Téged akarlak- VI. fejezet

Szép estét mindenkinek!

A szokásosnál picit hamarabb jöttem a történet legújabb fejezetével, mivel úgy gondoltam, az előző, rövid fejezet után megérdemlitek, hogy egy nappal korábban töltsem fel. Igyekeztem hosszúra nyújtani, és remélem legalább annyira fogjátok élvezni az olvasást,mint amennyire én élveztem az írást. Nagyon érdekel a véleményetek, hogy szerintetek milyen irányba halad a történet, így nagyon szívesen fogadok minden véleményt!

Nagyon köszönöm,hogy immáron 45-en szavaztatok bizalmat az oldalnak, nagyon hálás vagyok!

Az előző bejegyzésben ugyan már olvashattátok, de itt is felhívom a figyelmeteket a közelgő történetekre, amelyeket a "Történetek" menüpontban érhettek el.:)

Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek,

Sok puszi és ölelés,

Bella

...............................................................................................................
Serenity
-Percekig figyelték a hullámok néma táncát, mely mindkettejüket elégedettséggel töltötte el. Halk szonáta volt ez a szívnek, az elmének, egy percnyi nyugalom a keserves napok után, mely sós illatával marta ki a fájó sebek helyét.-

Sienna Everett

A bódult éjszakákat maga mögött hagyta, mintha csak az alkohol tehetne múltéli hibáiról. Napok óta egyetlen csepp sem érintette ajkait, s úgy érezte, mintha minden problémája megoldódott volna. Már nem gondolt a két idegenre, akikkel mámortól ittasan hempergett az ágyban gyönyöröket keresve és menedéket, ahol elbújhat gondolatai elől. Már nem gondolt Damienre, a férfira, akit egykor szeretett, nem gondolt másra, csak arra, hogy mennyire üresnek érzi magát. Lelketlennek és kifosztottnak.

Hófehér bőre a napok múlásával sötét barna színt vett fel, orcáját azonban pirosra festette a nap erőteljes sugara. A nappalokat a tengerparton töltötte, koktélokat kortyolgatva, játékosan fröcskölve a sós vizet Matíasra. Igyekezett élettel telinek tűnni, mosolyt erőltetni az arcára, a társaság szerves részévé válni, bájcsevejbe bonyolódni az ismeretlenekkel, mindhiába. Legbelül haldoklott, a néma segélykiáltást azonban újra és újra visszafojtotta. Nem akart gyengének tűnni, elesettnek, aki gyámoltalan és erőtlen. Élvezni akarta azt a néhány napot, ami neki adatott a szigeten, élvezni akarta a napfényes Ibizát, a spanyol dallamokat, a jéghideg italokat és a sós tengert, aminek hullámzása messze vitte őt gondolataitól. 

Minden este kulcsra zárta ajtaját, fehérneműben kiülve az erkélyre figyelte a homokot nyaldosó hullámokat, melyek lassan ölelték magukhoz a partot, majd ugyan olyan lassan vonultak vissza. Várta, hogy a Hold ezüstre fesse a vizet, a tengerpart kiürüljön s olyankor indult sétára, amikor a homokot már nem zavarták léptek. Lábujjait a forró földbe mélyesztette, lassan szántotta végig az utat, lábnyomokat hagyva a nedves talajon. Néha fel-fel pillantott a szálloda ablakára, ahonnan Matías figyelemmel kísérte, s olyankor a spanyol fiú a függöny mögé bújva próbált menekülni a lány tekintete elől. Sienna csupán rosszalóan rázta fejét, fojtogatva érezte magát a figyelemtől, de sohasem szólt a fiúnak. Tudta, hogy Matías az egyetlen, aki őszintén vigyáz rá, az egyetlen, akiben megbízhat. Így hát kénytelen volt szemet hunyni a fájdalmas valóság felett és elviselni az atyáskodó pillantásokat, melyek végigkísérték minden tettét. 

