Téged akarlak- III.fejezet

Drága Olvasóim!

Idejét sem tudom, mikor ültem utoljára a klaviatúra mögött, részt pötyögve Nektek. Az igazat megvallva sokáig nem hiányzott, már szinte el is feledkeztem arról, milyen az írás. De újra és újra eszembe jut, mennyire fantasztikus érzés alkotni, és mindig ugyan oda jutok: a folytatáshoz és a visszatéréshez.
Őszintén megvallva, iszonyat izgatott vagyok, hiszen tényleg régen írtam bármit is. A rész első felét még hónapokkal ezelőtt vetettem "papírra", most azonban megjött az ihlet, és magamhoz mérten igen gyorsan megszületett a fejezet többi része, amit remélem, hogy legalább annyira fogtok élvezni, mint én az írást, hiszen tényleg elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy újra itt vagyok.
Igyekszem a jövőben gyakrabban jelentkezni, hiszen tényleg rengeteg ötletem van a történettel kapcsolatban amit alig várok, hogy megoszthassam veletek.
Nem rabolom tovább az időtöket, nagyon jó olvasást szeretnék kívánni,

Sok puszi és ölelés,
Bella

.....................................................................................................

Újra és újra 

- Rég elfelejtette azokat az ígéreteket, amiket egymásnak tettek azokon a bódult éjszakákon.  ...És mégis Ő kell nekem. Újra és újra.-

Neymar

Gyengéden simította végig a lány vállát, szuszogása megtöltötte az egész szobát. Puha bőrének minden pontját megérintette, mintha képtelen  volna betelni vele. Keze a barna hajkoronához tévedt, a szétálló tincseket finoman seperte ki az alvó lány arcából, mire az mérgesen nyögött fel. Neymar elmosolyodott, majd mintha felbuzdult volna a lány makacs hangján, folytatta a felfedezést.

Keze egyre lentebb csúszott, végig a gerinc vonalán, mire a lány teste megborzongott. Hátán még mindig ott volt egy-két izzadságcsepp, ami a tegnap éjszakára emlékeztette a fiút. Ajkait kaján vigyorra húzta, apró csókot lehelve a lány ajkaira.

- Jó reggelt, szépségem.

Bruna halkan szuszogott, száját mosolyra húzva nyitotta ki szemeit. Álmosan kereste Neymar biztonságot adó karjait, fejét mellkasára hajtva bújt el a reggeli napfény elől. Mind a ketten csak a tegnapi csodálatos éjszakára tudtak gondolni, a halk sóhajokra, a szenvedélyes csókokra és mozdulatokra az éj leple alatt. 

- Ha tudom, hogy ilyen remek házavató vagy, korábban veszek házat. Vagy a jövőben többet is veszek.

Bruna elpirult a fiút hallva, Neymar azonban csak hangosan felnevetett. Ujjait a lány állához emelte, majd apró csókokat lehelt az ajkaira. Erősen szorította magához, keze bilincsként fonódott a vékony derék köré. Nem akarta elengedni többé, érezni akarta, ahogy annyi éjszakán tette. Több volt ez, mint a vad vágy. Szerelem volt, amit nem akart beismerni, és végül ez lett a veszte. 

Gyors léptei lelassultak, csapattársai mögött elmaradva kocogott. Gondolatai súlyként nehezedtek lábaira, fejét megrázva igyekezett elűzni az emlékeket. Karját körkörösen mozgatta, minden erejével igyekezett az edzésre összpontosítani. Lemaradását behozva futott tovább, rákontrázva a többi játékosra. A sípszót hallva kocogása egyre haloványabbá vált, végül az argentin csatár mellett találta magát. Messi nagyot fújtatva támaszkodott térdére, megigazgatva cipőjének fűzőjét.

- Hol jár az eszed, Neymar?

A brazil nem válaszolt, mindössze hanyagul legyintett. A Tízes annyiban hagyta a dolgot, hiszen ha valamit megtanult a röpke néhány hét alatt, az a türelem. Neymar felszínes makacsságát csak a türelem képes megtörni, az argentin pedig mestere volt a várakozásnak. Tudta jól, hogy egy gyenge pillanatában úgyis elkapja, és akkor mindenre kérdése megválaszolásra kerül.

Az edzés végét jelző sípszó hallatán a brazil csatár volt az első, aki az öltöző felé vette az irányt. Mohón kortyolta a padra készített jéghideg italt, arcát a vizes törölközővel megtörölve frissítette fel. Pólóját hanyagul dobta le magáról, izzadt testét megtörölve húzta elő a szekrényébe gyűrt ruháit és a törölközőt, amit vállára dobott, majd a zuhanyzó felé sétált. Az öltözőből kiszűrődő zajok visszhangoztak a zuhanyzók között, a forró víz párájától szinte semmit sem lehetett látni. A csempén viaszként gördültek le a cseppek, homlokát a falnak támasztva  igyekezett levegőhöz jutni a gőzzel telített helységben. Léptek visszhangoztak a zuhanyzók között, a társaságot elkerülve zárta el a csapot, törülközőjét maga köré tekerve sétált a tükör elé.  Vizes tincseit összeborzolta, fáradt tekintetét apró pofonokkal igyekezett élénkebbé tenni. A távoli, hamis dallamok egyre hangosabbá váltak, a hangokhoz ütemes lépések párosultak. Egy kéz veregette meg vállát és immáron egy másik arc köszönt vissza a tükörből, fáradt tekintetét pásztázva.  

-Mesmo que você não caia na minha cantada, mesmo que você conheça outro cara...

Alves rekedtes hangon idézte a brazil sláger sorait, várva, hogy a fiatal srác halvány mosollyal honorálja. Neymar azonban mogorván hátrált ki tőle, a padra dobált ruhákat magára aggatva vette magához táskáját.

- Júnior!

Fejét felkapva fordult a hang irányába, Dani karját kitárva igyekezett a fiatal brazil felé. Neymar alig hallhatóan préselte ki tüdejéből a levegőt, halvány mosolyt erőltetve arcára. A rangidős csapattag karját hanyagul a csatár vállára dobta, érdeklődve vizslatva annak arcát.

- Hova - hova ilyen gyorsan? Remélem az estére készülsz...

- Dani, most nem alkalmas. Sajnálom.

A brazil férfi összeráncolt szemöldökkel figyelte fiatal társát, majd legyintve hagyta maga mögött. Neymar motyogva köszönt el csapattársaitól, kocsikulcsát pörgetve igyekezett a parkoló felé. Semmi másra nem vágyott jobban, mint a csöndre, a magányra és egy üveg borra, amit a teraszon ülve fogyaszt el, miközben a katalán város szépségében gyönyörködik. A hófehér autó hangtalanul gyorsult alatta, a sztrádán fékezés nélkül hajtott végig, egészen a házig, amit keserűen otthonnak nevezett.  Belépve a rideg falak szinte fojtogatták, s talán ha nem uralkodott volna el rajta a fáradság, kezét a falba vágva adta volna ki dühét. Azt a fájdalmat, amit mindenki előtt rejtegetett. A közös emlékek mardosó érzését, amitől minden egyes nap kevesebbnek érezte magát. A bárpulthoz sétált, a lelógó kristálypoharak alatt lehajtott fejjel nyúlt a hűtőben pihenő üvegért. A dugótól megszabadulva öblítette le torkát az édes itallal , pólóját lekapva, kezét zsebébe csúsztatva sétált az erkélyre. A déli napfény égette bőrét és már a néhány korty alkohol is gyorsan a fejébe szállt. Mégis, képtelen volt megálljt parancsolni. Élvezte a tudattalan állapotot, ezt a tompa érzést, ami mindent elfojtott. Mindent ami a fáj és mindent, ami megöli. Már nem akart ellentmondni az érzéseinek, már nem akart ellenállni. Nem akart akadályt, nem akart falakat. Őt akarta. Telefonját előkapva tárcsázta a számot,  a válasz azonban egy éles sípolás volt. Keserédes mosollyal dobta el mobilját, és a készülék haragos csattanással esett apró darabjaira, akárcsak a szíve, aminek már képtelen volt megtalálni szétszórt darabjait. Újabb korttyal igyekezett eltüntetni szájából a megaláztatás keserű ízét. Többé nem kellek neki... És akármennyire is igyekezte tudatosítani magában a végszót, képtelen volt elfogadni a megszégyenítő tényt, hogy már semmi szüksége rá. Rég elfelejtette azokat az ígéreteket, amiket egymásnak tettek azokon a bódult éjszakákon.  ...És mégis Ő kell nekem. Újra és újra.

2013 augusztus

A hívatlan napsugarak akadályt nem ismerve törtek át a függönyön, fénnyel megtöltve a szobát. A lakásban csend honolt,a konyhai csapból cseppenként hullott alá a víz, mindössze ez az ütemes zaj töltötte meg némi élettel a helyet. Fáradt nyögéssel fordult egyik oldaláról a másikra, lába lelógva érintette a hideg követ. Türelmetlenül forgott a kemény kanapén, igyekezett újra rátalálni az álmokra, de mindhiába. Kelletlenül ült fel, kócos tincseit homlokáról elseperve támasztotta hátát a párnáknak, az órára pillantva dörzsölte meg szemeit. Telefonjának képernyőjét nem fogadott hívások sora díszítette, mégis, mobilját az asztalra csúsztatva tudomást sem véve kereséséről indult a konyha felé.
A hűtő polcai üresen álltak, akárcsak a konyhaszekrény, ahol mindössze néhány maradék rágcsálnivalót talált, melyeket még a tervezett lakásavatóra vásárolt. Mérgelődve csapta be a faajtókat, majd egy asztalon heverő lapért kapva ütötte be a pizzafutár telefonszámát. A férfi már szinte rutinszerűen rendelte hozzá Neymar nevéhez a két mexikói pizzát extra feltéttel, a brazil pedig álmos hangon köszönte meg az apró gesztust.
Újfent igyekezett megválni a mobiltól, a képernyőn azonban újabb hívás díszelgett és egy rövid név: Gil. Hezitálva figyelte a képernyőt, az utolsó pillanatban azonban engedett, és jobbra húzta az apró, zöld gombot.
- A ház előtt vagyok, engedj be.
A hívás pillanatok alatt megszakadt, a brazilnak pedig ideje nem volt ellenkezni. Fújtatva pillantott a bejárati ajtó felé, melynek üvege mögött már kirajzolódni látszott a férfi sziluettje, sötét felsője és fekete baseball sapkája. Tétovázott, lassú léptekkel közelített az ajtó felé, kezét óvatosan csúsztatta a kilincsre. Már majdnem meghátrált, mikor egy hirtelen mozdulattal kitárta az ajtót, szembetalálva magát a férfivel, aki kezében egy szatyrot szorongatott.
- Azt hittem, nem fogsz ajtót nyitni.
Én magam is azt hittem. Szótlanul mutatott a nappali felé, Gil pedig gyors léptekkel igyekezett a konyhába. A szatyorban egymásnak csapódó üvegeket a polcra pakolva csukta be a hűtő ajtaját, majd a focista felé fordulva mérte végig a régen látott ismerős arcát. Neymar zavartan kapott borostás arcához, tőle szokatlan, szőrrel borított mellkasához és már-már szemébe lógó tincseihez, melyet pillanatok alatt végigmért barátja.
- Elhagytad magad, Neymar.
- Nem kell rá emlékeztetned.
Homlokára tapadt tincseit hátratúrva lépett a hűtőhöz, hogy az alig néhány perce bent pihenő sörrel oltsa szomját. A hűtő ajtaján homályosan látta viszont tükörképét, amit hónapok óta igyekezett elkerülni, mert ő maga is tudta, hogy régi énjét Nála hagyta. Mint egy árnyék, úgy kóborolt a saját lakásában, akár egy elveszett ember, aki nem találja a helyét a világban.
- Neymar, figyelj... nem vagyok hajlandó tovább nézni ezt.
A brazil meg sem rezzent a hangtól, figyelmét valami egészen más kötötte le. A szélben hajlongó fák, a messziről érkező sós tenger illata, a kéklő égboltot díszítő felhők lassú tánca. Gil türelmetlenkedve kapta ki kezéből a barna üveget, kikövetelve ezzel a focista figyelmét.
-Kérlek Neymar, figyelj rám. Én, Jo, meg a többiek kibéreltünk egy hajót. Neked nincs más dolgod, csak összepakolni, felülni a gépre és velünk jönni.
Értetlenkedve pillantott barátjára, aki szinte könyörögve helyezte kezét a vállára. Óvatosan markolta meg a Gil kezében pihenő üveget, majd magához ragadva kortyolt egy újabbat a meleg sörből. Fintorogva törölte meg a száját az erkély felé lépve, szabad kezét zsebre csúsztatva öblítette le torkát újra és újra.
El kell őt felejtenem. Végleg. 

Sienna Everett

A nappali apró asztalkája az ablak alatt pihent, a szőnyeget szinte egészében beterítette a hófehér bőrönd. Ruhák pihentek a kanapén, a széken, a hálószoba ágyán, néhányuk még a szárítón várt a sorára gyűrötten és vizesen. Sienna az órára pillantott, melynek mutatója vészesen közelgett a megbeszélt időponthoz, miközben hanyag konttyal, lenge köntösében és kedvenc, szőrös papucsában igyekezett fel-alá a házban. A nap éppen csak előbukkant a horizont mögül, mikor a telefonja megcsörrent, a képernyőn Matías neve díszelgett. Türelmetlenül fogadta el a hívást, kihangosítva a fiú hangját, mely egyből megtöltötte az üres lakást.
- Mi a helyzet Everett? Új jegyet kell vennem, vagy elérjük a gépet?
Gúnyolódása halovány mosolyt csalt a lány arcára, miközben a kanapéra terített felsőit méregette, melyeket gyors mozdulattal hajtogatott a bőröndbe.
- Remélem számíthatok a segítségedre, Mat. Elvesztem.
A spanyol könnyed kacajjal honorálta Sienna szavait, majd a hívás egy gombnyomással megszakadt. A pulton várakozó teáról már rég elfeledkezett a lány, az ital egy ideje már kihűlt, csak elvétve kortyolgatott bele. A tányéron egy félig elfogyasztott szendvics pihent némi zöldséggel, amit szüntelen próbált magába erőltetni, elkerülve a rátörő rosszullétet. Tekintete a repülőjegyekre tévedt, melytől újra és újra apró görcsbe rándult a gyomra. Percenként eljátszott a gondolattal, hogy néhány korty alkohol minden gondját megoldhatja, a sietség azonban minden esetben elűzte a bódultságról szőtt álmokat. A bőrönd lassan megtelt, a cipzár nehézkesen futott végig a széleken. Sienna kapkodva dobálta táskájába a legszükségesebb iratokat és mobilját, amit az ajtó felől érkező dörömbölés szakított félbe. A lány ijedten kapott mellkasához, a küszöbről hallható ismerős dúdolás azonban egy pillanat alatt megnyugtatta. Bőröndjét magához húzva lépett ki, behajtva maga mögött az ajtót. A fiú karja lágyan simult derekára, ajkai apró csókot leheltek Sienna homlokára.
- Hercegnő, Ibiza csak rád vár.


Hezitálva pillantott a tükörbe, újra és újra végigmérve alakját. A fekete csipkeruha szinte fojtogatta, ahogyan testére tapadt a feszes szövet, feszülten tépte le magáról, s az anyag hangtalanul ért földet. Türelmetlenül kutatott az ágyat borító ruhák között, mire egy alkalmasnak tűnő darab akadt a kezébe.
- A mindenit Sienna, ha így jössz szerintem hamar találsz valakit az estére.
A lány ijedten kapta maga elé az egyik párnát, pillantását a résnyire nyílt ajtóhoz szegezte, majd játékosan nyelvet nyújtva hajította a fiúhoz. Az órára pillantott, egyensúlyát egyik lábáról a másikra helyezve vizslatta tükörképét. A feszes feketét leváltva húzta magára a lenge piros ruhát, mely lágyan omlott vékony alakjára. Hullámos tincseit laza kontyba fogta, kipirosodott arcát egy halvány púderrel igyekezett elfedni. Hófehér magassarkúján átlépve bújt bele az aprócska saruba, majd elégedetten fújta magára a tükör előtt díszelgő, lágy illatú parfümöt.
- Nocsak, Miss Amerika, sehol a magassarkú. Legalább mindenki látja, hogy milyen törpe vagy.
Mímelt bosszúsággal mélyesztette öklét a fiú vállába, az ajtóból kikapott szobakártyát táskájába mélyesztve hajtotta be az ajtót. Lábai gyors iramban szelték a lépcsőfokokat akár egy türelmetlen kislány, aki szülei előtt igyekszik felfedezni az új, idegen várost. Az utcára lépve megcsapta a fülledt, spanyol levegő, a sós tenger mámoros illata, a távolban dübörgő basszus pedig egy pillanat alatt átvette az irányítást léptei fölött. A városban pezsgett az élet, az utcákon hömpölygő tömeg a tengerpart felé igyekezett, ahol tömött sorokban várakoztak az exklúzív klubokba való bejutásra.  A fények már messziről hívogatták az embereket, az utakon milliós autók gördültek a szórakozóhelyek elé, utasaik méregdrága ruhákban igyekeztek az ibizai éjszakába.
Sienna a mögötte igyekező csapatot lehagyva sietett a kiszemelt sor felé, lábujjhegyre magasodva figyelve az egyre fogyatkozó tömeget. Matías barátai könnyed csevegéssel múlatták az időt, ő maga azonban mindössze a bent dübörgő zenére tudott összpontosítani. Ez volt az egyetlen , ahová menekülhetett a gondolatai elől, a fegyver, amivel messzire űzte a buta vágyálmokat. Szinte az ajkain érezte az édes alkohol ízét, amely bódult mámorba röpíti, és talán egy másik férfi karjaiba, aki segít elfelejteni a múltat. Már megint Ő jár a fejemben. 
Méregként ható gondolatait elhessegetve lépett a bejárathoz, az előre készített összeget az őr kezébe nyomva lépett a terembe. Apró testén mintha ezernyi dob verte volna az ütemet, mellkasa mintha ki akart volna szakadni, ajkai alkoholért rimánkodtak. Matías karját megragadva vezette a pulthoz, s az erős, barna ital egy pillanat alatt a kezében pihent. Összeszorított ököllel gurította torkára a whiskeyt, a kellemetlen ízt apró köhögések kísérték.
- Még egy kört - türelmetlenül mutatta hüvelykujját a bárpult mögött magasodó férfinak, aki egy bólintás kíséretében töltötte az újabb adagot. Matías derekát átkarolva húzta magához, meleg leheletétől egy pillanatra megborzongott.
- Nem mintha sajnálnám tőled, de csak óvatosan kislány. Ilyenekre vadásznak a rossz fiúk.
Sienna halvány mosoly kíséretében simította végig a fiú arcát jelezvén, hogy kár az aggódás. A pénzt a pulton hagyva húzta magához a teli poharat, amit egy pillanat alatt ürített ki. Ajkán érezte a néhány kósza cseppet, amit egy gyors mozdulattal takarított el, táskáját magához húzva helyezkedett el a bárszéken.
- Nincs kedvem táncolni, de te menj csak. Nem sokára ott leszek.
A társaság a klub egy eldugott sarkában találta meg a megfelelő helyet, Sienna apró bólintással sürgette Matíast a távozásra. A fiú némán biccentett, óvatosan végigszántva a táncoló tömeget olvadt egybe azzal. Sienna újra megízlelte ajkait, amin még ott érezte az erős alkohol ízét, s egy férfi égető pillantását, aki a pult mellől vizslatta mozdulatait. Kezeit öltöny nadrágjába csúsztatva ízlelte italát, karakteres arcát halványan világította meg a bárpult narancsos fénye. Sienna zavart mosollyal szegezte tekintetét a pultra, menekülve az oly réginek és ismeretlennek tűnő érzés elől. Vágyott az újra,a feledésre, most mégis megfutamodni látszott. A szíve menekült, az esze azonban merő vággyal töltötte meg testét, ahogyan szeme sarkából figyelte a férfi mozdulatait, melyek bűnös játékra hívták a lányt. Sienna pedig engedett  a vágynak, újra és újra.