Téged akarlak-II. fejezet

Drága olvasóim!

Mint látjátok, megérkezett a Téged akarlak második fejezete! Túl sok mindent nem fűznék hozzá, talán annyit, hogy egy kisebb részletét korábban is olvashattátok, azonban a fejezet java része már az újraírás során született meg. Én magam sem hiszem el, hogy pontosan egy hét után megérkezett az új rész - bárcsak a jövőben is tudnám tartani ezt a tempót!
Nagyon szépen köszönöm az előző fejezethez érkezett hozzászólásokat és pipákat, nagyon hálás vagyok minden visszajelzésért!
Kellemes olvasást kívánok és remélem élvezni fogjátok,

Sok puszi és ölelés
Bella

.....................................................................................................................

 A spanyol idegen

- Nem ítélkezhetek pont én...én, aki annyi hibát követtem el a múltban.-

Neymar

2013. július

Zokniját a térdvédője felé húzta, cipőfűzőjét megigazítva nyomta fel magát a padról. Egy pillanat erejéig megcsodálta újdonsült mezét, a katalán gránitvörös-kékben pompázó felsőt, melynek hátulján immáron az ő neve díszelgett. Összeszorult a gyomra ha arra gondolt, ez a szín mekkora felelősséggel is jár. A teher egész testére ránehezedett, mintha össze akarná roppantani, egy pillanat alatt kiszorítva minden levegőt. Homlokára tapadó tincsit hátrasodorta, néhány csepp vizet kortyolva hagyta a padon a piros kulacsot. Már mindenki az öltöző előtt várakozott, mindössze Ő volt az, aki bent tétlenkedett.
Ezerszer álmodott erről a pillanatról, amikor egy nagynevű csapat neve alatt mutatkozhat majd be. Egy apró részlet azonban keserűvé tette a pillanatot, hiszen a tény, hogy a kispadon ülve figyeli a játékot, megőrjítette. Gyűlölte a tudatot, hogy valaki más foglalja el a helyét, a célhoz azonban csakis az alázaton keresztül vezet az út. Ne feledd Neymar, honnan jöttél. 
Kezeit összedörzsölve pillantott a tükörbe, majd egy lágy bólintással igyekezett biztatni azt a rémült kisfiút, aki visszanézett rá. Azt az elveszett, brazil gyermeket, aki nemrég még egy kopott labdával rohant végig Santos utcáin, mit sem törődve az elnyűtt cipővel, ami alig maradt a lábán. A gyermek, aki mert álmodni, mert tenni, és mert lépni. De milyen áron tettem ezt.  Hátat fordítva menekült maga elől, a gyötrő gondolatok és a múlt fájdalmas árnyai elől. Nem szokása a meccs előtt bármi máson is elmélkedni, mindössze a játékra összpontosít. A fegyelem az, ami átjárja minden porcikáját, az akarás, a törtetés és végső soron a győzelem. A győzelem íze, ami sokszor felülmúlja a szerető forró ölelését és édes csókját.

Nem ismerte a félelmet, sohasem rettegett. Mégis remegő lábakkal lépett a pályára, tekintete mindvégig a zöld gyepet pásztázta. Idegennek érezte magát. Feszülten foglalt helyet a kispadon, a csapat sietős léptekkel igyekezett a pályára. Óvatosan pillantott fel, körbenézve a megtelt stadion székein. A piros-kékeket elnyelte az ellenség tábora és úgy érezte, nem jut levegőhöz. Tenyere izzadt, szíve a torkában dobogott. A fehér-zöldek dala felcsendült , a tömeg egy emberként üvöltötte a klub indulóját. A katalán játékosok szigorú tekintettel meredtek a távolba, kezük egy pillanat erejére olvadt eggyé a lengyel játékosokéval.
A sípszó éles hangja szakította ki az elmélkedésből, szemei mindvégig a labdára összpontosítottak. Idegesen dőlt előre, arcát tenyerébe temetve simította végig. Minden kihagyott helyzetre felszisszent, pillantásával szuggerálva a játékvezetőt és az edzőt. Türelmetlenül figyelte a pálya szélén magasodó Martinot, a férfi ingerülten utasította a játékosokat.
- Mozogjatok az istenért, gyerünk már! 

Az edző lemondóan legyintett a pálya felé, kezeit zsebre dugva foglalt helyet a hideg széken. A tartalék játékosok szótlanul figyelték a labda útját, a két csapat képtelen volt felülkerekedni a másikon. Neymar az órára pillantott, a bíró sípjába fújva szakította félbe a meccset. Martino feldúltan igyekezett a pályáról érkező játékosok elé, ingerült mozdulatokkal parancsolva az öltöző felé. A csapat néma léptekkel szelte a lépcsőfokokat, a percekkel azelőtt még csendes öltözőt a hektikus edző panaszai töltötték meg. Senki sem törte meg szavait, izzadt homlokát fújtatva törölte le. Néhányan vizet kortyolva szuggerálták a padlót, mások fejüket lehajtva szuszogtak. Martino heves monológja inkább lekezelő volt, semmint feltüzelte volna a csapatot, a második félidő azonban közeledett. Neymar némán indult el a pálya felé, mindössze a vállát ért ütésre lett figyelmes.
- Irány bemelegíteni, da Silva.
A fiú meredten bólintott, szemeit mindvégig a pályán pihentette. Türelmetlenül végezte a gyakorlatokat, lábai meg-megrezzentek, ahogyan a labda felé pattogott. Képtelen volt másra összpontosítani, minden figyelmét lekötötte a játék, pedig mindössze a pálya széléről szemlélte azt. Az edzőre pillantott, a férfi heves bólintással jelezte: itt az idő. Neymar pedig nem késlekedett. Kezét ökölbe szorítva várakozott élete első olyan pillanatára, amikor igazán bizonyítani akart. Szeme sarkából látta, ahogyan a gránitvörös-kék zászló lassú táncot járt a szélben, a drukkerek hangos tapssal éltették az új csapattagot. Halk imát mormolva futott a smaragdzöld gyepre, feszültségét leplezve mosolygott a Hármasra. Itt az idő. 

Sienna
2013. július

Mérgelődve rohant a konyhába, a sütőből áradó füst rossz ómennek bizonyult. A sütemény fekete tetejét látva idegesen csapta a pultra a forró tepsit, fújtatva nyitotta ki az ablakokat, hogy megszabaduljon a fojtogató levegőtől. Az órára pillantott, a mutatók vészesen közeledtek a kilences felé. A La Rambla tömve volt emberekkel, a turisták jóformán egymást taposva igyekeztek felfedezni a katalán város szépségét. Egy pillanatra elmerengett az időtlen épületeket látva, a fényekkel itatott spanyol éjszaka még mindig ugyan úgy képes rabul ejteni, mint amikor kislány korában először járta ezeket az utcákat. Amikor először szippantotta magába a forró, tengerparti levegőt, amikor megfogadta magának, hogy a katalán város lesz élete végpontja. Ahonnan soha többé nem akar mozdulni, az új otthona, valami újnak a kezdete.
Gondolatait a csengő éles hangja szakította félbe, a sütőt behajtva törölte meg kezeit, majd a tükör elé sietve igazgatta meg tincseit. Nagyot nyelve figyelte arcát, ajkait megnedvesítve préselte ki a fáradt levegőt tüdejéből. Ez az egész olyan kellemetlen. 
- Minden a legnagyobb rendben - kételkedve suttogta tükörképének, majd hátát kiegyenesítve nyitott ajtót. A küszöbön álló férfi halvány mosollyal szorította magához, a lány pedig mohón szippantotta magába a régi parfümmel itatott póló illatát. Körmeit óvatosan mélyesztette a fiú hátába, hosszúra nyújtva a néhány másodperces ölelést. Sienna feleszmélve távolodott el Matíastól, a fiú válasza mindössze egy zavart mosoly volt, kezével óvatosan intve a mögötte várakozó  férfinak.
Sienna nagyot nyelve állt félre az ajtóból, tekintetét mindvégig a különös idegenen legeltetve. A férfi tipikus spanyol vonásai egyszerre voltak tekintélyt parancsolóak, férfiasak és gyerekesek, játékos tekintetét az arcát díszítő borosta tette felnőttessé és komollyá. Laza farmerét egy sötétkék zakóval igyekezett elegánssá tenni, rövidre vágott haja zselétől fénylett.
Egy pillanatra összeszorult Sienna gyomra, mikor Matías a férfi vállát végigsimítva igyekezett oldani a jeges hangulatot.
- Diego - az erős basszustól megremegett a lány, vékony ujjait a férfi tenyerébe csúsztatva ráztak kezet. Nagyot nyelve igyekezett felülkerekedni azokon az emlékeken, amik ehhez a házhoz kötötték és hozzá, aki most más karjaiban pihen. Sohasem tekintett úgy Matíasra, mint a jövőre, ő csupán egy biztos pont volt az életében, egy mentsvár, ahová bármikor elmenekülhetett a nagyvilág elől. Most mégis összeszorult a szíve látva őt egy másik férfi oldalán. A fenébe is Sienna, nem ítélkezhetsz pont Te!  Szégyellte magát a gondolatai miatt, az érzések miatt, amelyek egy pillanat alatt a hatalmába kerítették és az oktalan féltékenységért, amitől még inkább kellemetlenül érezte magát.
- Látom megint ügyeskedtél a konyhában - Matías szarkasztikus hangjára összeráncolta homlokát, arcát elöntötte a vér, enyhe színt adva világos bőrének. Kínos mosollyal az arcán kapta fel az égett tésztát, amely pillanatokon belül a szemetesben landolt. Diego telefonja halk csörgésére a nadrágzsebéhez kapott, majd bocsánatkérően sétált az erkély felé. Sienna felszabadulva sóhajtott, kezét a párás pulton végigcsúsztatva fordult Mathez.
- Esetleg, egy pizza...
- Ne fáradj Si, nem enni jöttünk. Szeretném, ha te és Diego megismernétek egymást.
Sienna könnyed mosolya elnehezült, s máris nem tűnt olyan őszintének, mint néhány másodperccel ezelőtt.
- Fontosak vagytok nekem. Mindketten. Tudod, hogy te vagy az egyetlen, akiben megbízom, Si. Sokat jelentesz nekem - kezét a lányéval összekulcsolva lehelt csókot a törékeny ujjakra, Sienna végigsimítva a kisfiús, sima arcot sütötte le tekintetét. Nem akarta, hogy a fiú megjátssza magát pont őelőtte, akivel annyi mindenen mentek keresztül. Képtelen volt hát lenyelni a tényt, miszerint Matías boldogságra talált a férfi oldalán, még ha ez Siennának végtelenül furcsa tény is. Zavarából a telefonálásból visszatérő Diego léptei szakították ki, lehámozva magáról Matías kezeit nyúlt mobilja után, majd kikeresve egy pizzafutár számát leadta gyors rendelését. A hűtőhöz sétálva húzta elő a már előre behűtött pezsgőt, a poharakat megtörölgetve töltötte tele a habzó itallal, amit halvány mosollyal az arcán nyomott a két férfi kezében.
- Örülök, hogy megismertelek, Sienna, Mat már sokat mesélt rólad.
Diego kimért hangon ejtette ki a szavakat, poharát a lányénak koccintva kortyolt az italból. Si feleszmélve az apró gesztusra fakó mosollyal bólintott, majd csakugyan megízlelte a poharában buborékozó pezsgőt. Én azonban semmit sem hallottam rólad, Diego. 
Hiába a gyermekkori barátság és a végtelen bizalom, Sienna aligha tudott valamit Matías választottjáról. A fiú mindössze a tényt közölte a lánnyal, miszerint megtalálta azt, akivel eltudja képzelni a jövőjét. Sienna annak ellenére is rábólintott a találkára, hogy tudta, a mardosó féltékenység lesz úrrá rajta. Hiszen Matías volt az egyetlen olyan támasza, aki minden viharban vele volt, legyen az bármilyen erős zivatar is. Amikor meghallotta, hogy a spanyol fiúnak viszonya van valakivel, összeszorult a gyomra a lányra gondolva, aki bizonyára sokkal csinosabb és formásabb, mint ő maga, és még a mai napig sem tudja eldönteni, hogy a lány képébe bújtatott fiú hírének vajon jobban örül-e, mint a nőnek, akit milliószor elképzelt Matías oldalán.
Matías arcát kínos vonások díszítették, szinte egyszerre húzta le a poharának tartalmát. Az ajkán maradt cseppeket mohón falta, majd mintha még sohasem járt volna a lakásban, zsebre csúsztatott kézzel igyekezett felfedezni a szoba minden apró pontját.
- Látom, ismételten gondoskodtak Rólad. - Széles mosollyal az arcán simította végig a sarokban pihenő hófehér vásznat, Sienna pedig egyetértően bólintott, poharát újra megtöltve a habzó itallal.
- Matías mesélte, hogy New Yorkban éltél. Ha jól hallottam, egy igazi művésszel van dolgom.
- Matías sokszor túloz. Csupán szeretek festeni, ennyi az egész.
Sienna szabadkozva mosolyodott el rápillantva a spanyol férfira, aki mintha meg sem hallotta volna szavait sétált az erkély felé.
- Kiállításod is volt, nemdebár?
Sienna keserű arccal emelte ajkához a poharat, leöblítve a megalázó emlékek ízét. Igyekezett kiverni fejéből a sarokban porosodó , törött festmények képét, a férfi üres tekintetét és hazug szavait, valamint a nő lekezelő hangját, ami azóta is ott visszhangzott a fejében, akárhányszor csak New Yorkra gondolt.
- De - rideg válaszát újabb korty ital követte, aprót öblögetve zúdította le torkán, ami újabb és újabb kortyot követelt, aminek a lány készségesen eleget tett. Pohara hamarosan kiürült, az üvegben azonban már aligha akadt néhány csepp ital. Diego feszülten pillantott a spanyol fiúra, aki épphogy visszatért rövid útjáról, mit sem sejtve a jeges hangulatról, ami a szobában uralkodott. Sienna hátát a hideg falnak támasztotta, és tekintete amint találkozott Matíaséval, arca újra halovány mosolytól ragyogott. A fiú hanyag léptekkel igyekezett az ajtó felé, ahol a falnak támasztva várakozott egy szürke szatyor, amiből lassan húzta elő annak tartalmát. Az üvegek egymásnak ütközve zengtek dalt, Matías pedig tanácstalanságot erőltetve fordult a lányhoz.
- Cabernet sauvignon vagy Merlot?


Az alkohol mámoros ködbe borította a lakást, Sienna minden egyes tettet mosollyal honorált. Miközben a lány egy vörösborral teli pohár társaságában hevert a kanapén, Matías forró öleléssel búcsúzott Diegotól, amit Sienna mindössze a szeme sarkából figyelt. Talán a féltékenység beszélt belőle, amikor a búcsúcsókot látva mérgelődve ürítette ki poharát, majd újabb adagért nyúlva töltötte tele. Matías kulcsra zárva az ajtót lépett mögé, Sienna pedig a felé magasodó alakra pillantva emelte poharát a levegőbe.
- A szerelemre.
Gúnyos mosollyal öblítette le torkát, Matías azonban nem rótta fel a lány kicsinyes viselkedését. Tudta, min megy keresztül Sienna, egy jó barát pedig nem döf kést a poklot megjárt társának hátába. Óvatosan nyúlt a lány kezében díszelgő pohárért, amit csendesen helyezett az asztalra. Megfogva a törékeny testet magához szorítva emelte a magasba, majd az ágyhoz sétálva helyezte a puha takaróra. Sienna mintha képtelen lenne elengedni a fiút, kezeit a spanyol nyaka köré fonta, Matías pedig kénytelen volt engedelmeskedni a lánynak. Féloldalas mosollyal dőlt az ágyra, kezei pedig a lány derekán pihentek meg.
- Szóval ő lenne az? Sohasem gondoltam rólad, hogy...
Matías némán állta a vihart, ami közeledett felé, Sienna azonban ajkaiba harapva igyekezett megfékezni a meggondolatlan szavakat. Nem bánthatom meg. Nem tehetem ezt vele. 
- Kedves fiúnak tűnik.
Mindössze ennyire futotta, minden kedves szót száz másik gorombával tudott helyettesíteni, így jobbnak látta csöndben maradni és tiszteletben tartani a fiú döntését. Matías lemondóan bólintott, majd zsebéből egy hófehér borítékot előhúzva emelkedett a lány felé. Sienna ajkai csókért könyörögtek, amitől talán enyhülést várt a sajgó lelke, teste mégis mozdulatlanul figyelte a spanyol vonásait, miközben az ajkak édes csókot leheltek homlokára.
- Ugye nem gondoltad, hogy valaha elfelejtenélek? Boldog születésnapot, Hercegnő.