Szép estét mindenkinek!
Mint látjátok, megérkezett a Ne engedj el lezáró része, ha úgy tetszik, epilógusa. Azért furcsállom még én magam is ezt az elnevezést, hiszen egy novella sorozatról beszélünk, nem pedig egy történetről. Na mindegy is. A lényeg, hogy a történet végleg lezárul.
Kicsit elszomorodtam, na jó elkeseredtem, amikor láttam, hogy tulajdonképpen senkit nem érdekelt a történet befejezése. Tisztában vagyok vele, hogy nem ez életem műve, de azért kicsit szíven ütött, hogy senki sem nyomta meg az elolvastam gombot. Mindenesetre megírtam a lezárást, hiszen nagyon szerettem volna végleg befejezni a történetet és így az én lelkiismeretem is nyugodt marad.
Nem tudom mennyire érdekel még titeket az, amiket itt terveztem az oldalon, a Téged akarlak, a novellák, a one-shot-ok, a Ramos- fanfiction... tényleg hatalmas kérdőjel ez bennem.
Remélem azért néhányan elolvassátok ezt a pár kósza sort és köszönöm, hogy velem tartottatok!
Sok puszi &ölelés,
Bella
IV.
Elengedem
Hátát a fának támasztva kuporodott ölébe, a mézszőke tincsek arcát csiklandozták. Kiseperve szeméből a kéretlen hajszálakat ajkai a lány nyakára tapadtak, ezernyi csókkal elhalmozva azt.Kezei lassan csúsztak a rövid szoknyához, ujjai óvatosan indultak felfedező útra. Anabelle ajkai mosolyra húzódtak, kezei a fiú kezére vándoroltak, majd mímelt rosszallással sandított Marcra. A tavaszi szellő lágyan simogatta arcukat, a fiú orrát Ana hajába mélyesztve szippantott nagyokat a szőke hajkoronából.A lány egy virágot szorongatott a kezében, egy szál vörös rózsát, melynek minden szirma tökéletesen illett a másikhoz. Óvatosan simította végig a tüskés szárat, megszemlélve minden apró pontját. A virágot arcához emelte, orrával játékosan megcirógatva.
Marc újabb csókokkal halmozta el a lány nyakát, az ajkai végül a rózsaszín ajkakon állapodtak meg. Egy pillanatra minden megszűnt, a madarak csicsergése és a távoli dudaszó, csak ők léteztek. Ő és én.
A tüskék az ujjaiba mélyedtek, helyükön apró cseppekben serkent ki a vér. A fájdalom azonban észrevétlen maradt, a sötét cseppeket elnyelték a virág vörös szirmai. Távolról figyelte a tömeget, mely Köré gyűlt, egy öreg, lombos fa alá, amely enyhítő árnyékot adott a katalán forróságban. Ingének nyakát túl szorosnak érezte, ujjával kigombolva jutott levegőhöz tüdeje. Szíve ütemét vesztve dobogott, gyengén, alig érzékelhetően, lábaiból szinte minden erő kiszállt. A tömeg lassan oszladozott, a szél közeledtével azonban mindenki odébbállt. Csak ketten maradtak, egymásra borulva, megküzdve azzal a fájdalommal, amivel képtelenség szembeszállni.
Lassú léptekkel közeledett a sír felé. A virágok mindenhol elfedték a barna földet, csupán a szirmok rengetege volt az, amit látott. A hófehér virágok, melyek az élet múlását jelezték, melyeken néhány szirom már elszáradt, elbarnult, kifakult, akárcsak az ő lelke. Nem tudott a szemükbe nézni. Szemei a márványtáblát pásztázták és a nevet, ami arany betűkkel volt rávésve. A dátumot, ami olyan kevés egy emberi léthez. Sós könnyét ízlelve helyezte a rózsát a szirmokkal borított halomra, az egyetlen vörös virágot, amely életet lehelt a komor temetőbe. Zsebre dugott kézzel sétált kőhöz, ujjaival végigsimítva homlokát a hideg márványnak döntötte, ajkaival utolsó csókot lehelve az ő ajkaira.
Az utolsó ölelés, az utolsó emlék. Még utoljára emlékezni, utoljára szeretni, utoljára csókolni. Azután végleg elengedem.
A tüskék az ujjaiba mélyedtek, helyükön apró cseppekben serkent ki a vér. A fájdalom azonban észrevétlen maradt, a sötét cseppeket elnyelték a virág vörös szirmai. Távolról figyelte a tömeget, mely Köré gyűlt, egy öreg, lombos fa alá, amely enyhítő árnyékot adott a katalán forróságban. Ingének nyakát túl szorosnak érezte, ujjával kigombolva jutott levegőhöz tüdeje. Szíve ütemét vesztve dobogott, gyengén, alig érzékelhetően, lábaiból szinte minden erő kiszállt. A tömeg lassan oszladozott, a szél közeledtével azonban mindenki odébbállt. Csak ketten maradtak, egymásra borulva, megküzdve azzal a fájdalommal, amivel képtelenség szembeszállni.
Lassú léptekkel közeledett a sír felé. A virágok mindenhol elfedték a barna földet, csupán a szirmok rengetege volt az, amit látott. A hófehér virágok, melyek az élet múlását jelezték, melyeken néhány szirom már elszáradt, elbarnult, kifakult, akárcsak az ő lelke. Nem tudott a szemükbe nézni. Szemei a márványtáblát pásztázták és a nevet, ami arany betűkkel volt rávésve. A dátumot, ami olyan kevés egy emberi léthez. Sós könnyét ízlelve helyezte a rózsát a szirmokkal borított halomra, az egyetlen vörös virágot, amely életet lehelt a komor temetőbe. Zsebre dugott kézzel sétált kőhöz, ujjaival végigsimítva homlokát a hideg márványnak döntötte, ajkaival utolsó csókot lehelve az ő ajkaira.
Az utolsó ölelés, az utolsó emlék. Még utoljára emlékezni, utoljára szeretni, utoljára csókolni. Azután végleg elengedem.
Drága Bella!
VálaszTörlésNem hinném, hogy írtam neked eddig bármikor is véleményt, viszont nem is értem, miért nem tettem eddig. Szerintem zseniálisan írsz, és ez ebből a történetedből is nagyon átjött nekem. Remekül felépítetted az egészet az elejétől a végéig, szóval csak gratulálni tudok hozzá! A történet végét sajnáltam nagyon, s habár igaz, hogy az élet semmit sem hagy büntetlenül, én mégis reménykedtem benne, hogy Ana és Marc egymásra találnak a múltban történtek ellenére is. Viszont helyette ez egy gyönyörű, egyben szomorú befejezés volt. És bevallom, még néhány könnycseppet is elmorzsoltam miatta.
Viszont én adnék neked egy tanácsot, ha nem bánod és nem sértődsz meg. Szerintem nem kellene elkeseredned az olvasók száma miatt, inkább legyél büszke arra, hogy befejeztél egy ilyen szintű írást. És folytasd! Elsősorban magadért írj, mert hidd el, az tényleg érződik egy-egy történeten, ha valaki komolyan örömét leli abban, hogy írhat, és ez előbb-utóbb vonzani is fogja az olvasókat. A kiírásodat is megértem, hiszen elvégre mindenki szeretne visszajelzéseket kapni, de szerintem ne ez legyen a legfontosabb, illetve ne így fejezd ki a csalódottságod, mert az ellentétet fog szítani közted, illetve a jelen lévő olvasóid között és pont az ellenkezőjét fogod kiváltani belőlük, ahhoz képest, amit szeretnél elérni náluk.
Szóval én szurkolok neked és remélem, nem fogod feladni. Az biztos, hogy én igyekszem mostantól kezdve aktívan véleményezni nálad is! Csak fel a fejjel! :)
Várom már a következő írásodat!
Puszillak,
Noemi
Drága Noemi!
TörlésElőször is nagyon-nagyon hálás vagyok, amiért ilyen hosszú gondolatsorral leptél meg. Másodszor pedig köszönet azért a sok dicséretért, amivel méltattál. Azon írók közé tartozol, akiknek mindig - még ha passzívan is - de figyelemmel kísértem a munkásságát és akiknek nagyra tartom az írását. Ezek után hatalmas mosolyt csalt az arcomra, hogy voltál olyan kedves, hogy megörvendeztettél egy-két kedves szóval.
Iszonyatosan örülök annak, hogy tetszett a történet, még ha ilyen rövidre és szomorúra is sikerült.
A tanácsodért pedig elmondhatatlanul hálás vagyok és annak minden sora igaz. Természetesen nagyon hálás vagyok minden egyes olvasómért, minden visszajelzésért, és teljesen igazad van , hogy nem szabadna elkeserednem, ha olykor nem érkezik visszajelzés.
Még egyszer nagyon-nagyon köszönöm a visszajelzést és az észrevételeket, és remélem a jövőben is találkozunk és legalább ugyan ennyire fogod élvezni a további történeteket is!:)
Millió puszi és ölelés,
Bella
Drága Bella!
VálaszTörlésSajnálom nagyon, hogy nem tudtam Neked az előző fejezetekhez írni, ezért most itt írok le mindent.
Ez a történet fantasztikus volt! Annyira hiányzott már az írásaid hangulata, stílusa! Nagyon örültem, hogy megosztottad velünk az Epilógust, hiszen ezzel méltó lezárást adtál a történetnek.
Marc és Ana kapcsolata sokkal több volt már puszta testi vágyakozásnál, hiszen minden sor, amit a szenvedélyességükről írtál, arról adott tanúbizonyságot, hogy ez a két ember nagyon szerelmes egymásba.
Marc további életét én nem szeretném sosem átélni. Szörnyű lehet neki a tudat, hogy a szerelmét elvesztette, és ez végig is kíséri majd a hátralevő életét. Mert én szinte tudom, hogy Marc hátra akarta Melissát és a babájukat hagyni, csakhogy már túl késő volt, és Ana örökre elment. Ez olyan teher, amibe még a lelkileg legerősebb emberek is belehalnának.
Őszinte hálával köszönöm Neked ezt a többrészes novellát, egy maradandó élményként fogok rá emlékezni!
Ami pedig a Sese Ramosos történetet illeti, azt már tűkön ülve várom! :)
Sokszor puszillak,
Adriana
Drága Adriana!
TörlésSzóhoz sem jutok, komolyan...hiszen ez a novella tényleg amolyan "levezető" írás volt, csak úgy megszületett, nem is gondolkodtam, a sorok csak jöttek maguktól és úgy éreztem, nem túl egységes, lehetne még rajta csiszolni, de Ti, akik biztattatok és ilyen lelkesen olvastátok végtelenül megnyugtattatok, és iszonyat boldoggá tettetek!
Nagyon örülök, hogy sikerült átadnom ezeket az érzéseket, hiszen végig ez volt a célom, hogy bemutassam: a fiatal szerelem is lehet több puszta vágynál. Sajnos Marc és Ana szerelme nem teljesedhetett be, de őszintén ehhez a történethez nem tudtam elképzelni szép befejezést, néha talán a veszteség a legszebb, ekkor jönnek rá, hogy mennyi mindent kaptak a másiktól.
Remélem a jövőben is velem tartasz és legalább ugyan ennyire fogod élvezni a Ramosos illetve Neymaros, na meg persze az elkövetkezendő történeteket, novellákat is, és én tartozom Neked hálával, amiért mindig itt vagy és rengeteg, de rengeteg szép szóval biztatsz, ezért nem tudok elégszer köszönetet mondani:)
Millió puszi és ölelés,
Bella