2016. március 7., hétfő

Előzetes - Téged akarlak-III.fejezet

Szép estét mindenkinek!
Hosszas kihagyás után hamarosan érkezik az új fejezet, amiből most egy kis ízelítővel szeretnék szolgálni, hogy ne csupán a levegőbe beszéljek. Remélem, ezt a rövidke betekintést is örömmel olvassátok, hiszen tudom, hogy régóta nem szolgáltam semmilyen bejegyzéssel.
A hétvégén mindenképpen érkezik az új rész, illetve egy novella és készülőben van, ami szintén hamarosan felkerül az oldalra, illetve a legújabb kinézet is nem olyan sokára felkerül. Mindenkinek sok-sok kitartást az elkövetkezendő napokra, legyen szép hetetek!
Sok puszi és ölelés,
Bella


A hófehér autó hangtalanul gyorsult alatta, a sztrádán fékezés nélkül hajtott végig, egészen a házig, amit keserűen otthonnak nevezett.  Belépve a rideg falak szinte fojtogatták, s talán ha nem uralkodott volna el rajta a fáradság, kezét a falba vágva adta volna ki dühét. Azt a fájdalmat, amit mindenki előtt rejtegetett. A közös emlékek mardosó érzését, amitől minden egyes nap kevesebbnek érezte magát. A bárpulthoz sétált, a lelógó kristálypoharak alatt lehajtott fejjel nyúlt a hűtőben pihenő üvegért. A dugótól megszabadulva öblítette le torkát az édes itallal , pólóját lekapva, kezét zsebébe csúsztatva sétált az erkélyre. A déli napfény égette bőrét és már a néhány korty alkohol is gyorsan a fejébe szállt. Mégis, képtelen volt megálljt parancsolni. Élvezte a tudattalan állapotot, ezt a tompa érzést, ami mindent elfojtott. Mindent ami a fáj és mindent, ami megöli. Már nem akart ellentmondni az érzéseinek, már nem akart ellenállni. Nem akart akadályt, nem akart falakat. Őt akarta. Telefonját előkapva tárcsázta a számot,  a válasz azonban egy éles sípolás volt. Keserédes mosollyal dobta el mobilját, és a készülék haragos csattanással esett apró darabjaira, akárcsak a szíve, aminek már képtelen volt megtalálni szétszórt darabjait. Újabb korttyal igyekezett eltüntetni szájából a megaláztatás keserű ízét. Többé nem kellek neki... És akármennyire is igyekezte tudatosítani magában a végszót, képtelen volt elfogadni a megszégyenítő tényt, hogy már semmi szüksége rá. Rég elfelejtette azokat az ígéreteket, amiket egymásnak tettek azokon a bódult éjszakákon.  ...És mégis Ő kell nekem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése