Helyzetjelentés

Drága hűséges és szeretett Olvasóim!

Már lassan rutinossá válnak ezek az apró szösszenetek, de mégis úgy éreztem, írnom kell Nektek, hiszen megérdemlitek, hogy legalább némi életjellel szolgáljak, miután immáron kereken két hónapra eltűntem. Foghatnám a vizsgaidőszakra, az ünnepekre, a fáradságra azt, hogy nem került semmi feltöltésre, mégsem teszem. Megfogadtam, hogy nincs több szabadkozás, így hát nem is teszem. Nem került fel rész, nem haladtunk előre, amit sajnálok, viszont a sajnálkozással s senki nem jut előrébb. Történt, ami történt, ezen pedig már csak javítani tudok. 

Viszont nagyon igyekezni fogok azért, hogy a jövőben ez változzon. Szeretném felvenni azt az ütemet, amibe sikerült nyáron belerázódnom, amikor jóformán hetente érkeztek a fejezetek. Időm jelenleg akad, más kérdés az, hogy újból bele kell rázódnom az írásba, hiszen igen, ennyi idő alatt képes vagyok elszokni tőle. Ilyenkor mintha kicsit újra meg kellene találnom önmagamat, kissé sután bánok a szavakkal, nehezebben jönnek a gondolatok, viszont nem kell aggódnotok: a következő fejezet nagy része kész, mondhatjuk hogy nyolcvan százalékában, így bizonyos, hogy az elkövetkezendő napokban feltöltésre kerül!

Beleolvasva a kis noteszembe, melyben a kreálmányaimat vezetem rengeteg novella ötlettel találkoztam, amiket már régen elfelejtettem. Őszintén, nem gyakran vagyok novella írós hangulatban, hiszen ha időm engedi, inkább a történetekkel szeretek haladni, viszont az bizonyos, hogy Valentin-nap alkalmából készülni fogok nektek egy meglepetéssel - több ötletem is van erre, a megvalósítás még várat magára. Lehetséges, hogy nem aznap kerül fel, magamhoz híven némi csúszással, de annál nagyobb szeretettel.

A történettel kapcsolatban: hatalmas utat jártunk be a Téged akarlakkal, annyi változtatáson, törlésen, újrakezdésen van túl a történet, és csupán most tudatosult bennem, hogy decemberben múlt két éves az alapkoncepció. Nagyon szeretnék idén pontot tenni a végére, nyárig mindenképpen, amennyire persze a munkám, a gyakorlatom és a szakdolgozatom engedi. De az bizonyos, hogy lassan, de biztosan haladunk a történet vége felé, ami számomra egy kicsit szomorú, de egyben megnyugtató is.

Mint látjátok, új kinézettel gazdagodott az oldal, az előző csupán egy átmeneti ötlet volt, mivel a régit már meguntam, viszont nem volt elég időm valami másra. Remélem, elnyerte a tetszéseteket, az én szememnek és lelkemnek kicsit jól jött már a változás!

Végezetül pedig csupán ismételni tudom önmagam: hamarosan érkezem a Téged akarlak folytatásával, amit remélem, már vártok annak ellenére, hogy így megváratlan titeket. Köszönöm, hogy még mindig itt vagytok velem és remélem, ez a jövőben sem lesz másképpen!

Millió puszi és ölelés,

Bella

Téged akarlak-XIII.fejezet

Drága, szeretett Olvasóim!

Immáron több hónapja annak, hogy résszel érkeztem volna. Augusztus óta ugyanis alig volt időm a tanulásnak köszönhetően, és hiába is igyekeztem , sohasem tudtam elegendő időt szánni a blogra. Az októberi bejegyzést kissé félve tettem ki, azonban borzasztóan meglepődtem, hiszen nagyon sokan voltatok kíváncsiak rá, ez pedig új erőt adott a folytatáshoz, amivel most meg is érkeztem. Emellett nagyon, de nagyon szépen köszönöm Nessa kritikáját, ami szintén egy hatalmas  löketet adott a folytatáshoz, köszönöm!

Elmondhatatlan érzés volt újra írni, szinte magukkal ragadtak a szavak és azt vettem észre, hogy több oldalnyi szöveggel végeztem. Remélem, hogy legalább fele annyira fogjátok élvezni az olvasást, mint amennyire én élveztem azt hogy újra alkothatok. A szünetben igyekszem rendszeresen résszel szolgálni, ahogyan azt nyáron tettem, hiszen már csak 7 rész maradt a Téged akarlak történetéből, illetve az Epilógus. Őszintén ennyit tervezek, de hát ismeritek a mondást - Ember tervez, Isten végez, így elképzelhető, hogy egy-két résszel gazdagodik a tervezett 20 fejezet. A nagyját szeretném a télen befejezni, hiszen tervben van a Burning Desire publikálása is. Na de ne szaladjunk ennyire előre!

Kicsit furcsa, hogy lassan beérjük a történet idejét, hiszen jelenleg januárnál tartunk, de így talán könnyedén beleképzelhetjük magunkat az eseményekbe. Nem is rabolnám tovább a szót, remélem Sienna és Neymar története ismételten elnyeri a tetszéseteket!

Szeretném Nektek megköszönni, hogy immáron 50-en vagyunk, fergeteges érzés, és egy hatalmas karácsonyi ajándék ez Tőletek, amit nagyon köszönök!

Hamarosan találkozunk,

Millió puszi és ölelés,

Bella

...........................................................................................................

Vallomás 
-Mutasd meg neki, hogy nem csak arra kell neked. Mutasd meg, hogy fontos neked. Éreztesd vele, hogy több annál, mint amint most nyújtasz neki. Többet érdemel, Neymar.-

Sienna Everett - 2014. Január

Gőzölgő teáját szorongatva kuporodott össze a széken, aprókat fújva a meleg italba. A férfi csakugyan teával a kezében ücsörgött, elmélázva figyelte a meglepően csendes La Ramblát. Alig akadt pár lézengő ember a sétányon, pedig az óra lassan hetet ütött. Siennát azonban nem zavarta a szokatlan nyugalom, mindössze a melegségre figyelt, ami átjárta testét minden egyes korty után. Régi, elnyűtt pulóvere néha lecsúszva hagyta szabadon vállát, Matías pedig kitartóan húzta vissza újra és újra a makacs ruhadarabot. 

Ritkábban találkoztak, mint ősszel, mikor szinte nem akadt találkozás nélküli nap. Egy kávé, egy ebéd, egy esti borozgatás, Sienna mindig kapható volt valamire, a spanyol pedig készségesen állt szolgálatára. Minden erejével azon volt, hogy az emlékek legapróbb csíráját is kiszakítsa a lányból, ha kellett még Diegot is háttérbe szorította. A kezdeti hűvös kapcsolat a lány és a szeretett férfi között lassan fordult formális barátsággá, és mintha már nem csak kényszerből viselnék el egymás társaságát. Sienna napról napra változott, és ez akkor szúrt szemet Matíasnak, mikor a találkozások  és hívások száma az elmúlt napokban hirtelen megcsappant. Kezdett visszatérni régi önmagához: az egykor búskomor, csalódott szempárba mintha lassan élet költözött volna, ajkai többször húzódtak mosolyra, a titokzatossága azonban már kevésbé nyerte el a tetszését. Tudta, hogy nem az egyszerű felejtés ez, valakit érzett a dolog mögött, a lány azonban hallgatott, csendben, ahogy szokott.

- Látom, újra festesz.

Sienna felé sandított, bólintott, majd újabbat kortyolt a teából. Egy pillanatra hátra pillantott, oda, ahol képei várakoztak, és a vászonra, amelyről félig kész remekműve köszönt vissza, majd egy apró, elégedett mosollyal tekintett vissza a sötét utcákra.

- Örülök, hogy kezdesz magadra találni. Csak nem...?

- Csak nem...?

Sienna egy pillanatra óvatosan hátrahőkölt, szemöldökét felhúzva vizslatta a habogó férfit. Matías néhány másodpercig kereste a szavakat, látszólag a semmibe merengett, tekintetét azonban arra a sötét pulcsira szegezte, amely  hanyagul a sarokba állított széken pihent. Egy férfias darab volt, tömény parfümmel körbelengve. Idegen volt számára, s mivel nem hozzá tartozott, szinte számon akarta kérni a lányon badarságát. Féltette Siennát az újabb csalódástól, a férfiaktól és az esetleges hibáktól. Tudta, hogy nála biztonságban van, s még ha szerelmet nem is kaphat tőle, bármire képes lenne egy mosolyáért. 

- Ki az, Sienna?

- Miről beszélsz?

A férfi egy pillanatra meghátrált a gyors választól, amitől először megtorpant, de ismerte annyira a lányt, hogy tudja, csak hárítani próbál. Kihúzta magát, teáját a párkányra helyezte, kezével a lány keze után kapott, majd összekulcsolva azokat pillantott a szemébe.

- Ismerlek, Si. Nekem nem tudsz hazudni. Ki az?

- Mat... 

Néhány másodpercig hallgatott, még a tekintetét is kerülte a férfinak, végül azonban mégis engedett. Úgy érezte, éppen itt az ideje megnyílni valakinek, akinek minden fájdalmát, félelmét és kétségét elmondhatja. 

- Ibizán találkoztam vele. Meséltem már róla.

- Sienna, a fenébe is, ugye nem azt akarod mondani...

Csendesen tűrte az egyre erősödő vihart, pedig a történet még csak éppen elkezdődött. Hezitált Sienna, hiszen ismerte Matíast, akinek egy pillanat alatt képes dühtől fortyogva útra kelni, bosszút állva azon, aki fájdalmat okozott neki. 

- De. Pontosan ezt akarom mondani. Találkoztunk itt, Barcelonában. Felhívott magához, én pedig igent mondtam. Azóta pedig...

Még önmagát is meglepte a rezzenéstelen arca, a rideg hangja és a tényszerű szavak, mellyel Róla beszélt. 

- Azóta pedig hagyod magad, hogy kénye kedve szerint maga alá gyűrjön? Mióta, Si? 

Nem válaszolt, hiszen részben igaza volt a spanyolnak. Tudta jól, hogy nem kell másra Neymarnak mint hogy levezesse az állandó feszültséget, amit magán érez. Hogy egy fárasztó edzés után legyen valaki, aki kényeztesse a csókjaival, legyen egy biztos pont, akit hívhat, ha már szétfeszíti a vágy. Szégyellte magát, hogy egyszerűen képes volt a megaláztatásba kapaszkodni, de Neymar még így is képes volt elfeledtetni a keserű múltat. Vele minden más volt, és nem csupán megszokta, de lassan meg is szerette a köztük lévő furcsa kapcsolatot. Úgy érezte, hogy több ez, mint puszta testiség, de sohasem mert előhozakodni a kérdésekkel. Szilveszter óta mintha Neymar is máshogy viszonyulna hozza. Óvatosabban érinti meg, a szex pedig mintha nem csupán a vágyak enyhítésére szolgálna. 

- Nem értheted, Mat.

- Nem, valóban nem értem. Nem kaptál még elég pofont?

Újra itt tartunk. Damien mindig terítékre kerül, de nem tudja hibáztatni a fiút, aki minden közeledő férfiban az amerikai csalót látja. Csak meg akar óvni. 
Mesélhetett volna Neymarról, még mielőtt Mat maga démonizálná a fiút, mégsem jutott szóhoz. A szexen kívül semmi sem volt, ami kellemes emlékkel töltötte el, talán kivétel volt az az este, amit még Ibizán ejtettek meg a Serenity fedélzetén, vagy az a keserű éjszaka, amikor színt vallott Damienről. Neymar nem egy szörnyeteg - hónapok óta győzködte magát, keresve a gyengédséget a férfiban. Egy része már régen feladtam, nem vágyott másra, csak egy támaszra, a másik része azonban hevesen kapaszkodott a lehetetlenbe, tudva, hogy a brazil egyszer megtörik.
- Neymar más. Azt hiszem.
- Azt hiszed. Sienna, ez most édes kevés. Tudsz róla bármit is, vagy csak...csak arra kellesz neki?
A lány egy pillanatra elmosolyodott Matías szavain, aki úgy kerülgette a témát, akár a forró kását, hogy még véletlenül se kelljen kiejteni azt a szót. Nem értette a férfit, hiszen senki sem kényszerítette rá Siennát arra, hogy ágyba bújjon a csatárral. Önmaga szórakoztatására tette, hiszen akármennyire is fájt bevallania, élvezte a férfi társaságát. Olyasfajta tűz volt a mellkasában, amit még egyetlen férfinél sem érzett, egyszerre volt szenvedélyes és érzéki, fájdalmas és nyugtató, egyszerre tépte szét és rakta össze egy darabbá.
- Kérlek, Mat. Ez az én döntésem.
- Eddig is remekül ment. Viszony egy nős emberrel, most meg egy szexkapcsolat.
Szíven ütötték a szavak, az igazság néha fájdalmasabb, mint egy késszúrás. Kezei ökölbe szorultak, és hosszú ideje először volt dühös a spanyolra. Annyi minden tudott volna a fejéhez vágni, amit később megbánt volna, ajkait mégis inkább vékony vonallá préselte, és elharapta a kikívánkozó haragot. Tudta, hogy csupán a félelem beszél a fiúból, mégsem tűrte a kioktatást. A maga ura akart lenni, független, kicsit újra felelőtlen, mint akit még sohasem sebzett meg a tűz.
- Fontos nekem, Mat.
Beteges ragaszkodása ismételten ide juttatta. Egy olyan férfi karjába, aki talán sohasem fogja úgy becsülni az együtt töltött perceket, ahogyan azt ő teszi. Mégis, valamifajta megnyugvást adott neki, hogy van valaki, akihez ragaszkodhat. Még ha az Neymar is. 

Neymar - 2014. Január

Órák óta görnyedt a iratok felett, minden apró részletet átolvasva a szerződésekből. Némelyik már ismerős volt a számára, szponzorok és felkérések, egy azonban nem hagyta nyugodni. Mikor sorra került, újra a kupac aljára rakta, késleltetve a döntést. A falon kattogó órájára pillantott, s mivel még bőven akadt ideje édesapja érkezéséig, fáradtan dőlt hátra a székben. A papír,mely elől hetek óta bujkált újra farkasszemet nézett vele, kíváncsisága pedig immáron győzött. Minden sort alaposan végigolvasott, s végén azt vette észre, hogy hangja visszhangot ver az addig csendes szobában. Mindössze néhány napja maradt válaszolni, egyedül pedig képtelen volt döntést hozni, édesapja pedig ennek apropóját kihasználva másodmagával igyekezett Barcelona felé. 

Akadtak gyenge pillanatai, mikor kikívánkozott belőle a titok, mintha ezzel könnyíteni tudná a terhet, amit érez. Hiába vette körül megannyi ember, képtelen volt bárkinek is megnyílni. Hiába pihent Sienna karjaiban, még ezekben a gyenge pillanatokban sem tudta magát annyira elengedni, hogy tiszta szívvel forduljon felé. Ezerszer elképzelte már magát a Maracana stadion közepén, ahogyan lába a zöld gyepet szeli olyan gyorsan, mint előtte soha máskor. Mégis, mint egy lázálomból, rémülten riadt fel minden alkalommal, hiszen a félelme nagyobb volt minden vágyánál, nagyobb a győzelem utáni szomjánál.
Mappáit összecsapva emelkedett fel az asztaltól, zsibbadt lábaiba életet lehelve járkált fel-alá a szobában. Odakint már az ebéd készült, az édes illatok csábítóan kúsztak be az apró résen, amit az ajtónál hagyott. Marcella egyre hangosabbra tekerte a rádiót, amitől szinte saját gondolatait sem hallotta. Mérgelődve indult a konyha felé, majd a készülék előtt megtorpanva vette lejjebb a hangerőt. A lány homlokát összeráncolva fordult meg, fakanalát a pultra helyezve tárta szét karját.
- A fenébe Marcella, csak egy kicsit legyél halkabb, kérlek.
A brazil nő mentegetőzve tért vissza a tűzhely mögé, miközben a focista egy sörrel a kezében dőlt hátra a kanapén.
- Nem titkolózhatsz örökké.
Fejét felkapva fordult a hang irányába, Marcella rosszalló pillantása elől azonban kényszeredetten menekült vissza az elefántcsont toronyba, amit jelenleg az habzó, hideg üveg jelentett, amit a kezében szorongatott. Újabbat kortyolt belőle és hagyta, hogy a csend végezze a dolgát, végleg kiirtva a kérdés legapróbb csíráját is.
- Rendben Júnior, ha nem hát nem. Beszéljünk akkor Siennáról.
A lány nevét hallva valami különös érzés motoszkált a fejében, mellkasa szorított és hirtelen kényelmetlenné vált az addig komfortos kanapé.
- Mindenáron beszélgetni szeretnél, ugye?
A lány bólintott, majd újra megkavarta a fortyogó fazekat, amit utána magára hagyva sétált a brazil mellé. Neymar tudomást sem véve döntötte hátra a fejét, szeme sarkából azonban látta az egyre közelebb ülő lányt, akinek nem állt szándékában békén hagyni.
- Mit akarsz tőle?
Egy pillanatra Siennát érezte a szavak mögött, mintha összeesküdött volna ellene a világ, dühösen csúsztatta az asztalra a hideg alkoholt. Próbálta elkerülni ezt az egész kínos beszélgetést, éppen ezért sohasem merészkedett a korlátok mögé. Nem feszegette annyira a határokat, hogy az félreérthető legyen, a kedves szavakat, az érintéséket rövidesen durvaság és gorombáskodás követte. Nem akart gyengének tűnni, vagy sebezhetőnek, éreztetni akarta azt az érzelmi fölényt, amivel újra és újra maga alá gyűrte a lányt. Azon az estén azonban megszakadt benne valami. A maszk mögé látott, annyi hét után végleg leomlott az a fájdalmas fal,  ami közöttük volt .Az embert látta, a lányt, akit annyira összetörtek, hogy képes volt még benne is megbízni. Belé kapaszkodott, fájdalmasan ragaszkodott, talán a kínhoz, talán a mámorhoz. Talán hozzám. 
Akárhányszor rá gondolt, összezavarodott. Felkavarta az az érzés, ami képes volt a hatalmába keríteni akkor, amikor vele volt. Már kevésbé érezte idegennek. Néha perceken át képes volt nézni a hold fényében, ahogy mellkasa finoman megemelkedik, majd elernyed. Megnyugtatta a halk szuszogás, a test melege, az édes illat, ami belengte a szobát, ha vele volt. Ridegnek érezte nélküle a lakást, üresnek  és nyomottnak, ami egyszerre felszabadult, ha átlépte a küszöböt. Más volt, mit Bruna. Nem volt olyan szenvedélyes, mint  a brazil lány, nem volt közöttük olyan tűz, ami akkor szinte égette a mellkasát. Mégis, valami megmagyarázhatatlan parázs motoszkált benne, amit egyetlen érintése képes volt felizzítani, s futótűzként terjedt testében a vágy. Törékeny volt, bizalmatlan, félénk, de mégis az Övé volt - ez pedig nagyobb nyugalommal és elégedettséggel töltötte el bárminél, s éppen ez tette annyira ellenállhatatlanná és gyönyörűvé.
- Ő küldött hozzám, ugye?
Neymar jól tudta, hogy a lánynak esze ágában sem lenne Marcellát a nyakára küldeni, túlságosan is tartana a férfi haragjától. Mégis, könnyebb volt egy felbujtót keresni, sem mint bevallani, hogy megváltozott. Láthatóan kedélyesebb, kevésbé törekszik a magányra, s néha még egy mosolyt is képes elejteni, főleg, ha a lány a közelében van. A kötéltáncot azonban még így is képtelen feladni. Az egyik végén Bruna édesgeti magához, a másik oldalon Sienna ölelő karjai várják, ő pedig esetlenül táncol a szakadék felett, hol erre, hol arra lépdelve.
- Semmi köze hozzá, Neymar. Én szeretném tudni. Te is tudod...
- Mit, Marcella? Áruld el nekem, ilyen szörnyeteg lennék?
Pár percnyi csend telepedett közéjük, mégis, a csönd ellenére a brazil dühös, éles hangja ott zakatolt a fejekben. A lány óvatosan rázta meg fejét, kezeit összekulcsolva nyelt egy nagyot, mintha saját gondolatait tartaná vissza, melyek kíméletlenül készülnek előtörni.
-  Azt hiszed, nem tudom, mi történt vele? Érzem, hogy sokszor nem rám gondol, mintha nem is itt lenne. Tudom, hogy megalázták, megbántották. Menekül. Menekül az elől a seggfej elől, menekül előlem...
- Nem hibáztathatod, Neymar. Förtelmesen viselkedtél vele. Nem elég, hogy az a bunkó elbánt vele, de te sem voltál egy úriember, ezt lássuk be.
Kénytelen volt lenyelni a sértést, hiszen annak minden szava igaz volt. Szinte felfoghatatlan volt, hogy Sienna képes elviselni maga mellett azok után, hogy megalázta a barátai előtt, hogy látványosan megtagadta a társaságát újra és újra. Az újévi incidens azonban valamit megtört benne. Kifordult önmagából, mintha elengedte volna a csalódott énjét, s talán titokban, de bízni kezdett a lányban. Talán ez a láthatatlan bizalom volt az, ami összetartotta kettejüket, ami a sok fájdalom ellenére is egymás karjaiba vezette őket.
- Nem fogom bántani őt, Marcella. Én...
- Vidd el randizni. Mutasd meg neki, hogy nem csak arra kell neked. Mutasd meg, hogy fontos neked. Éreztesd vele, hogy több annál, mint amint most nyújtasz neki. Többet érdemel, Neymar.
Nem hagyta, hogy válasz érkezzen, magára hagyta a fiút, csörgő mobilját felkapva sétált a teraszra. Neymar pedig gondolatai között őrlődve magára marad, miközben azon átkozódott, hogy ismételten túl közel táncolt a tűzhöz.

~*~

Egyedül ült az étkezőben, gondolataiba burkolózva figyelte az előtte fekvő papírokat, néha oldalra pillantva merült el a távoli város fényeiben. Édesapja sohasem volt könnyű eset, s akármennyire is állt most álmai kapujában, megtorpanva várt arra, hogy valaki átlökje a küszöbön. Neymar Sr. sohasem ismert lehetetlent, a nem pedig nem létezett, ha fia karrierjéről volt szó. Órákon keresztül győzködte fiát, hol emelkedett hanggal érvelt, hol nyugodt szavakkal próbálta fiát rávenni az aláírásra, mégsem történt meg a csoda. Az apja végül dühösön fordult sarkon, kiszellőztetve fejét a több órás vita után, Neymar pedig nem vágyott másra, mint a csöndre, amikor elmerülhetett saját gondolataiban.
Félt visszatérni. Félt a rá nehezedő nyomástól, hiszen minden brazil benne bízott. Ő a reménység, aki képes megszerezni a hatodik világbajnoki címet a futball hazájának, Ő az új legenda, akinek már most milliók skandálják a nevét. Rettegett a bukástól, attól, hogy nem tudja beváltani milliók álmát. Hazai pályán még megalázóbb a vereség, ő maga pedig gyűlölte a kudarcot. A harc helyett azonban inkább megtorpant, és képes volt a végsőkig odázni a dolgot. Most azonban nem menekülhet.
Brazília egyet jelentett a múlttal, egyet jelentett Vele, s tudta, hogy képtelen lenne megtagadni a találkozást. Látni akarta, még ennyi csalódás után is, ölelni, magához szorítani, mintha semmi sem történt volna. Mégis, ott volt az egyetlen, aki hónapok óta tartotta benne a lelket, aki kirángatta őt a múlt sötét erdejéből. Aki életet lehelt az élettelenbe, aki megtanította újra látni a szépet. Sienna.
Tollával halkan dobolt az asztalon, mikor húga megjelent az ajtóban kócos hajával és hatalmas, szőrős, rózsaszín mamuszában. Még mindig az a cserfes kislány volt Neymar szemében, aki évekkel ezelőtt hozzábújt elalvás előtt, aki titokban elcsente az összes csokoládét a szekrényből, aki szerelmet vallott minden barátjának. Rafaella azonban felnőtt, kislányos vonásai már régen eltűntek, s egyre kevésbé hasonlított arra a buta fruskára, akit Neymar annyira imádott. Óriási pillával keretezett szemei most őt vizslatták, néha a papírokra nézett, elolvasva egy-egy sort foglalt helyet bátyja mellett. Keze óvatosan simította hátára, apró mosolyt eleresztve könyökölt az asztalra.
- Nem értelek, Neymar. Egész életedben erre vártál.
- Tudom, Rafa, én csak...
- Félsz.
Nem akarta más szájából hallani a valóságot, így rosszallóan lökte arrébb a szerződéseket. Mégis, ez volt az igazság, csupán gyávasága tartotta vissza attól, hogy beteljesítse az álmot.
- Holnap választ kell adnod. Neymar, nézd. Eddig is megcsináltad. Senkit sem fogsz cserben hagyni. Bízunk benned. Egész Brazília bízik benned. Ne hagyd őket cserben, Ne így.
Még mielőtt válaszolhatott volna, a lány apró csókot lehelt homlokára, majd ismételten magára maradt. Igaza van.
Esélyt sem adott magának az újbóli megfutamodásra. Apja a küszöbön állt, árnyéka befeketítette a lágy fénnyel megvilágított teret, és csendben várt. Neymar óvatosan ragadta meg a tollat, majd gondolkodás nélkül véste minden papír aljára a nevét, megpecsételve ezzel a jövőt. Apja szó nélkül sétált mellé, némán megveregetve fia vállát. Ők bíznak bennem. 


Hiába forgolódott, nem jött álom a szemére. A félelmét lassan felváltotta az izgatottság, szinte maga előtt látta a Maracana tömegét, nevének skandálása ott visszhangzott a füleiben. Az óra hajnali hármat mutatott, mégsem volt fáradt. Telefonját babrálta, néha a híváslistát pörgette végig, s egy hajszálon múlt, hogy ne hívja fel az éj közepén Siennát.
Akármennyire is tagadni próbálta, a maga módján boldog volt vele, és még ő maga is megrémült, mikor elsőként a lánnyal akarta megosztani a nagy hírt. Ugyan semmit sem konyított a sporthoz, még kevésbé a futballhoz, biztos volt benne, hogy az ő öröme Sienna öröme is. Türelmetlenül várta, hogy a Nap lassan felkússzon az égre, a percek mégsem jöttek gyorsabban. Álmatlanul sétált le a nappaliba, ahol egy laptop világította be a teret, húga kipirosodott szemekkel vizslatta a képernyőt. A férfi lépteire mellkasához kapva pillantott hátra, az ismerős alak látványa azonban minden félelmét eloszlatta.
- Miért nem alszol?
Álmos hangon hajtotta le laptopjának képernyőjét, takaróját magára húzva adott helyet a kanapén. Neymar vállát rándítva dobta le magát a párnák közé, feje alá húzva egyet helyezkedett el.
- Biztosan izgatott vagy. Te aztán semmit sem változtál.
Percekig hallatta érces, mégis lágy hangját a lány, a múltat emlegetve, mikor a fiú minden jelentős meccse előtt álmatlanul forgolódott az ágyában, néha fel-alá járkált a lakás minden szegletében. Neymar azonban valahol egészen máshol járt. Marcella szavai visszhangoztak a fejében, újra és újra. Mutasd meg, hogy fontos neked. Többet érdemel, Neymar. 
Persze, hogy többet érdemel. Találkozásuk óta tudta ezt, valahol mélyen mindig harcolt ezzel az érzéssel. Tudta, hogy csak újabb sebeket fog adni a lánynak, hogy csak egy másik, fájdalmas fejezet lesz számára. Hogy többet érdemel annál, minthogy nap min nap kihasználja a naivságát, a sebezhetőségét, a gyengeségét. Szerette volna kényeztetni, többet adni, talán szeretni. Picit is éreztetni vele, hogy értékes. Megmutatni, hogy többet jelent egy éjszakánál. Többet jelent néhány jelentéktelen sóhajnál.
Mégsem tudta, hogyan közeledjen Felé. Brunaval minden olyan könnyűnek tűnt, mint a levegővétel, Sienna azonban más volt, Törékeny, és sebzett, csendes és óvatos, mint egy vad, akit bármelyik, meggondolatlan lépése elűzhet. Félt közeledni, így hát beérte azzal, amit kapott. Mostanra azonban többet akart. Többet annál, mint csendben feküdjenek egymás mellett, többet a jelentéktelen tetteknél. Egy esélyt akart az egykor lehetetlenre. Esélyt valami újra.
- Rafa.
Félve szakította félbe húgát, aki hóbortos mutogatását abbahagyva fordult felé egy halk hümmögés társaságában.
- Azt hiszem, van valakim.