Akkor reggel meglepően korán kelt,valamikor hajnaltájt pattantak ki szemei. A Nap még csak álmosan igyekezett az égre kúszni, mikor egy üveg narancslével az erkélyre sétált, takaróját magára terítve kuporodott a székbe. Mobilját az éjjeliszekrényen hagyta, de az apró csörgések este óta emlékeztették a nagy napra. Kislány korában sem tudott ilyenkor aludni, minden reggel türelmetlenül szaladt szüleihez az ajándékot követelve. Ez a születésnap azonban más volt. Igyekezett nem Ő rá emlékezni, mégis újra ott volt vele a galériában, abban a lopott percben, amikor a gyönyörű kis dobozt átnyújtotta neki, s az apró kövekkel kirakott gyűrű felkerült az ujjára. Mindig fenségesebb pillanatról álmodozott,mikor az eljegyzésére gondolt. Ehelyett kivert kutyaként, egy függöny mögé bújva élte át addigi élete legszebb pillanatát, amire ma már fájdalmasan emlékszik vissza. Hagyta, hogy egy olyan férfi vegye el tőle ezt a percet, aki a legkevésbé sem méltó rá. 

A Nap halovány fénnyel kúszott egyre feljebb, még végül beterítette a horizontot, s szinte érezte annak a húsz évnek a terhét, ami immáron a vállán nyugodott. Utolsó korty italt is legördítette torkán, takaróját összehajtva élvezte ki a gyenge napsugarakat, melyek éppen csak melengették arcát. Újabb üzenet érkezett a telefonra, melyet egy halk hang jelzett, a telefon képernyője újra elsötétedett. Halvány mosollyal az arcán emelkedett fel, majd kezébe vette a készüléket, rendre elolvasva a családtagok és barátok jókívánságait. Újra különlegesnek érezte magát, és ha csak egy napra is, de újra boldog volt. Ez az én napom, amit senki nem vehet el. 

Türelmetlenül foglalt helyet az étterem asztalánál, mely megterítve várta a vendégeket. A tengerre néző terasz remek látványt nyújtott, az emberek édes bort kortyolva merültek el a romantikus tájban. Sienna világoskék csipkeruháját igazgatva nézett körbe a virágokkal díszített helységben, melynek hófehér falai melegséget ontottak magukból, ahogyan a piros virágok függönyként omlottak alá. Az olasz étterem néhány sarkában egy zászló emlékeztette a vendégeket a déli országra, a hangfalakból modern olasz zene szállt, melyet néha felváltott a régi klasszikus, olasz tenorok hangja. Boldog volt, hogy ilyen messze került New Yorktól, hogy Matías mellett ünnepelhette ezt a kerek évet. Utazása óta most először érezte a vágyat az új után. Változást akart, új álmokat, új embereket, végleg elszakítva a köteléket.
A pincér szótlanul helyezte a gyümölcsökkel tarkított sangriát az asztalra, melyet azonnal szétöntött a kikészített poharakba. Minden üveg a magasba emeltetett, s a koccintás Érte történt.

- Boldog születésnapot, Sienna!

A lány arca halovány piros színt vett fel, naptól vörös orcáján azonban senki sem vette észre, hogy a figyelemtől elpirult. Sohasem szeretett a középpontban lenni, inkább alkotott csendben, egy vászonnal maga előtt, szótlanul nyomot hagyva a jövőben. Egy pillanatig csak figyelte a vörös itallal teli poharat, hiszen megfogadta magának, hogy messze elkerülni az alkoholt, mégis engedett a kísértésnek, és megízlelte azt. Végtére is, ez a születésnapom. 

Neymar

Kedvetlenül húzta magára felsőjét, korgó gyomra azonban egy pillanat alatt meggyőzte  a távozásról. A kabinban fülledt levegő uralkodott, a párától haja apró, göndör fürtökben állt, melyet egy sapkával igyekezett elfedni. A fedélzetről éles kacajok szálltak, a lányok szórakozottan kortyolgatták koktéljaikat, miközben hagyták, hogy a napfény átszínezze bőrüket. A fiúk egy külön sarokban gyülekeztek, kezükben egy sörrel, mikor Neymar csatlakozott hozzájuk. Határozott kézmozdulattal utasította el a felé tolt üveget, órájára pillantva siettette barátait. A hölgyek csakhamar felfigyeltek a közelgő távozásra, amit igyekeztek néhány kecses mozdulattal, egy-egy vonzó pillantással és érzéki érintéssel elkerülni. Neymart azonban kevéssé hatották meg a tettek, és még kevésbé a szavak, melyeket szinte nyöszörögtek a fülébe.
- Nem maradhattok itt.
Rideg hangon utasította őket a távozásra, remélve, hogy mire visszatérnek a vacsoráról, a hajó üresen várja őket. Egy utolsó, csendes éjszaka, amikor nem kell azoknak a nőknek a szemébe néznie, akiket csupán forró vágyának kielégítésére használt.
Próbált mosolyt erőltetni az arcára, érdeklődve barátjának komoly kapcsolatáról, miközben legbelül felőrölte a magány és a bukás keserű érzése. Gui csupán néhány szóval igyekezett lezárni a mindkettejük számára kínos témát, megköszönve az apró gesztust a brazilnak. Neymar halvány mosollyal rázta meg barátja vállát, csöndesen elnézést kérve azokért a mogorva napokért, melyeket maguk mögött tudhattak. A megannyi elutasított hívásért, a goromba szavakért, a kihagyott bulikért és minden sértő cselekedetéért igyekezett vezekelni a csatár, hiszen tudta, hogy kibírhatatlan gyerekként viselkedett azokkal, akik évek óta a támaszt jelentik a nehéz napokban.

A férfi döntés szépsége az egyszerűség, a társaság ennek jegyében egyöntetűen szavazott a legközelebb eső étteremre, ahonnan halk zene szólt, a levegőben pedig frissen sült pizza illata csalogatta a vendégeket. Neymar elsőként vonult az asztalhoz, étlapért intve foglalt helyet, majd egy-egy sört rendelve böngészte a menüt, és az ismeretlen olasz ételeket, mely közül egyre rábökve választott.
Az étterem szinte minden asztala foglalt volt, néhol családok, néhol barátok foglaltak helyet, lenge ruhával fedve testüket az erős napfény elől. A rádióból monoton hangon szólt az olasz muzsika, a híres tenorok hangja fülsüketítően vonyítottak fel, mire Neymar eltorzult arccal kortyolt jéghideg italából.
Unottan nézett körbe, tanulmányozva a kipirosodott arcokat, a kócos tincseket, elkapva egy-egy társaság beszélgetésének részleteit, melyet csekély spanyol tudásával igyekezett megfejteni. Egyik asztal hangosabbnak bizonyult a másiknál, az evőeszközök a tányérhoz csapódva csilingeltek, a poharak egymásnak koccantak, mindenki felszabadultan szórakozott. Egy társaság a terasz mellett bontotta a legújabb üveg pezsgőt, melyet az asztalra tettek, szétosztva a kecses nyakú poharakba. Az asztal felé egy pincér igyekezett, kezében egy tortával, melyet megannyi égő gyertya díszített arra várva, hogy a születésnapos kívánjon. A csapat egy emberként énekelte a köszöntőt, melyet végül az egész étterem harsogott. Neymar volt az egyetlen, aki némán figyelt, tekintetét mindvégig az ünnepelten pihentette, aki gyermeki izgatottsággal, elpirult arccal köszönte meg a kedvességet. Ajkai apró o alakot formálva fújták ki a levegőt, eltüntetve a narancsos lángokat, melyek a süteményt tarkították. Hiába gőzölgött előtte a megrendelt étel, éhségét csakhamar elnyomta a kíváncsiság, az éjszaka és a forró érintések emléke, melyek újra bőrén pulzáltak.
Képtelen volt hazudni magának. Az a szempár Rá emlékeztette. Arra az angyalra, akit saját képére formált a legnagyobb démonná, mely azóta is kísérti őt. A bájos mosoly kísértetiesen hasonlított  a brazil lányéra, amelytől még a legrosszabb napokon is megdobbant a csatár szíve. Igyekezett figyelmét elterelni, bekapcsolódni a társaság beszélgetésébe, újabb italokat rendelni. Mégis, újra és újra azon kapta magát, hogy Őt figyeli. Nem telt el sok idő, mire a lány egyedül kortyolgatta italát az asztalnál, míg a többiek odakint szívták a füstölgő cigarettát. Neymar türelmetlenül nyomta fel magát a székből, barátinak intve közeledett az asztal felé. Lendülete hanyatlani látszott, ahogy egyre közelebb ért, míg végül lassú léptekkel, zsebre dugott kézzel állapodott meg az asztal sarkánál. Szó nélkül foglalt helyet az üres széken, közvetlenül a lány mellett, akinek arcából pillanatok alatt kifutott a vér, fehérre festve bőrét.
- Zavarlak?
Értetlen fejrázás volt a választ egy hosszú, kínos csendet követően, melyben a lány feszengve pillantott odakint társalgó barátaira. A feleletre egy bólintás volt a válasz, majd Neymar a lány poharát a magasba emelve ürítette ki azt a néhány, kósza csepp alkoholt, ami még az alján buborékozott
- Boldog születésnapot.
A lány szinte szorongva igazgatta fel-fel csúszó ruháját, a férfi tekintete csakhamar odatévedt a feszes combokra, melyeken néhány pillanatig elidőzött.
- Mit akarsz?
Végre Ő törte meg a csendet, halovány, remegő hangon. Neymar újra maga előtt látta azt a rémült, könnyekkel teli szempárt, aki pár nappal ezelőtt nézett vele farkasszemet az ajtóban. Valahol a lelke mélyén szégyellte azt a reggelt, a büszkeség és az érzelmek hiánya azonban hamar elfeledtette vele a lány keserű arcát. Nem válaszolt, csupán hátradőlve figyelte a hullámzó tengert és a lassan kiürülő strandot, magányosan hagyva azt az óriás pálmafát, amely a partot tarkítja.
- Senkinek sem beszéltem rólad.
A lányra pillantott, aki félve várt a következő percre. Ajkait megnedvesítette majd szóra nyitotta, végül újra csöndben maradt. Fejében visszhangoztak a szavai, mellyel igyekezett megtagadni a mámoros perceket azon a reggelen, most mégis itt ül a nő mellett, reménykedve, hogy visszakap egy apró darabot Brunából. Egy mosolyt, egy érintést, egy lélegzetet, amitől újra maga mellett érzi a brazil lányt.
- Emlékeztetsz valakire.
A lány feszült ráncai lassan kisimultak homlokán, ajkai cinikus mosolyra húzódtak, mintha értette volna a kimondatlant. Titkon bizonyára arra várt, hogy a férfi őt akarja és egy újabb, bódult éjszakát, ahol elveszhetnek egymás érintéseiben. Neymarnak azonban csupán a volt szerelem emléke kellett, valami utolsó kapaszkodó a múltba, amitől nem érezte magát annyira elveszettnek. Csend telepedett közéjük, melyet a visszatérő fiatalok törtek meg, akik kíváncsian méregették a brazilt és a lány megilletődött mosolyát, melyet rosszalló tekintet követett.
- Keresd a Serenityt a kikötőben. Beszélni szeretnék veled.
Majd amilyen gyorsan érkezett, olyan hirtelen igyekezett távozni a kínos helyzet elől, melyben csak az újabb tőrt döfött saját szívébe, majd kíméletlenül megforgatva hagyta, hogy elvérezzen. Mindenkiben őt látom. 

Sienna Everett

Ő maga sem tudta, mennyi ideig őrlődött magában. Talán csak percek teltek el, vagy órák, mikor lábai a sétányt szelték, s a kikötő felé tartott az éj leple alatt. Már nem számított Matías aggódó pillantása az ablakból, ma járt neki egy szabad este, amikor lelkiismeret furdalás nélkül azt tehet, amit csak akar. Hunyorogva kereste a hold fényében a nevet, ami visszhangzott a fejében, s amikor megpillantotta a keresett jachtot, lábai szinte a betonhoz ragadtak. Egy pillanatra megfordult fejében a távozás gondolata, újra a szálloda szobájában érezte magát, kezén az ujjak bilincsével, melyek kis híján összeroppantották vékony csuklóját. Végtére is, erőt vett magán, tüdeje mohón kapkodott a levegő után.
- Hahó!
Hangja halk volt, rekedtes így csak remélte, hogy az éjszaka szele messze viszi erőtlen szavát, áttörve a portugál dallamok falán. Szavára senki sem felelt, testét egy nyári szellő simogatta rideg, éjjeli kezeivel. Sienna teste megborzongott a hidegtől, melyet a szél magával hozott a tenger felől, kezeivel igyekezett felmelegíteni libabőrös testét. Újra hallatta hangját, még esetlenebbül, mint legutóbb, mire valaki felfigyelt a hajó orránál. Ujjával a várakozó lány felé intett, mire minden tekintet rá szegeződött. A zene lehalkult, s egy férfi határozott léptekkel közeledett a part felé. Ismerős arca ugyan olyan rideg volt, mint azon az éjszakán és reggelen, amit együtt töltöttek. Aranybarna szemei érzelemmentesen fürkészték a világot, üresen, szótlanul. Egy apró bólintással nyújtotta kezét a lánynak, aki lendületet véve ugrott a fedélzetre, ami a következő pillanatban már a tenger felé robogott velük. A jacht ütemes rázkódással szelte a hullámokat, néhány kósza csepp Sienna testét landolt, melybe ugyancsak beleremegett.
- Azt hittem, nem jössz el.
Én magam is. Sienna halvány mosolyt eresztett el, kósza tincseit füle mögé tűrte, majd könyökével a korlátnak támaszkodva figyelte a feketén csillogó vizet.
- Mégis itt vagyok.
Most a férfi volt az, aki elmosolyodott, még hacsak egy percre is. Sienna mellé állt, kezével megtámasztva magát a korlátnál. Tekintete valahol messze járt, túl a holdfény által rajzolt hídnál, mintha valamit keresne az óceán csendje mögött. Percekig figyelték a hullámok néma táncát, mely mindkettejüket elégedettséggel töltötte el. Halk szonáta volt ez a szívnek, az elmének, egy percnyi nyugalom a keserves napok után, mely sós illatával marta ki a fájó sebek helyét.
- Szóval, ki az, akire emlékeztetlek?
Gyanútlan kérdésére rá emelte pillantását, s talán most először igyekezett megfigyelni a férfi minden vonását. Erős borostáját, mely arcát díszítette, borotvált szemöldökét, és kósza tincseit, melyek néhol begöndörödtek a forró párától. Némán figyelték egymást, elmerülve egymás tekintetében, mintha választ kaphatnának a rideg, élettelen szempárokban, mindhiába. Üresek voltak mindketten, kifosztottak, akiknek fájdalmas emlék volt csupán a tegnap. Hirtelen kapta el tekintetét a fiú, újra menedéket keresve a hanyagul hánykolódó tengerben, mely talán elmossa a múlt árnyait.
- Csak hagyd, hogy elfelejtsem.
Sienna pedig hagyta, hogy a feledés homályába merüljön a gyönyörű idegen neve, akár egy kimondhatatlan démoné, aki meggyötörve hagyja hátra áldozatait. A múlt gyötrelme percekig ott volt a fiú arcán, még végül a sós víz el nem mosta a néma éjszakába. A  kitartó , már-már csontig hatoló csöndet néhány kusza szóval törték meg, majd elmerülve egymás sebeinek balzsamozásában együtt dideregtek a hajnali fényben.