Drága olvasóim!
Megérkezett a legújabb fejezet, amivel szeretnélek titeket kárpótolni az előző rövidségéért. Igyekeztem hosszúra nyújtani a részt és remélem, hogy élvezni fogjátok! Közel a történet felénél tartunk, így igyekszem ezentúl hosszabb fejezetekkel érkezni, hogy minden tervezett mozzanat belekerülhessen. Talán ez és a következő fejezet az, aminek írását a leginkább élveztem, de ugyan annyira meg is küzdöttem velük, hiszen mindkettő nagy jelentőséggel bír a jövőre nézve! Remélem legalább annyira fogjátok élvezni Ti az olvasást, mint én az írást.
Mint azt már korábban említettem, változások állnak be a jövőben. Mivel lassan kezdődik az iskola, egyre kevesebb lesz a szabadidőm, így lényegesen kevesebb időm lesz az írásra. Jelenleg arra a döntésre jutottam, hogy 10 naponta fognak érkezni a részek, ami azt jelenti, hogy a következő fejezet augusztus 15-én fog felkerülni.
Szeretnék nagyon kellemes olvasást kívánni Nektek,
Köszönöm, hogy velem vagytok,
Millió puszi és ölelés,
Bella
ui: Egy aprócska, kéréssel illetve egy bejelentéssel szeretnék még felétek fordulni. Mint azt már egy korábbi bejegyzésben említettem, az oldalt elindítottam egy versenyen, ahol a kategóriák győztesei egy szavazás alapján kerülnek ki. A linket, ahol szavazni lehet ITT találjátok és ha ti érdemesnek tartjátok a blogot arra, hogy díjat zsebeljen be, akkor a voksotokat ott leadhatjátok, minden kategóriában! A szavazás augusztus 10-ig lehetséges.
A másik, ami hatalmas megtiszteltetésként ért, hogy jelöltek a Blogger Awards-on, mégpedig a Legjobb Focis Blog kategóriában. Itt a szavazás augusztus 9-12 ig lehetséges, de ezzel kapcsolatban még jelentkezem. Nagyon köszönöm, aki bármelyik versenyen is bizalmat szavaz nekem, nagyon hálás vagyok!
Megérkezett a legújabb fejezet, amivel szeretnélek titeket kárpótolni az előző rövidségéért. Igyekeztem hosszúra nyújtani a részt és remélem, hogy élvezni fogjátok! Közel a történet felénél tartunk, így igyekszem ezentúl hosszabb fejezetekkel érkezni, hogy minden tervezett mozzanat belekerülhessen. Talán ez és a következő fejezet az, aminek írását a leginkább élveztem, de ugyan annyira meg is küzdöttem velük, hiszen mindkettő nagy jelentőséggel bír a jövőre nézve! Remélem legalább annyira fogjátok élvezni Ti az olvasást, mint én az írást.
Mint azt már korábban említettem, változások állnak be a jövőben. Mivel lassan kezdődik az iskola, egyre kevesebb lesz a szabadidőm, így lényegesen kevesebb időm lesz az írásra. Jelenleg arra a döntésre jutottam, hogy 10 naponta fognak érkezni a részek, ami azt jelenti, hogy a következő fejezet augusztus 15-én fog felkerülni.
Szeretnék nagyon kellemes olvasást kívánni Nektek,
Köszönöm, hogy velem vagytok,
Millió puszi és ölelés,
Bella
ui: Egy aprócska, kéréssel illetve egy bejelentéssel szeretnék még felétek fordulni. Mint azt már egy korábbi bejegyzésben említettem, az oldalt elindítottam egy versenyen, ahol a kategóriák győztesei egy szavazás alapján kerülnek ki. A linket, ahol szavazni lehet ITT találjátok és ha ti érdemesnek tartjátok a blogot arra, hogy díjat zsebeljen be, akkor a voksotokat ott leadhatjátok, minden kategóriában! A szavazás augusztus 10-ig lehetséges.
A másik, ami hatalmas megtiszteltetésként ért, hogy jelöltek a Blogger Awards-on, mégpedig a Legjobb Focis Blog kategóriában. Itt a szavazás augusztus 9-12 ig lehetséges, de ezzel kapcsolatban még jelentkezem. Nagyon köszönöm, aki bármelyik versenyen is bizalmat szavaz nekem, nagyon hálás vagyok!
..................................................................
Megtört
-Nem kellettek a szavak. A lány tekintete tükörként mutatta halott lelkét, amit éppen, abban a percben szaggatott apró darabjaira.-
2013. November
Neymar
A csípős hideg nyomot hagyott a füvön, hideg harmattal borítva a zöld gyepet. Ujjai egy pillanat alatt átfagytak, a fekete kesztyűt türelmetlenül húzta kezére. A pálya üres volt, csupán a magány, és a felé magasodó kapu volt a társa. Rúgásai visszhangot vertek a sorok között, lábai késként hatoltak a fűszálak közé, néhány apró darab a neon színű lábbelire tapadt. Feszült figyelemmel koncentrált a kapura, hunyorogva vette célba a bal felső sarkot. A labda halkan suhant a levegőben, míg végül a kapu keresztezte útját. Újra és újra eljátszott a labdával, hol a tizenhatoson belül, hol a felezővonaltól vezette végig egészen a hálóig. A pontrúgás volt a legnagyobb ellensége, hiszen hiába állt magabiztosan a labda mögé, az sokszor célt tévesztve repült a levegőben. Ismételten célba vette a kaput, a labda azonban a háló mögött lelt menedéket, akárcsak a következő találat. Igyekezett nyugodt maradni, az elvétett rúgások azonban hamar kedvét szegték, így a labdát magára hagyva kocogott a pályán. Nem számolta a köröket, engedte, hogy a lába hanyagul vezesse. Nem gondolkodott semmin, csupán a maró hideget érezte az arcán, ahogy egyre gyorsabban szelte a levegőt. Nem foglalkozott a pályára érkezőkkel, a gondnokkal, aki a gyepet ellenőrizte, mindössze önmagára koncentrált. A lassan szemerkélő eső sem tántoríthatta el az újabb köröktől, még végül enyhén remegő lábai pihenésre késztették. A padok felett kattogó órára pillantott, aminek mutatója lassan közeledett az edzés kezdetének időpontjához. A pálya szélére sétált, aprót kortyolva a kulacsból, amit a padra készített. Fáradt volt, kimerült és izzadt, mégis türelmetlenül várta a gyepre szállingózó társait, akikkel újult erővel látott hozzá az edzéshez. Igyekezett a legjobban teljesíteni, bevetve a látványos brazil cseleket, mellyel mosolyra fakasztotta az álmos csapattársakat. Lassan egy éve koptatta a barcelonai gyepet, s mostanra úgy érezte, ténylegesen otthonra lelt. Már nem volt idegen a skandáló tömeg, az öltöző egy meleg kuckó volt, a jókedv melegágya, ahová minden nap ötömmel sétált be. Már nem volt kívülálló, egy volt közülük, egy blaugrana, aki büszkén viselte a csíkos mezt. Habár nem volt mindig jó formában, s közel sem hasonlított még brazíliai önmagára, lassanként rátalált arra a fiúra, aki önfeledten szórakozott a labdával, mintha semmi tétje nem volna.
Minden nap ő volt az első, aki a gyepre sétált, s ő volt az utolsó, aki maga mögött hagyta a pályát. Egyesek szerint beteges módon űzte a munkát, éjt nappallá téve edzett, s ha szabadideje engedte, otthon, elvonulva erősített, hacsak nem akadt más, amivel képes volt elvonni figyelmét a tökéletességért folytatott harcról.
Sienna szinte minden nap hazavárta, hol egy kedves mosollyal az arcán fogadta, hol kócos hajjal, álmos szemekkel sétált a nappaliba, mikor hazaért. Marcellával az első pillanatban megtalálták a közös hangot, s akárhányszor átlépte a küszöböt, a két lány úgy csiripelt a konyhában, mint két kismadár az lombok között. Egymást túlharsogva nevettek, látszólag értelmetlen témákat feszegetve. Neymar igyekezett a komorság maszkjával elfedni arcán, de titkon remekül mulatott a két lány szórakozottságán. A ház megtelt élettel, és már nem volt többé az a rideg kőhalmaz, ahová gyűlölt hazatérni. Otthon érezte magát, még ha nem is akarta kimutatni. Elégedett volt azzal, amit birtokolt.
Az edzésekről legtöbbször fáradtan tért haza, s ha Sienna nem az egyetemen múlatta az időt, a kanapéra kuporodva nézték a sorozatokat. A lány gyakorta mérgelődött a brazil portugál érthetetlen szavain, a gyorsított tempón, ahogyan a szereplők nyelve szinte összeakadt egy-egy szót kiejtve. Neymar ránézésre nem foglalkozott vele, legbelül azonban remekül szórakozott a lány dühkitörésein. Imádta, ahogyan mérgelődött, szemöldökét összehúzva, apró ráncokat festve homlokára. Kedvelte Siennát, s tagadhatatlanul élvezte a társaságát. Még mindig alig váltották néhány szót, érdektelen témákat feszegetve, hiszen minden edzés pontosan ugyan olyan unalmas volt, akárcsak a lány monoton órarendje. Nem találták a közös hangot, így hát maradtak a csendnél, amiben viszont annál inkább egymásra hangolódtak. Órákon át képesek voltak egymás mellett ülni némán, egymás vállára borulva, miközben testükre egy takaró nehezedett. A csendet néha halk nyögésekkel tarkították, a mámor perceivel, s kénytelenek voltak bevallani, hogy bolondulnak a másikért. A hétköznapokban csupán két idegen voltak, ennyi hónap elteltével is két ismeretlen, akik óvatosan merészkednek közel a másikhoz. Az ágyban azonban nem létezett tökéletesebb pár nálunk. Nem volt ez több a vágynál, ami úgy áradt szét ereikben, akár a kokain, megrészegítve a pillanatot. Napról napra veszítette el a józan ítélőképességét, s gyakran azon kapta magát, hogy újra a lány meztelen testét látja maga előtt. A kegyetlen játék éltette, amiben gyönyört keresve vesztek el egymás karjaiban.
Hetek óta először bólintott rá Gil találkozójára, a fiú már türelmetlenül várakozott a focistára a Diagonal kávézójában. Neymar telefonját kezében szorongatva lépett be, tekintete egyből találkozott a braziléval, aki már gőzölgő kávéja felett rostokolt.
- Sajnálom, a parkolás nem az erősségem.
Gil mindössze legyintett, nagyot kortyolva a barna italból helyezkedett a fekete fotelben.
- Nem gondoltam, hogy eljössz. A francba Neymar, mi van veled? Alig jelentkezel.
A csatár némán tette le telefonját az asztalra, s egy pillanatra barátjára pillantott.Mégis mit mondhatnék? Gyötörte a lelkiismerete, hogy éppen a legjobb barátja az, akit teljes mértékben kizárt a hónapok óta tartó, keserves tortúrából, s aki elől a legbecsesebb titokként őrzi az újdonsült szórakozás törékeny tárgyát. Hiszen akármennyire is jól érezte magát a lánnyal, igyekezett ezt eltitkolni, nem csupán maga , de a környezete elől is. Bárki neve is jelent meg a mobilon, Siennának hallgatni kellett a hívás utolsó percéig, mintha egy kitaszított lenne, akit a társadalom nem tűr meg. Látszólag nem bántotta a lányt a tudat, hogy a focista a legkevésbé sem hajlandó a világ elé tárni a gyengéd szálakat, Neymar pedig nem foglalkozott a ki nem mondott érzelmekkel. Élvezte a kötetlenséget, s azt a játékot, amit napról napra egymással űztek, nem törődve annak veszélyeivel.
- Igazad van, Gil. Sajnálom.
Karját széttárta, majd arcát tenyerébe temetve igyekezett megbánást tanúsítani. Tehetett volna ezernyi ígéretet, hogy a jövőben minden megváltozik, viszont még ő maga sem vett volna mérget szavaira. Tökéletesen élvezte a kettesben töltött órákat, s ezen nem kívánt változtatni, még barátja óhajáért sem. Így hát maradt a titkolózás, és a barátság feláldozása az élvezetek oltárán.
A szokásosnál később ért haza, a konyhában már nyoma sem volt a két nőnek. Sehol egy koszos edény, a mosogató üresen állt, mindössze egy hófehér tányér díszítette a tölgyfa asztalt. A lakásban rég nem hallott csend uralkodott, csupán a nyitott erkélyajtó mögül szűrődött be némi zaj. Halkan lépett a terasz felé, ahol Sienna összekuporodva meredt maga elé. Kezében egy papírt szorongatott és egy ceruzát, amivel újabb és újabb vonalakat rajzolt a fehér lapra. Az asztalon egy tea gőzölgött, a szinte láthatatlan, fehér füstöt elnyelték a nap gyenge sugarai. Óvatosan húzta el a függönyt, az üvegnek támaszkodva figyelte a lány rezzenéstelen vonásait és a fáradt szempárt, ami a kertben magasodó fára koncentrált. Hosszas perceken át legeltette a lányon a szemét, míg nem belefeledkezett. Talán csak percekig, talán órákig figyelte, ő maga sem tudta megmondani. Akár egy égi tünemény, úgy didergett a fák árnyéka alatt, haját lomhán lengette a szél, Neymar pedig képtelen volt elszakadni a látványtól. Rég érezte magát ennyire megbabonázva, s ekkor döbbent rá, hogy a lány sokkal inkább ártatlanságával, semmint heves csókjaival volt képes meggyőzni arról, hogy mennyire vonzódik hozzá. Vonzódott a törékenységéhez, ahhoz a romlatlansághoz, ami a tekintetében tükröződött. Már nem tudott azokra a bűnnel írt éjszakákra gondolni. Most látta igazán meztelennek Siennát, teljes valójában: védtelen volt és mégis a legszebb, amit akkor el tudott képzelni. Eljátszott a gondolattal, ahogyan végigsimítja a hófehér bőrt, érezve a test melegét és a lágy illatot, amit annyi éjszakán át szippantott magába. Mégsem zavarta meg a látomást. Hagyta magát elveszni.
Sienna Everett
Feszengve méregette magán a felsőt, melynek hátulját a tizenegyes szám díszítette. Idegennek érezte tükörképét s hiába lógott rajta a mez, úgy érezte, menten megfullad. A katalánok piros-kék felsőjét szinte letépte magáról, s egyszerű szürkére váltotta a ruhadarabot. Bőrkabátját magára kapta, haját újra és újra megigazította. Tökéletesen akart kinézni, hibátlannak, arcát mégis feszültnek, tekintetét ijedtnek találta, s idegességében ajkait harapdálta, melyből lassan serkent ki a vér. Az órájára pillantott, mely a távozás percét jelezte, Marcella csakugyan érte kiáltozott a nappaliban, kezében a jegyeket szorongatva. A taxi már a ház előtt várakozott, a sofőr türelmetlenkedve taposott a gázra, Barcelona felé véve az irányt. A város szíve megtelt a tömeggel, mindannyian egy cél felé igyekeztek. A stadion környékén már-már lépésekben haladt az autó, az úttesten számos rendőr igyekezett könnyíteni a forgalmon. A szurkolók sietve lépdeltek a monstrum felé, melyet látva maga Sienna is elhűlt. Míg Marcella a sofőr kezébe nyomta a kívánt összeget, a lány alaposan végigmérte a több kapuval is védett Camp Nou-t, ami hatalmasabb volt bárminél, amit eddig látott. Egy óriási aréna, ahol állatként ütköznek meg a gyepen játszó férfiak, ahol mindenkinek a győzelem lebeg a szeme előtt. Egy pillanatra elveszett a tömegben, a hangzavar szinte sértette fülét, karjával Marcellába kapaszkodva igyekeztek a kijelölt bejárat felé. A stadion akár egy labirintus, kisebb-nagyobb folyosókon át vezetett az út a nézőtérhez, ahol akármerre nézett az ember, csupán tömeget látott. A drukkerek néhol csupán apró pontok voltak, s lassan minden szék a katalán színekbe borult. Néhány percig szorongva tekintett körbe, nem foglalkozva a játékosokkal, akik a gyepen melegítettek. Mindössze néhány pillanat múlva szentelte figyelmét az este főszereplőinek, ismerős arcot keresve. Tekintete egy pillanat alatt megállapodott a brazilon, akit könnyedén kiszúrt a tömegben jellegzetes frizurájának köszönhetően. Minden mozdulatát aprólékosan megfigyelte, a cseleket, ahogyan a labdát a kapura vezette, a gyors futást, mely fokozatosan lassult. Elveszett a mozzanatokban, mindössze az a néhány perc törte meg a varázst, míg a pályáról levonulva mezüket lecserélve újra visszatértek, immáron a klub indulójára. A stadion egy emberként kántálta a dalt, ami szinte egy imának hangzott a majdhogynem kilencven ezer ember szájából. Siennának szinte a csontjáig hatolt a zaj, s egy pillanatra ő maga is megértette azt a szenvedélyt, ami Neymarban tombolt. Azt a leírhatatlan érzést, ahogyan minden hang a te nevedet skandálja, ahogy egy egész stadion a te nevedet élteti. Az érzést, ahogyan a labda a kapuban pihen meg, felrobbantva a közönséget.
A sípszó jelezte a harc kezdetét, a labda játékosan gurult a focisták lábai alatt. Néha célt tévesztve repült ki a pályáról, máskor a csatárok partnert lelve benne vezették a kapuig, a várt befejezés azonban mindig elmaradt. Ha katalán játékos került a gyepre, a tömeg egy emberként hördült fel, a valenciai csapat bukásait viszont éltető hang követte, amit Sienna mindössze egy értetlen pillantással honorált.
- Ha jót akarsz magadnak, legközelebb te is örülj!
Marcella könnyed nevetéssel bökte oldalba, mire ő maga is elmosolyodott. Nem tagadta, laikusként még mindig nem lelte örömét a futballban, a brazil látványában viszont annál inkább. Nem győzött betelni azzal a tüzes játékkal, mellyel a férfi forgatta a labdát a lábai alatt, a heves mozdulatokkal, melyek lenyűgözték a közönséget. Nem futball volt ez, sokkal inkább egy szenvedélyes tánc, amit a férfi kénye kedve szerint járt a társaival. Egy tánc, amit ő irányított.
A katalán Tízes egy pillanat alatt vezette a labdát a kapu felé, nyomában a brazillal, aki feszült figyelemmel várta a labdát. Az argentin játékos azonban a földre került, sípszóra kényszerítve a bírót, piros lapot mutatva a fehér mezesnek. A hazai Tizennyolcas készséggel segítette fel a földön fekvő csapattársát, aki rövid diskurzus után a brazil kezébe nyomta a labdát. Neymar látszólagos nyugalommal helyezte a játékszert a kijelölt vonalra, s a sípszó elhangzása után megfagyott a levegő. A közönség ütemesen tapsolt arra várva, hogy a játékos a rezzenéstelen hálóba találjon, a brazil pedig apró, szökkenő mozdulatokkal igyekezett célba találni. A másodpercek óráknak tűntek, s szinte mindenki a kapuban érezte a labdát, még maga a kapus is, aki vetődve igyekezett feltartani a labdát, ami azonban célt tévesztve repült ki a pályáról. A közönség felhördült, de csakhamar taps követte a próbálkozást. A brazil azonban meredten állt , s Sienna messziről látta a csalódottságot a csillogó szempárban, ami újra és újra a kaput figyelte, keresve az útját tévesztett labdát.
Félve szelte a lépcsőfokokat Marcella nyomában, aki magabiztos léptekkel sétált az öltözők felé. Senki sem állta útját, egy apró kártyát felmutatva nyílt meg előtte a folyosó. Odalent hatalmas tömeg tülekedett, néhány rajongót az őrök igyekeztek visszafogni, mások kamerákkal rohamozták meg a vonuló játékosokat, akik a vereség ellenére is halvány mosollyal intettek. Csupán néhányuk igyekezett kapkodó léptekkel az öltözőbe, elrejtőzve a rájuk zúduló kérdések elől, komor álarc mögé bújva. Sienna igyekezett megbújni a tömeg mögött, kívülállónak érezte magát, s hiába igyekezett lépést tartani Marcellával, lábai mintha visszafogták volna. Gyomra feszült görcsbe rándult, minden lépéssel egyre nehezebbnek érezte lábait, remegő kezei táskáját markolták. Hiba volt ide jönnöm.
A brazil volt az utolsó, aki megjelent a folyosón, a mai este keserves főszereplője, aki könnyedén megszerezhette volna a hazaiak pontját. Az esély azonban homokként futott ki kezei közül, s hiába igyekezett újabb helyzeteket teremteni, az ellenség felülkerekedett pillanatnyi gyengeségén. A kudarc fanyar ízét még Sienna is érezte ajkain, ahogy a brazil kedvetlenül tolta el az arcához közelítő mikrofonokat. A falhoz szorulva várt, még a helyiség lassan megtisztult, s mindössze néhány ember lézengett az ajtó előtt, esélyt sem adva a menedékre. Marcella halovány mosollyal üzent a bent szomorkodó brazilnak, aki élettelen arccal sétált az ajtóhoz. Komor volt, mint általában, akkor azonban egészen máshogy. Hitevesztett volt, csalódott és gondterhelt, hiszen az eredmény az ő vállát nyomta.
- Fel a fejjel, Ney, mindenkinek lehet rossz napja.
Marcella óvatos hangon igyekezett nyugtatni a csatárt, aki cinikusan szisszent fel, eltolva magától a közeledő ujjakat. A lány jobbnak látta távolságot tartani, egy lépést hátrálva pillantott Siennára, aki félve tekintett rá.
- Mit keres itt?
Marcella értetlenül pillantott a férfire, aki immáron Sienna felé nézett. A lánynak esélye sem volt a magyarázkodásra, Neymar kedvetlenül fordított hátat nekik, Sienna pedig megsemmisülve várt. Ezerszer eljátszott titkon a gondolattal, hogy a fiú finoman magához húzza odalent valahol a falak árnyékában, ahol senki sem látja őket, apró érintésekkel tarkítva ölelését. Meg akarta érinteni, érezni akarta izzadt testét, ahogyan az mellkasához tapad és azt a jellegzetes illatot, ami minden meccs előtt körbelengte. Neymar mégis megtagadta tőle magát, mint ahogyan azt korábban, és az elkövetkezendő napokban tette: olyan viharosan és hirtelen távozott a lány hétköznapjaiból, mint ahogyan belépett Sienna életébe.
Neymar
Megrészegítette a látvány. Elkényelmesedve ült a fotelben, miközben szemét a színpadon táncoló lányokra szegezte. Kezével hol a karfába markolt, hol combját simította végig, tekintete azonban végig a hölgyeken nyugodott. Gondolatai azonban messze jártak a fülledt levegőjű helytől. Azért kereste fel egyedül a helyet, hogy nyugalmat találjon egy nő karjaiban, egy nőében, akit nem ismer. Mégis, újra és újra azok az ismerős szempárok és angyali arcok hívogatták, akikkel hónapok óta démonként küzd. Egy sötét hajú hölgy sétált felé, térdre ereszkedve kínálta magát, és amikor ajkai az övét érintették, egy pillanatra elveszítette az önuralmát. Érezte, ahogyan elönti a vágy, kezei mégis valami egészen már után kutattak, az ismerős, törékeny test után. Kedvetlenül lökte el magától a nőt, aki fanyar mosollyal az arcán vette tudomásul a visszautasítást, s mintha mi sem történt volna, percek múlva egy másik férfi karjaiban lelt vigaszra. Nem zavarta Neymart, hogy a lány féltékennyé akarta tenni lomha mozgásával, hangos, kéjes nyögéseivel. Mindössze nagyot kortyolt az asztalon pihenő whiskeyből, és újabb áldozat után nézett.
Az egyik árny kísértetiesen hasonlított a lányra, akinek köszönhetően lassan visszanyerte a nyugodt hétköznapokat. Hunyorítva igyekezett kitisztítani látását, de rá kellett jönnie, hogy csupán a képzelete játszadozik vele. Az utolsó meccs óta nem látta Siennát, mikor mogorván igyekezett meghátrálni a pillanattól, hogy bárki is meglássa őket együtt. Bujkált, mintha bármi veszíteni valója lenne, ha egy lánnyal az oldalán pillantják meg. Cinikus mosoly futott végig az arcán, hiszen ezernyi nő ölelte körbe, mégsem törődött a következményekkel. Régen tisztában volt félelmének tárgyával, amit nem szült más mint a ragaszkodástól való rettegés. Egyszerre szorongott az elköteleződéstől és akart tartozni valakihez. Egyszerre akarta Siennát maga mellett tudni és messzire elkerülni. Egyszerre jelentette a nő a keserves múltat, hiszen akárhányszor rápillantott, valahol mélyen ott látta a brazil lány mosolyát, és egyszerre jelentette a jövőt, ahol végre nyugalomra lelhet. Sokadik poharát ürítette ki, mire teste minden pontja bizsergett. Jobbnak látta távozni, de még utoljára hanyagul odavetett némi pénzt a színpadon táncoló nőnek, aki csókra álló ajkakkal honorálta a jutalmat. A legközelebbi taxit leintve csúszott a hátsó ülésre, majd morogva súgta oda a címet. Az álom könnyedén elragadta, bóbiskolva figyelte az autópályára festett vonalakat, melyek szinte eggyé olvadtak bódult tekintetében. Észre sem vette, de a sofőr már a kijelző pirosan villogó összegére várt, melyet némi borravalóval tehetett zsebre. Kulcsát igyekezett előhúzni, miközben zsibbadt lábait lépésre próbálta sarkallni. Ujjait a hideg kilincsre szorította és még utoljára szippantott egyet a hűvös levegőből, mielőtt belépett volna a fülledt lakásba. A nappaliban dübörgött a latin zene, melyet néha egy-egy pohár koccanása, egy kurta nevetés szakított félbe. Egy pillanatra megütötte fejét a hangos, mély basszus, mintha homlokán ezernyi dobverő keresné a megfelelő ritmust. Mogorván rúgta le cipőjét, hanyagul intve az asztal mögött kényelmesedő barátainak, akik kártyával a kezükben válogatták a zsetonokat. A konyhapulton egy kartonnyi sör várt fogyasztásra némi töménnyel, ajkai azonban vízért rimánkodtak. Egy poharat tartott a csap alá, majd a langyos vízzel igyekezett szomját csillapítani. Tekintete homályos volt, mintha fátyol borította volna a szobát, a padló minden egyes lépésnél megrengett alatta. Részeg volt, s még csak leplezni sem próbálta bódultságát, mely az első pillanatban feltűnt barátainak, akik igyekeztek egy székre ültetni a focistát. Neymar azonban hevesen tiltakozott, s egy újabb pohár vizet zúdított le kiszáradt torkán, miközben kártyát követelt maga elé. Ugyan nem volt saját tetteinek ura, a póker szinte a vérében volt olyannyira, hogy hiba nélkül vette a köröket. Újabb és újabb zsetonokat zsebelt be, miközben barátja sörével igyekezett csillapítani alkohol utáni vágyán, mely egyre mélyebbre és mélyebbre taszította. Heves pislogással igyekezett látásán tisztítani, mikor fülét megütötte az ismerős kacagás, ami annyi délutánon át csengett a szobában. Meg sem kellett pillantania Siennát ahhoz, hogy tudja, a hang hozzá tartozik. A lány azonban egy röpke pillanat múlva már farkasszemet nézett vele, gyengéd mosolya arcára fagyott, s még a megannyi pohár ital után is látta, hogy menekülni akar. Neymar azonban esélyt sem adott a csendes távozásra, elméjére ködként telepedett a düh, amelyet nem kívánt csillapítani. Minden indulatát, bosszúságát és ereiben fortyogó mérget Rajta akart levezetni, akit nem szívesen látott barátai társaságában. Falhoz szorította a lányt, mellkasa az övének szorult, s nem érdekelte az egyre halkuló zene, mely elveszett a néma csöndben.
- Megmondtam, hogy maradj ki ebből.
Sienna értetlenül meredt ajkaira, majd tekintetét Marcellára szegezte, aki némán állt mellette. Egy pillanatra mintha szóra nyíltak volna ajkai, azonban jobbnak látta nem belefolyni kettejük ügyébe, így csendesen hátrált meg az asztalnál várakozó társasághoz.
- Nem értelek Neymar...
Némán, szinte suttogva ejtette ki a szavakat, amit azonban ismételten belefojtott a brazil kitörő dühe.
- Érted te, bazdmeg. Megmondtam, hogy nem akarlak itt látni másokkal. Azt hiszed, megduglak egy párszor és már együtt is vagyunk? Szerinted miért nem hívtalak soha, ha mással volt dolgom? Szerinted miért bújkáltam veled? Nem bírod felfogni, hogy nem kellesz másra? Takarodj innen, most!
Nem kellettek a szavak. A lány tekintete tükörként mutatta halott lelkét, amit éppen, abban a percben szaggatott apró darabjaira. A kósza könnycseppek lassú táncot jártak a hófehér bőrön, és Neymar ekkor döbbent rá, mekkora fegyverrel bír. Egy pillanat alatt elszállt a harag, ami méregként áradt szét a testében, kezével óvatosan simította végig a kihűlt kezeket. Sienna azonban csendesen tört ki érintéséből, könnyes szemekkel pillantva az övéibe.
- Soha többé ne keress.
Cipőjének kopogása volt az egyetlen zaj, ami megrengette a lakást. Az ajtót nesztelenül húzta be maga után, Neymar a megtört hang szavait emésztette, s habár képtelen volt kimutatni, legbelül megtört. Némán figyelte az ajtót, miközben újra és újra lepergett előtte közös történetük utolsó fejezete. Elveszítette.
Minden nap ő volt az első, aki a gyepre sétált, s ő volt az utolsó, aki maga mögött hagyta a pályát. Egyesek szerint beteges módon űzte a munkát, éjt nappallá téve edzett, s ha szabadideje engedte, otthon, elvonulva erősített, hacsak nem akadt más, amivel képes volt elvonni figyelmét a tökéletességért folytatott harcról.
Sienna szinte minden nap hazavárta, hol egy kedves mosollyal az arcán fogadta, hol kócos hajjal, álmos szemekkel sétált a nappaliba, mikor hazaért. Marcellával az első pillanatban megtalálták a közös hangot, s akárhányszor átlépte a küszöböt, a két lány úgy csiripelt a konyhában, mint két kismadár az lombok között. Egymást túlharsogva nevettek, látszólag értelmetlen témákat feszegetve. Neymar igyekezett a komorság maszkjával elfedni arcán, de titkon remekül mulatott a két lány szórakozottságán. A ház megtelt élettel, és már nem volt többé az a rideg kőhalmaz, ahová gyűlölt hazatérni. Otthon érezte magát, még ha nem is akarta kimutatni. Elégedett volt azzal, amit birtokolt.
Az edzésekről legtöbbször fáradtan tért haza, s ha Sienna nem az egyetemen múlatta az időt, a kanapéra kuporodva nézték a sorozatokat. A lány gyakorta mérgelődött a brazil portugál érthetetlen szavain, a gyorsított tempón, ahogyan a szereplők nyelve szinte összeakadt egy-egy szót kiejtve. Neymar ránézésre nem foglalkozott vele, legbelül azonban remekül szórakozott a lány dühkitörésein. Imádta, ahogyan mérgelődött, szemöldökét összehúzva, apró ráncokat festve homlokára. Kedvelte Siennát, s tagadhatatlanul élvezte a társaságát. Még mindig alig váltották néhány szót, érdektelen témákat feszegetve, hiszen minden edzés pontosan ugyan olyan unalmas volt, akárcsak a lány monoton órarendje. Nem találták a közös hangot, így hát maradtak a csendnél, amiben viszont annál inkább egymásra hangolódtak. Órákon át képesek voltak egymás mellett ülni némán, egymás vállára borulva, miközben testükre egy takaró nehezedett. A csendet néha halk nyögésekkel tarkították, a mámor perceivel, s kénytelenek voltak bevallani, hogy bolondulnak a másikért. A hétköznapokban csupán két idegen voltak, ennyi hónap elteltével is két ismeretlen, akik óvatosan merészkednek közel a másikhoz. Az ágyban azonban nem létezett tökéletesebb pár nálunk. Nem volt ez több a vágynál, ami úgy áradt szét ereikben, akár a kokain, megrészegítve a pillanatot. Napról napra veszítette el a józan ítélőképességét, s gyakran azon kapta magát, hogy újra a lány meztelen testét látja maga előtt. A kegyetlen játék éltette, amiben gyönyört keresve vesztek el egymás karjaiban.
Hetek óta először bólintott rá Gil találkozójára, a fiú már türelmetlenül várakozott a focistára a Diagonal kávézójában. Neymar telefonját kezében szorongatva lépett be, tekintete egyből találkozott a braziléval, aki már gőzölgő kávéja felett rostokolt.
- Sajnálom, a parkolás nem az erősségem.
Gil mindössze legyintett, nagyot kortyolva a barna italból helyezkedett a fekete fotelben.
- Nem gondoltam, hogy eljössz. A francba Neymar, mi van veled? Alig jelentkezel.
A csatár némán tette le telefonját az asztalra, s egy pillanatra barátjára pillantott.Mégis mit mondhatnék? Gyötörte a lelkiismerete, hogy éppen a legjobb barátja az, akit teljes mértékben kizárt a hónapok óta tartó, keserves tortúrából, s aki elől a legbecsesebb titokként őrzi az újdonsült szórakozás törékeny tárgyát. Hiszen akármennyire is jól érezte magát a lánnyal, igyekezett ezt eltitkolni, nem csupán maga , de a környezete elől is. Bárki neve is jelent meg a mobilon, Siennának hallgatni kellett a hívás utolsó percéig, mintha egy kitaszított lenne, akit a társadalom nem tűr meg. Látszólag nem bántotta a lányt a tudat, hogy a focista a legkevésbé sem hajlandó a világ elé tárni a gyengéd szálakat, Neymar pedig nem foglalkozott a ki nem mondott érzelmekkel. Élvezte a kötetlenséget, s azt a játékot, amit napról napra egymással űztek, nem törődve annak veszélyeivel.
- Igazad van, Gil. Sajnálom.
Karját széttárta, majd arcát tenyerébe temetve igyekezett megbánást tanúsítani. Tehetett volna ezernyi ígéretet, hogy a jövőben minden megváltozik, viszont még ő maga sem vett volna mérget szavaira. Tökéletesen élvezte a kettesben töltött órákat, s ezen nem kívánt változtatni, még barátja óhajáért sem. Így hát maradt a titkolózás, és a barátság feláldozása az élvezetek oltárán.
A szokásosnál később ért haza, a konyhában már nyoma sem volt a két nőnek. Sehol egy koszos edény, a mosogató üresen állt, mindössze egy hófehér tányér díszítette a tölgyfa asztalt. A lakásban rég nem hallott csend uralkodott, csupán a nyitott erkélyajtó mögül szűrődött be némi zaj. Halkan lépett a terasz felé, ahol Sienna összekuporodva meredt maga elé. Kezében egy papírt szorongatott és egy ceruzát, amivel újabb és újabb vonalakat rajzolt a fehér lapra. Az asztalon egy tea gőzölgött, a szinte láthatatlan, fehér füstöt elnyelték a nap gyenge sugarai. Óvatosan húzta el a függönyt, az üvegnek támaszkodva figyelte a lány rezzenéstelen vonásait és a fáradt szempárt, ami a kertben magasodó fára koncentrált. Hosszas perceken át legeltette a lányon a szemét, míg nem belefeledkezett. Talán csak percekig, talán órákig figyelte, ő maga sem tudta megmondani. Akár egy égi tünemény, úgy didergett a fák árnyéka alatt, haját lomhán lengette a szél, Neymar pedig képtelen volt elszakadni a látványtól. Rég érezte magát ennyire megbabonázva, s ekkor döbbent rá, hogy a lány sokkal inkább ártatlanságával, semmint heves csókjaival volt képes meggyőzni arról, hogy mennyire vonzódik hozzá. Vonzódott a törékenységéhez, ahhoz a romlatlansághoz, ami a tekintetében tükröződött. Már nem tudott azokra a bűnnel írt éjszakákra gondolni. Most látta igazán meztelennek Siennát, teljes valójában: védtelen volt és mégis a legszebb, amit akkor el tudott képzelni. Eljátszott a gondolattal, ahogyan végigsimítja a hófehér bőrt, érezve a test melegét és a lágy illatot, amit annyi éjszakán át szippantott magába. Mégsem zavarta meg a látomást. Hagyta magát elveszni.
Sienna Everett
Feszengve méregette magán a felsőt, melynek hátulját a tizenegyes szám díszítette. Idegennek érezte tükörképét s hiába lógott rajta a mez, úgy érezte, menten megfullad. A katalánok piros-kék felsőjét szinte letépte magáról, s egyszerű szürkére váltotta a ruhadarabot. Bőrkabátját magára kapta, haját újra és újra megigazította. Tökéletesen akart kinézni, hibátlannak, arcát mégis feszültnek, tekintetét ijedtnek találta, s idegességében ajkait harapdálta, melyből lassan serkent ki a vér. Az órájára pillantott, mely a távozás percét jelezte, Marcella csakugyan érte kiáltozott a nappaliban, kezében a jegyeket szorongatva. A taxi már a ház előtt várakozott, a sofőr türelmetlenkedve taposott a gázra, Barcelona felé véve az irányt. A város szíve megtelt a tömeggel, mindannyian egy cél felé igyekeztek. A stadion környékén már-már lépésekben haladt az autó, az úttesten számos rendőr igyekezett könnyíteni a forgalmon. A szurkolók sietve lépdeltek a monstrum felé, melyet látva maga Sienna is elhűlt. Míg Marcella a sofőr kezébe nyomta a kívánt összeget, a lány alaposan végigmérte a több kapuval is védett Camp Nou-t, ami hatalmasabb volt bárminél, amit eddig látott. Egy óriási aréna, ahol állatként ütköznek meg a gyepen játszó férfiak, ahol mindenkinek a győzelem lebeg a szeme előtt. Egy pillanatra elveszett a tömegben, a hangzavar szinte sértette fülét, karjával Marcellába kapaszkodva igyekeztek a kijelölt bejárat felé. A stadion akár egy labirintus, kisebb-nagyobb folyosókon át vezetett az út a nézőtérhez, ahol akármerre nézett az ember, csupán tömeget látott. A drukkerek néhol csupán apró pontok voltak, s lassan minden szék a katalán színekbe borult. Néhány percig szorongva tekintett körbe, nem foglalkozva a játékosokkal, akik a gyepen melegítettek. Mindössze néhány pillanat múlva szentelte figyelmét az este főszereplőinek, ismerős arcot keresve. Tekintete egy pillanat alatt megállapodott a brazilon, akit könnyedén kiszúrt a tömegben jellegzetes frizurájának köszönhetően. Minden mozdulatát aprólékosan megfigyelte, a cseleket, ahogyan a labdát a kapura vezette, a gyors futást, mely fokozatosan lassult. Elveszett a mozzanatokban, mindössze az a néhány perc törte meg a varázst, míg a pályáról levonulva mezüket lecserélve újra visszatértek, immáron a klub indulójára. A stadion egy emberként kántálta a dalt, ami szinte egy imának hangzott a majdhogynem kilencven ezer ember szájából. Siennának szinte a csontjáig hatolt a zaj, s egy pillanatra ő maga is megértette azt a szenvedélyt, ami Neymarban tombolt. Azt a leírhatatlan érzést, ahogyan minden hang a te nevedet skandálja, ahogy egy egész stadion a te nevedet élteti. Az érzést, ahogyan a labda a kapuban pihen meg, felrobbantva a közönséget.
A sípszó jelezte a harc kezdetét, a labda játékosan gurult a focisták lábai alatt. Néha célt tévesztve repült ki a pályáról, máskor a csatárok partnert lelve benne vezették a kapuig, a várt befejezés azonban mindig elmaradt. Ha katalán játékos került a gyepre, a tömeg egy emberként hördült fel, a valenciai csapat bukásait viszont éltető hang követte, amit Sienna mindössze egy értetlen pillantással honorált.
- Ha jót akarsz magadnak, legközelebb te is örülj!
Marcella könnyed nevetéssel bökte oldalba, mire ő maga is elmosolyodott. Nem tagadta, laikusként még mindig nem lelte örömét a futballban, a brazil látványában viszont annál inkább. Nem győzött betelni azzal a tüzes játékkal, mellyel a férfi forgatta a labdát a lábai alatt, a heves mozdulatokkal, melyek lenyűgözték a közönséget. Nem futball volt ez, sokkal inkább egy szenvedélyes tánc, amit a férfi kénye kedve szerint járt a társaival. Egy tánc, amit ő irányított.
A katalán Tízes egy pillanat alatt vezette a labdát a kapu felé, nyomában a brazillal, aki feszült figyelemmel várta a labdát. Az argentin játékos azonban a földre került, sípszóra kényszerítve a bírót, piros lapot mutatva a fehér mezesnek. A hazai Tizennyolcas készséggel segítette fel a földön fekvő csapattársát, aki rövid diskurzus után a brazil kezébe nyomta a labdát. Neymar látszólagos nyugalommal helyezte a játékszert a kijelölt vonalra, s a sípszó elhangzása után megfagyott a levegő. A közönség ütemesen tapsolt arra várva, hogy a játékos a rezzenéstelen hálóba találjon, a brazil pedig apró, szökkenő mozdulatokkal igyekezett célba találni. A másodpercek óráknak tűntek, s szinte mindenki a kapuban érezte a labdát, még maga a kapus is, aki vetődve igyekezett feltartani a labdát, ami azonban célt tévesztve repült ki a pályáról. A közönség felhördült, de csakhamar taps követte a próbálkozást. A brazil azonban meredten állt , s Sienna messziről látta a csalódottságot a csillogó szempárban, ami újra és újra a kaput figyelte, keresve az útját tévesztett labdát.
Félve szelte a lépcsőfokokat Marcella nyomában, aki magabiztos léptekkel sétált az öltözők felé. Senki sem állta útját, egy apró kártyát felmutatva nyílt meg előtte a folyosó. Odalent hatalmas tömeg tülekedett, néhány rajongót az őrök igyekeztek visszafogni, mások kamerákkal rohamozták meg a vonuló játékosokat, akik a vereség ellenére is halvány mosollyal intettek. Csupán néhányuk igyekezett kapkodó léptekkel az öltözőbe, elrejtőzve a rájuk zúduló kérdések elől, komor álarc mögé bújva. Sienna igyekezett megbújni a tömeg mögött, kívülállónak érezte magát, s hiába igyekezett lépést tartani Marcellával, lábai mintha visszafogták volna. Gyomra feszült görcsbe rándult, minden lépéssel egyre nehezebbnek érezte lábait, remegő kezei táskáját markolták. Hiba volt ide jönnöm.
A brazil volt az utolsó, aki megjelent a folyosón, a mai este keserves főszereplője, aki könnyedén megszerezhette volna a hazaiak pontját. Az esély azonban homokként futott ki kezei közül, s hiába igyekezett újabb helyzeteket teremteni, az ellenség felülkerekedett pillanatnyi gyengeségén. A kudarc fanyar ízét még Sienna is érezte ajkain, ahogy a brazil kedvetlenül tolta el az arcához közelítő mikrofonokat. A falhoz szorulva várt, még a helyiség lassan megtisztult, s mindössze néhány ember lézengett az ajtó előtt, esélyt sem adva a menedékre. Marcella halovány mosollyal üzent a bent szomorkodó brazilnak, aki élettelen arccal sétált az ajtóhoz. Komor volt, mint általában, akkor azonban egészen máshogy. Hitevesztett volt, csalódott és gondterhelt, hiszen az eredmény az ő vállát nyomta.
- Fel a fejjel, Ney, mindenkinek lehet rossz napja.
Marcella óvatos hangon igyekezett nyugtatni a csatárt, aki cinikusan szisszent fel, eltolva magától a közeledő ujjakat. A lány jobbnak látta távolságot tartani, egy lépést hátrálva pillantott Siennára, aki félve tekintett rá.
- Mit keres itt?
Marcella értetlenül pillantott a férfire, aki immáron Sienna felé nézett. A lánynak esélye sem volt a magyarázkodásra, Neymar kedvetlenül fordított hátat nekik, Sienna pedig megsemmisülve várt. Ezerszer eljátszott titkon a gondolattal, hogy a fiú finoman magához húzza odalent valahol a falak árnyékában, ahol senki sem látja őket, apró érintésekkel tarkítva ölelését. Meg akarta érinteni, érezni akarta izzadt testét, ahogyan az mellkasához tapad és azt a jellegzetes illatot, ami minden meccs előtt körbelengte. Neymar mégis megtagadta tőle magát, mint ahogyan azt korábban, és az elkövetkezendő napokban tette: olyan viharosan és hirtelen távozott a lány hétköznapjaiból, mint ahogyan belépett Sienna életébe.
Neymar
Megrészegítette a látvány. Elkényelmesedve ült a fotelben, miközben szemét a színpadon táncoló lányokra szegezte. Kezével hol a karfába markolt, hol combját simította végig, tekintete azonban végig a hölgyeken nyugodott. Gondolatai azonban messze jártak a fülledt levegőjű helytől. Azért kereste fel egyedül a helyet, hogy nyugalmat találjon egy nő karjaiban, egy nőében, akit nem ismer. Mégis, újra és újra azok az ismerős szempárok és angyali arcok hívogatták, akikkel hónapok óta démonként küzd. Egy sötét hajú hölgy sétált felé, térdre ereszkedve kínálta magát, és amikor ajkai az övét érintették, egy pillanatra elveszítette az önuralmát. Érezte, ahogyan elönti a vágy, kezei mégis valami egészen már után kutattak, az ismerős, törékeny test után. Kedvetlenül lökte el magától a nőt, aki fanyar mosollyal az arcán vette tudomásul a visszautasítást, s mintha mi sem történt volna, percek múlva egy másik férfi karjaiban lelt vigaszra. Nem zavarta Neymart, hogy a lány féltékennyé akarta tenni lomha mozgásával, hangos, kéjes nyögéseivel. Mindössze nagyot kortyolt az asztalon pihenő whiskeyből, és újabb áldozat után nézett.
Az egyik árny kísértetiesen hasonlított a lányra, akinek köszönhetően lassan visszanyerte a nyugodt hétköznapokat. Hunyorítva igyekezett kitisztítani látását, de rá kellett jönnie, hogy csupán a képzelete játszadozik vele. Az utolsó meccs óta nem látta Siennát, mikor mogorván igyekezett meghátrálni a pillanattól, hogy bárki is meglássa őket együtt. Bujkált, mintha bármi veszíteni valója lenne, ha egy lánnyal az oldalán pillantják meg. Cinikus mosoly futott végig az arcán, hiszen ezernyi nő ölelte körbe, mégsem törődött a következményekkel. Régen tisztában volt félelmének tárgyával, amit nem szült más mint a ragaszkodástól való rettegés. Egyszerre szorongott az elköteleződéstől és akart tartozni valakihez. Egyszerre akarta Siennát maga mellett tudni és messzire elkerülni. Egyszerre jelentette a nő a keserves múltat, hiszen akárhányszor rápillantott, valahol mélyen ott látta a brazil lány mosolyát, és egyszerre jelentette a jövőt, ahol végre nyugalomra lelhet. Sokadik poharát ürítette ki, mire teste minden pontja bizsergett. Jobbnak látta távozni, de még utoljára hanyagul odavetett némi pénzt a színpadon táncoló nőnek, aki csókra álló ajkakkal honorálta a jutalmat. A legközelebbi taxit leintve csúszott a hátsó ülésre, majd morogva súgta oda a címet. Az álom könnyedén elragadta, bóbiskolva figyelte az autópályára festett vonalakat, melyek szinte eggyé olvadtak bódult tekintetében. Észre sem vette, de a sofőr már a kijelző pirosan villogó összegére várt, melyet némi borravalóval tehetett zsebre. Kulcsát igyekezett előhúzni, miközben zsibbadt lábait lépésre próbálta sarkallni. Ujjait a hideg kilincsre szorította és még utoljára szippantott egyet a hűvös levegőből, mielőtt belépett volna a fülledt lakásba. A nappaliban dübörgött a latin zene, melyet néha egy-egy pohár koccanása, egy kurta nevetés szakított félbe. Egy pillanatra megütötte fejét a hangos, mély basszus, mintha homlokán ezernyi dobverő keresné a megfelelő ritmust. Mogorván rúgta le cipőjét, hanyagul intve az asztal mögött kényelmesedő barátainak, akik kártyával a kezükben válogatták a zsetonokat. A konyhapulton egy kartonnyi sör várt fogyasztásra némi töménnyel, ajkai azonban vízért rimánkodtak. Egy poharat tartott a csap alá, majd a langyos vízzel igyekezett szomját csillapítani. Tekintete homályos volt, mintha fátyol borította volna a szobát, a padló minden egyes lépésnél megrengett alatta. Részeg volt, s még csak leplezni sem próbálta bódultságát, mely az első pillanatban feltűnt barátainak, akik igyekeztek egy székre ültetni a focistát. Neymar azonban hevesen tiltakozott, s egy újabb pohár vizet zúdított le kiszáradt torkán, miközben kártyát követelt maga elé. Ugyan nem volt saját tetteinek ura, a póker szinte a vérében volt olyannyira, hogy hiba nélkül vette a köröket. Újabb és újabb zsetonokat zsebelt be, miközben barátja sörével igyekezett csillapítani alkohol utáni vágyán, mely egyre mélyebbre és mélyebbre taszította. Heves pislogással igyekezett látásán tisztítani, mikor fülét megütötte az ismerős kacagás, ami annyi délutánon át csengett a szobában. Meg sem kellett pillantania Siennát ahhoz, hogy tudja, a hang hozzá tartozik. A lány azonban egy röpke pillanat múlva már farkasszemet nézett vele, gyengéd mosolya arcára fagyott, s még a megannyi pohár ital után is látta, hogy menekülni akar. Neymar azonban esélyt sem adott a csendes távozásra, elméjére ködként telepedett a düh, amelyet nem kívánt csillapítani. Minden indulatát, bosszúságát és ereiben fortyogó mérget Rajta akart levezetni, akit nem szívesen látott barátai társaságában. Falhoz szorította a lányt, mellkasa az övének szorult, s nem érdekelte az egyre halkuló zene, mely elveszett a néma csöndben.
- Megmondtam, hogy maradj ki ebből.
Sienna értetlenül meredt ajkaira, majd tekintetét Marcellára szegezte, aki némán állt mellette. Egy pillanatra mintha szóra nyíltak volna ajkai, azonban jobbnak látta nem belefolyni kettejük ügyébe, így csendesen hátrált meg az asztalnál várakozó társasághoz.
- Nem értelek Neymar...
Némán, szinte suttogva ejtette ki a szavakat, amit azonban ismételten belefojtott a brazil kitörő dühe.
- Érted te, bazdmeg. Megmondtam, hogy nem akarlak itt látni másokkal. Azt hiszed, megduglak egy párszor és már együtt is vagyunk? Szerinted miért nem hívtalak soha, ha mással volt dolgom? Szerinted miért bújkáltam veled? Nem bírod felfogni, hogy nem kellesz másra? Takarodj innen, most!
Nem kellettek a szavak. A lány tekintete tükörként mutatta halott lelkét, amit éppen, abban a percben szaggatott apró darabjaira. A kósza könnycseppek lassú táncot jártak a hófehér bőrön, és Neymar ekkor döbbent rá, mekkora fegyverrel bír. Egy pillanat alatt elszállt a harag, ami méregként áradt szét a testében, kezével óvatosan simította végig a kihűlt kezeket. Sienna azonban csendesen tört ki érintéséből, könnyes szemekkel pillantva az övéibe.
- Soha többé ne keress.
Cipőjének kopogása volt az egyetlen zaj, ami megrengette a lakást. Az ajtót nesztelenül húzta be maga után, Neymar a megtört hang szavait emésztette, s habár képtelen volt kimutatni, legbelül megtört. Némán figyelte az ajtót, miközben újra és újra lepergett előtte közös történetük utolsó fejezete. Elveszítette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése