni az ütemet. Hazudnék ha azt mondanám, nem akadt néha egy szabad órám, amikor nyugodtan leülhettem volna a klavitúra mögé, az egyetem és a munka miatt azonban így is rengeteget ülök a laptop előtt, és örülök, ha egy kicsit elszabadulhatok a technikától. Sajnálom, hogy ismételten így alakult és sajnálom, hogy olvasókat veszítettem, természetesen őket is megértem.
Hogy mit akarok ismételten kihozni ebből a csapongásból? Csupán azt, hogy akármennyire is eltűnök, néha hetekre, hónapokra, nem szándákozom bezárni a blogot. Mindenképp szeretném befejezni ezt a történetet, hiszen annyira a szívemhez nőtt. Voltak mélypontok, voltak magaslatok és nagyon remélem, hogy amint lesz időm, újra szabadon tudok alkotni. A nagy igazság az, hogy elfáradtam, mind szellemileg, mind testileg és lelkileg, így pedig aligha tudok érteles sorokat bepötyögni, kusza , semmitmondó fejezeteket pedig nem szeretnék és nem is vagyok hajlandó feltölteni, hiszen túlságosan sok munkám van ahhoz benne.
Remélem,- márpedig minden erőmmel azon leszek - hogy hamarosan újra találkozunk, mégpedig gyakrabban, hiszen már nem sok fejezet maradt hátra Sienna és Neymar történetéből. Ami pedig a többi szálat illeti, azokon is dolgoztam és dolgozni fogok és remélem, hogy beváltom a hozzájuk fűzött reményeket.
Köszönöm, hogy itt vagytok, hogy eddig velem tartottatok és remélem, ez a jövőben sem lesz másképpen!
Millió puszi és ölelés,
Bella
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése