Szép napot mindenkinek!
Először is, picit megkésve, de annál nagyobb szeretettel kívánok mindenkinek Nagyon Boldog Új Évet! Őszintén remélem, hogy mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek és rengeteg gyönyörű ajándékot kaptatok. Ugyan a karácsony már elmúlt, ez a novella már az ünnepekkor is a fejemben motoszkált és most akadt időm leülni és mindezt "papírra vetni". Remélem legalább akkora szeretettel fogadjátok ezt a kicsit megkésett karácsonyi ajándékot, mint amekkora szeretettel írtam, még ha az ünnepi hangulat már kicsit leült is.
Nemsokára ismét jelentkezem, addig is legyetek jók és kellemes olvasást kívánok mindenkinek!
Millió puszi és ölelés,
Bella
Lábujjhegyre magasodva igyekezett elérni a zöldellő ágat, a gömböt ráhelyezve igazította a kívánt helyre. A arany díszbe öltöztetett fa már majdhogynem készen állt a vendégek fogadására, mindössze az égősor hiányzott róla. A sütőből áradó mézeskalács illata lebegett a levegőben, melyet csupán a nappaliban magasodó fenyő illata nyomott el. Az asztalon heverő laptop lágy karácsonyi dallammal feledtette a magányt és a legkevésbé sem karácsonyi időjárást: a fenyőfa mellé állva azonban szinte érezte a csípős hideget bőrén és a hó jeges, tiszta illatát. Az utolsó díszt is felhelyezve hátrált, szemügyre véve az órák óta csinosított fát, ami mostanra a ház ékessége lett.
A távirányítót a kezébe véve hangosította fel a televíziót, szemeivel egy ismerős arc után kutatott, mindhiába. Keserű szájízzel dőlt le a kanapéra, elmerengve a karácsonyi fényekben, a fenyő illatában és a már megszokott csendben. Idejét sem tudta annak, mikor bújt Hozzá utoljára, mikor töltöttek kettesben egyetlen napot. A kezdeti fellángolás szépen lassan eltűnt, mintha már csak a parazsak maradtak volna, amit Adriana igyekezett életben tartani és megóvni a közelgő vihartól. A munka átvette a hétköznapokat, a hétvége egyet jelentett a barátokkal és a lány egyre inkább úgy érezte, ő csupán egy felesleges harmadik a férfi életében. Magányosnak érezte magát Barcelonában, távol az otthontól, távol mindentől, ami korábban fontos volt neki.
Kész volt mindent feladni Érte. Tisztán emlékezett arra a napra, amikor először sétált Santos partjainál, amikor találkozott a tekintete a fehér mezes brazillal. Mintha tegnap lépték volna át a barcelonai lakás küszöbét, egy újabb mérföldkövet maguk mögött hagyva, lezárva egy fejezetet történetük nagykönyvében. Félelemmel lépett tovább a múlton, bizakodva fordulva a jövő felé, ami mostanra egyre borúsabbá és ingataggá vált. Minden pillanat homokként ömlik ki kezei közül és mostanra mindent elveszített ami egykor boldoggá tette. Talán őt is elveszítettem.
Gondoltainak hánykolódó habjait közül a férfi tekintete szakította ki, aki csillogó szemekkel szorongatta a nyakába akasztott aranyérmet. Akár egy kisgyermek, aki rég áhított játékát végre megkaparintotta, csapattársa vállát büszkén átkarolva pillantott a kamerába egy kép erejéig. Adriana halvány mosolyra húzta ajkait és némi bűntudattal tekintett mobiljára, hiszen a készülődés közepette aligha figyelte barátja mesébe illő játékát. A klubvilágbajnoki serleget a magasba emelve szinte már a dereka körül érezte a brazil forró kezeit, minden pillanattal valóságosabbnak tűntek csókjai. Az egyetemi vizsgáknak hála a lány kénytelen volt háttérbe szorítani a japán utat, s most barátja egyedül ünnepelte a újabb győzelmet. A távirányító után kapva kapcsolta ki a készüléket, majd a konyhába szaladva húzta elő a sütőben illatozó mézeskalácsokat. A sütemények díszítésre várva sorakoztak az asztalon, a cukormáz a hűtőben pihent a már elkészült fogásokkal együtt. Adriana régen várta ennyire az ünnepeket, azt a pár nyugodt percet, amit kettesben tölthet Vele. A forró érintések szinte már égették a bőrét és az édes vízió lassan a hatalmába kerítette. Akarta a férfit, mindennél jobban, a szenvedély pedig ködként telepedett elméjére. Fogait ajkaiba mélyesztve markolta meg a konyhaszekrény hideg pultját, halk sóhajok hagyták el száját. Csak még egy kis idő, és újra az enyém leszel.
Ujjai türelmetlenül markolták a kormányt, idegesen dobolva a rádióban játszott zene ütemét. A repülőtér termináljában csupán néhány ember lézengett a hajnali órákban, az égbolt sötétségét lassan váltotta fel a gyenge napsugár narancsos fénye. Adriana a bejárat előtt parkolt a fekete sportautóval, kulcsát zsebébe csúsztatva igyekezett a kapukhoz, ahonnan már látni lehetett a katalán csapat gépéről leszálló utasokat. Szemei a brazil után kutattak, azonban mindössze néhány spanyolt talált tekintete. Az edző büszkén szorította magához az idei utolsó kupát, oldalán az argentin csatárral igyekezett a terminál felé. A lány telefonját előhúzva figyelte a kijelzőt abban reménykedve, hogy a férfi talán üzent neki, amit a rohanásban nem vett észre. A mobil kijelzője azonban üresen állt, sehol egy üzenet, sehol egy nem fogadott hívás. Adriana biztosra vette, hogy ismételten Ő lesz az utolsó, aki elhagyja a gépet, táskáját ügyetlenkedve magára aggatva siet majd karjaiba. A csapattagok örömteli mosollyal üdvözölték a lányt, melyet Adriana is egy halvány mosollyal honorált. Szemei azonban mindvégig a kapun pihentek, türelmetlenül várva az egyetlent, akit magához szorítana. Nyugtalanul fordult a gép felé, melynek lépcsőjén mostanra már senki sem állt, az utaskísérők a gép orránál búcsúztatták a pilótákat.
Az argentin csatár volt az utolsó, aki kisétált a kapun, sejtelmes mosollyal intve a lány felé. Adriana kedvetlenül erőltetett mosolyt az arcára, s a türelmetlensége lassan feszültségbe torkollott. Kezeit mellkasa előtt keresztbe fonva figyelte az egymás karjába boruló párokat, az álmos tekintetettel apjukat pásztázó gyermekeket. Akaratlanul is mosolyt csalt arcára a spanyol Hármas eleven kisfia, aki a korai órák ellenére is csillogó, éber tekintettel szaladt apjához. Egy pillanatra elveszett a tökéletes pillanatban, amit ő maga annyiszor megálmodott. Delíriumából egy érintés szakította ki, egy ismerős, forró ölelés, egy illat, melyet ezer közül is megismerne.
- Amor.
Piros ruháját megigazgatva igyekezett lefelé a lépcsőn, büszkén végigpillantva a fehér fényben úszó karácsonyfán, az ünnepi díszbe öltözött ebédlőn. Az aranyszéllel futtatott hófehér edények már az asztalon sorakoztak, a sütemények a gőzölgő főétellel vártak a felszolgálásra. A fa alatt megannyi ajándék pihent, kisebbek és nagyobbak, díszesek és egyszerű szatyrok sokasága. A lány arcába lógó tincseit füle mögé tűrve fordult a lépcső felé, ahol a brazil csatár igyekezett a földszintre hófehér, kigombolt ingében, nyakába egy piros nyakkendőt dobva.
- A francba ezzel az inggel...
Adriana ajkai apró mosolyra húzódtak, türelmetlen barátjához sietve gombolta be a kissé gyűrött felsőt. Rosszalló bólogatása aligha hatotta meg a brazilt, aki elsötétült tekintettel vizslatta barátnőjét, annak testére simuló vérvörös ruháját.
- Édesem, anyukádék mindjárt itt lesznek, ne legyél ennyire morcos.
Óvatos mozdulatokkal kötötte meg a ruhájához illő, sötétvörös nyakkendőt, majd gyöngéd mozdulattal húzta magához a férfit. Nem kellett könyörögni a csókért, a fiú egy pillanat alatt megadta azt, amire a lány vágyott, egy szenvedélyes, forró ölelés,egy vad csók, amit csupán a csengő éles hangja tudott félbeszakítani. A két fiatal bódultan vált el egymástól, Adriana combján felcsúszott ruháját megigazítva nyitott ajtót.
- Édesem , boldog karácsonyt!
Nadine csengő hangja mindig jókedvre derítette a lányt, aki izgatottan vezette be a a családot az ebédlőbe. Az idei karácsony volt az első, amikor Adriana maga készített elő mindent az ünnepekre, Neymar hiányában pedig a karácsonyfa díszítése is ráhárult az ételek mellett. Ráadásul mindezt Barcelonában, távol a forró brazil partoktól, távol az otthontól és a családtól. A honvágy keserű ízét a férfi csókja tüntette el, kezeit a lány derekára csúsztatva vezette a fa mellé.
- Gyönyörű munkát végeztél, kicsim.
Neymar hátulról karolta át a brazil szépséget, az apró csókokba, melyek nyakát érték egy pillanatra beleborzongott. Adriana behunyt szemmel adta át magát a pillanatnak, a percnek, amire annyira régen várt. Szinte elfelejtette a kétségeket, a fájdalmas, egyedül töltött éjszakákat, a kihűlt csókokat, melyek minden nappal egyre távolabb taszította Tőle.
Minden kicsiny részletet ismert a fán, mégis, egy csillogó dísz az ágak között nem hagyta nyugodni tekintetét. Az apró kő prizmaként szórta szét a ráeső fényt és a lányt még a szúrós ágak sem tántorították el attól, hogy megszerezze azt. A tűlevelek karcolásai láthatatlan nyomokat hagytak maguk után, a lány mégis fájdalmasan szisszent fel, ahogy megkaparintotta az oda nem illő díszt. Türelmetlenkedve szemlélte meg a karácsonyfa legújabb ékességét, a vibráló köveket, melyek egy fehérarany foglalatban alkottak egy egészet. Egy pillanatra elfelejtett levegőt venni, talán éppen ezért észre sem vette, hogy a férfi immáron féltérdre ereszkedve, remegő kézzel várakozik mögötte. A régen látott tűz újra ott lángolt az aranybarna szempárban, az ajkak régen hallott, édes szavakat dédelgettek.
- Már örökre az enyém vagy.
Először is, picit megkésve, de annál nagyobb szeretettel kívánok mindenkinek Nagyon Boldog Új Évet! Őszintén remélem, hogy mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek és rengeteg gyönyörű ajándékot kaptatok. Ugyan a karácsony már elmúlt, ez a novella már az ünnepekkor is a fejemben motoszkált és most akadt időm leülni és mindezt "papírra vetni". Remélem legalább akkora szeretettel fogadjátok ezt a kicsit megkésett karácsonyi ajándékot, mint amekkora szeretettel írtam, még ha az ünnepi hangulat már kicsit leült is.
Nemsokára ismét jelentkezem, addig is legyetek jók és kellemes olvasást kívánok mindenkinek!
Millió puszi és ölelés,
Bella
.................................................................................................................................
Você é meu
-Az enyém vagy-
A távirányítót a kezébe véve hangosította fel a televíziót, szemeivel egy ismerős arc után kutatott, mindhiába. Keserű szájízzel dőlt le a kanapéra, elmerengve a karácsonyi fényekben, a fenyő illatában és a már megszokott csendben. Idejét sem tudta annak, mikor bújt Hozzá utoljára, mikor töltöttek kettesben egyetlen napot. A kezdeti fellángolás szépen lassan eltűnt, mintha már csak a parazsak maradtak volna, amit Adriana igyekezett életben tartani és megóvni a közelgő vihartól. A munka átvette a hétköznapokat, a hétvége egyet jelentett a barátokkal és a lány egyre inkább úgy érezte, ő csupán egy felesleges harmadik a férfi életében. Magányosnak érezte magát Barcelonában, távol az otthontól, távol mindentől, ami korábban fontos volt neki.
Kész volt mindent feladni Érte. Tisztán emlékezett arra a napra, amikor először sétált Santos partjainál, amikor találkozott a tekintete a fehér mezes brazillal. Mintha tegnap lépték volna át a barcelonai lakás küszöbét, egy újabb mérföldkövet maguk mögött hagyva, lezárva egy fejezetet történetük nagykönyvében. Félelemmel lépett tovább a múlton, bizakodva fordulva a jövő felé, ami mostanra egyre borúsabbá és ingataggá vált. Minden pillanat homokként ömlik ki kezei közül és mostanra mindent elveszített ami egykor boldoggá tette. Talán őt is elveszítettem.
Gondoltainak hánykolódó habjait közül a férfi tekintete szakította ki, aki csillogó szemekkel szorongatta a nyakába akasztott aranyérmet. Akár egy kisgyermek, aki rég áhított játékát végre megkaparintotta, csapattársa vállát büszkén átkarolva pillantott a kamerába egy kép erejéig. Adriana halvány mosolyra húzta ajkait és némi bűntudattal tekintett mobiljára, hiszen a készülődés közepette aligha figyelte barátja mesébe illő játékát. A klubvilágbajnoki serleget a magasba emelve szinte már a dereka körül érezte a brazil forró kezeit, minden pillanattal valóságosabbnak tűntek csókjai. Az egyetemi vizsgáknak hála a lány kénytelen volt háttérbe szorítani a japán utat, s most barátja egyedül ünnepelte a újabb győzelmet. A távirányító után kapva kapcsolta ki a készüléket, majd a konyhába szaladva húzta elő a sütőben illatozó mézeskalácsokat. A sütemények díszítésre várva sorakoztak az asztalon, a cukormáz a hűtőben pihent a már elkészült fogásokkal együtt. Adriana régen várta ennyire az ünnepeket, azt a pár nyugodt percet, amit kettesben tölthet Vele. A forró érintések szinte már égették a bőrét és az édes vízió lassan a hatalmába kerítette. Akarta a férfit, mindennél jobban, a szenvedély pedig ködként telepedett elméjére. Fogait ajkaiba mélyesztve markolta meg a konyhaszekrény hideg pultját, halk sóhajok hagyták el száját. Csak még egy kis idő, és újra az enyém leszel.
Ujjai türelmetlenül markolták a kormányt, idegesen dobolva a rádióban játszott zene ütemét. A repülőtér termináljában csupán néhány ember lézengett a hajnali órákban, az égbolt sötétségét lassan váltotta fel a gyenge napsugár narancsos fénye. Adriana a bejárat előtt parkolt a fekete sportautóval, kulcsát zsebébe csúsztatva igyekezett a kapukhoz, ahonnan már látni lehetett a katalán csapat gépéről leszálló utasokat. Szemei a brazil után kutattak, azonban mindössze néhány spanyolt talált tekintete. Az edző büszkén szorította magához az idei utolsó kupát, oldalán az argentin csatárral igyekezett a terminál felé. A lány telefonját előhúzva figyelte a kijelzőt abban reménykedve, hogy a férfi talán üzent neki, amit a rohanásban nem vett észre. A mobil kijelzője azonban üresen állt, sehol egy üzenet, sehol egy nem fogadott hívás. Adriana biztosra vette, hogy ismételten Ő lesz az utolsó, aki elhagyja a gépet, táskáját ügyetlenkedve magára aggatva siet majd karjaiba. A csapattagok örömteli mosollyal üdvözölték a lányt, melyet Adriana is egy halvány mosollyal honorált. Szemei azonban mindvégig a kapun pihentek, türelmetlenül várva az egyetlent, akit magához szorítana. Nyugtalanul fordult a gép felé, melynek lépcsőjén mostanra már senki sem állt, az utaskísérők a gép orránál búcsúztatták a pilótákat.
Az argentin csatár volt az utolsó, aki kisétált a kapun, sejtelmes mosollyal intve a lány felé. Adriana kedvetlenül erőltetett mosolyt az arcára, s a türelmetlensége lassan feszültségbe torkollott. Kezeit mellkasa előtt keresztbe fonva figyelte az egymás karjába boruló párokat, az álmos tekintetettel apjukat pásztázó gyermekeket. Akaratlanul is mosolyt csalt arcára a spanyol Hármas eleven kisfia, aki a korai órák ellenére is csillogó, éber tekintettel szaladt apjához. Egy pillanatra elveszett a tökéletes pillanatban, amit ő maga annyiszor megálmodott. Delíriumából egy érintés szakította ki, egy ismerős, forró ölelés, egy illat, melyet ezer közül is megismerne.
- Amor.
~*~
Piros ruháját megigazgatva igyekezett lefelé a lépcsőn, büszkén végigpillantva a fehér fényben úszó karácsonyfán, az ünnepi díszbe öltözött ebédlőn. Az aranyszéllel futtatott hófehér edények már az asztalon sorakoztak, a sütemények a gőzölgő főétellel vártak a felszolgálásra. A fa alatt megannyi ajándék pihent, kisebbek és nagyobbak, díszesek és egyszerű szatyrok sokasága. A lány arcába lógó tincseit füle mögé tűrve fordult a lépcső felé, ahol a brazil csatár igyekezett a földszintre hófehér, kigombolt ingében, nyakába egy piros nyakkendőt dobva.
- A francba ezzel az inggel...
Adriana ajkai apró mosolyra húzódtak, türelmetlen barátjához sietve gombolta be a kissé gyűrött felsőt. Rosszalló bólogatása aligha hatotta meg a brazilt, aki elsötétült tekintettel vizslatta barátnőjét, annak testére simuló vérvörös ruháját.
- Édesem, anyukádék mindjárt itt lesznek, ne legyél ennyire morcos.
Óvatos mozdulatokkal kötötte meg a ruhájához illő, sötétvörös nyakkendőt, majd gyöngéd mozdulattal húzta magához a férfit. Nem kellett könyörögni a csókért, a fiú egy pillanat alatt megadta azt, amire a lány vágyott, egy szenvedélyes, forró ölelés,egy vad csók, amit csupán a csengő éles hangja tudott félbeszakítani. A két fiatal bódultan vált el egymástól, Adriana combján felcsúszott ruháját megigazítva nyitott ajtót.
- Édesem , boldog karácsonyt!
Nadine csengő hangja mindig jókedvre derítette a lányt, aki izgatottan vezette be a a családot az ebédlőbe. Az idei karácsony volt az első, amikor Adriana maga készített elő mindent az ünnepekre, Neymar hiányában pedig a karácsonyfa díszítése is ráhárult az ételek mellett. Ráadásul mindezt Barcelonában, távol a forró brazil partoktól, távol az otthontól és a családtól. A honvágy keserű ízét a férfi csókja tüntette el, kezeit a lány derekára csúsztatva vezette a fa mellé.
- Gyönyörű munkát végeztél, kicsim.
Neymar hátulról karolta át a brazil szépséget, az apró csókokba, melyek nyakát érték egy pillanatra beleborzongott. Adriana behunyt szemmel adta át magát a pillanatnak, a percnek, amire annyira régen várt. Szinte elfelejtette a kétségeket, a fájdalmas, egyedül töltött éjszakákat, a kihűlt csókokat, melyek minden nappal egyre távolabb taszította Tőle.
Minden kicsiny részletet ismert a fán, mégis, egy csillogó dísz az ágak között nem hagyta nyugodni tekintetét. Az apró kő prizmaként szórta szét a ráeső fényt és a lányt még a szúrós ágak sem tántorították el attól, hogy megszerezze azt. A tűlevelek karcolásai láthatatlan nyomokat hagytak maguk után, a lány mégis fájdalmasan szisszent fel, ahogy megkaparintotta az oda nem illő díszt. Türelmetlenkedve szemlélte meg a karácsonyfa legújabb ékességét, a vibráló köveket, melyek egy fehérarany foglalatban alkottak egy egészet. Egy pillanatra elfelejtett levegőt venni, talán éppen ezért észre sem vette, hogy a férfi immáron féltérdre ereszkedve, remegő kézzel várakozik mögötte. A régen látott tűz újra ott lángolt az aranybarna szempárban, az ajkak régen hallott, édes szavakat dédelgettek.
- Már örökre az enyém vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése