Drága olvasóim!
Megérkeztem a történet legújabb fejezetével, amiben újra olvashattok Sienna szemszögéből. Talán ez a rész kicsit rövidebb lett az előzőnél de ígérem, a következő fejezet hosszúsága kárpótol majd az esetleges rövidségért!
Korábban kitettem egy szavazást, miszerint egy vagy több történet fusson az oldalon. Eleinte igencsak fej-fej mellett haladtak, végül azonban az egy történetes felállás győzött. Ennek értelmében a következő történet csupán a Téged akarlak befejezése után lesz olvasható az oldalon.
Korábban kitettem egy szavazást, miszerint egy vagy több történet fusson az oldalon. Eleinte igencsak fej-fej mellett haladtak, végül azonban az egy történetes felállás győzött. Ennek értelmében a következő történet csupán a Téged akarlak befejezése után lesz olvasható az oldalon.
Nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatásokat, a pipákat és a kommenteket, most is nagyon szívesen fogadok minden visszajelzést és véleményt!
Remélem ez a fejezet is elnyeri a tetszéseteket, és köszönöm, hogy velem tartotok,
Millió puszi és ölelés,
Bella
............................................................................................Maradj
-Annyi idő után békét talált a lánynál, kísérteties, múltra emlékeztető nyugalmat, amit régóta elveszettnek hitt.-
Neymar
Szemei szinte a nap első sugaraival pattantak ki, s akármennyire is volt fáradt, képtelen volt újra rátalálni az álmokra. Percekig figyelte a mellette szuszogó lányt, ahogy az vékony karjaival magához szorítja a takarót. A tegnap estére gondolt, a bűnbeesés perceire, s a nyugalomra, ami szétáradt az elméjében. Több volt ez a test nyugtatásánál, a vágyak fékezésénél. Annyi idő után békét talált a lánynál, kísérteties, múltra emlékeztető nyugalmat, amit régóta elveszettnek hitt. Néha felvillant előtte Bruna arca, elvéve tőle a pillanatnyi élvezetet, ilyenkor szemeit behunyva űzte el a démonokat. Próbált mást látni benne, Siennát, a törékeny, sérült lányt, aki csakugyan menedéket keres a múltbéli fájdalmak elől.
Annyi keserves, magányos éjszaka után végre nem volt egyedül. Makacssága tartotta vissza mindattól, amit újra és újra elképzelt: csókokkal halmozná el a lányt, ölelésekkel tarkítva, s percekig nem eresztené szorításából. Képzelgéseit igyekezett elnyomni, hiszen tudta, ezek csak gyenge próbálkozások a feledésre. Fontosnak akarta érezni magát, s Sienna ebben tökéletes partner volt. Nem akart többet annál, amit a fiú nyújtott neki, s éppen ezért kívánta annyira. Birtokolni akarta őt, a testét, az elméjét, hiszen annak ellenére, hogy közömbös volt számára a lány, érezte, hogy néhány pillanatban nem őt látja maga előtt. Érezte, hogy ő csupán egy múltbéli fájdalom pótléka, egy férfi árnya, aki egykor a mindent jelentette. Neymar pedig túlságosan szerette volna magáénak tudni ahhoz, hogy engedje, hogy a lány másról fantáziáljon karjaiban. Mégis hagyta, hogy Sienna elmerüljön a pillanatnyi mámorban, hiszen ő is ezt tette. Újra és újra Brunát látta maga előtt.
Halkan nyomta fel magát, a szobából némán távozott. Nadrágját igazgatva sétált a konyhába, ahová édes illatok és régen hallott brazil dallamok csalogatták. Marcella a tűzhely előtt magasodva egyensúlyozta a serpenyőt , néhány palacsinta már aranybarnára sütve várt a fiúra. Ijedten kapott a mellkasához, mikor meglátta a mögé settenkedő Neymart, a zenét lehalkítva újabb adagot öntött az edénybe.
- A fenébe Neymar, megijesztettél!
Bocsánatkérően intett a lány felé, majd egy palacsintát elcsenve a tányérról látott hozzá a reggelihez. Odakintről meglepő melegség áradt, az októberi, őszi időnek szinte nyoma sem volt. A fákat gyengéd, hűvös szél ringatta, az ablaküvegen tompa fénnyel csillantak meg a nap sugarai. Kócos hajába túrt, egy üveg kólát magához húzva öblítette le az édes reggelit.
- Nem tűnsz túl kipihentnek.
Kíváncsian méregették egymást, miközben Neymar végig azon tűnődött, vajon Marcella csupán diszkréten kezeli a kényes este tényét, vagy mit sem sejtve az italozásban keresi a fiú fáradtságát. Vállat vonva nyúlt egy újabb palacsintáért, abban reménykedve, hogy a tegnap este kéjes nyögéseit titokban tartják a ház vastag falai. Nem úgy, mint az éppen megjelenő Siennát, aki álmos szemekkel, mindössze egy takaróval a testén lépett a nappaliba. Kínosabb volt bárminél az a csend, mely az elkövetkezendő perceket fedte. Kínos, erőltetett mosolyok mögé bújt döbbenet, szégyen és csalódottság, mely elől Neymar igyekezett a leghamarabb elmenekülni. Marcellát karonfogva vezette ki a helységből, magára hagyva a lányt, gondolatai között őrlődve.
- Nem szólhatsz erről senkinek. Nem szólhatsz arról, hogy nálam volt.
Marcella sokszor látta Neymart feszültnek, a napok java részében ingerülten járkált fel-alá, most azonban egészen más bujkált az arany íriszekben. Talán félelem, talán aggodalom, azonban bizonyos volt, hogy az együtt töltött estére nem derülhet fény.
- Ígérd meg, Marcella. Senki sem tudhat róla, hogy...
- Megértettem.
A lány értetlenkedve pillantott rá, hiszen a fiúk bizonyára tisztában voltak a ténnyel, Neymar mégis úgy őrizte az emléket, akár a legbecsesebb titkot. Mégsem feszegette a határokat, csupán csendesen bólintott és hagyta, hogy a férfi szótlanul távozzon kiismerhetetlen, kusza gondolataiban elmerülve.
Sienna Everett
Megsemmisülve nézett farkasszemet a rémült szempárral, mely tegnap este még vággyal telve méregette.Egy nem várt vendég volt csupán, akit az ismeretlen lány csakugyan kíváncsian vizslatott, még ő úgy érezte, lába földbegyökerezett, s minden ereje elhagyja. Neymar szó nélkül távozott a nővel, miközben Siennát szinte felőrölték a megalázottság okozta érzelmek. Közönségesnek érezte magát, kihasználtnak, mégis, könnyeit visszafogva nyelt egy nagyot. Hiszen megfogadtuk. Érzelmek nélkül.
Nem hagyta, hogy a szégyen újra maga alá gyűrje, így hát görnyedt hátát kiegyenesítve várt a nappali boltíve alatt, míg Neymar viharként vonult végig a helységben, egyenesen felé tartva. Nem szólt egy szót sem, pólóját magára kapta, neonszínű cipőjét lábára húzva forgatta kezében a kocsikulcsot. Látszólag elmerült a gondolataiban, őrlődött valamin. Az idegen, fehér ruhás lány csakugyan értetlenül méregette, akárcsak ő maga, mégsem merte megszólítani. Hagyta, hogy a negédes mosoly mögé bújtatott düh teret nyerve hatalmasodjon el a férfin, aki éppen előtte magasodott.
- Nem muszáj itt lenned. Elmehetsz.
Nagyot nyelt, szíve szinte kiszakadt mellkasából, hiszen a szavak mögé látott. Nincs rád szükségem.Elmehetsz. Nem sokszor volt dolga a férfival, azonban a röpke, együtt töltött néhány nap elegendő volt ahhoz, hogy valamelyest megtapasztalja, s megbarátkozzon a nyers modorral. Nem válaszolt, hezitálva pillantott a szemekbe, választ keresve a kiismerhetetlen tettekre, Neymar azonban makacsul ellenállt.
- Szükségem van egy kis segítségre az ebédhez. Már ha nem bánod.
Neymar vállat vont a konyhában várakozó nő szavaira, türelmetlenül felkapva pulóverét távozott a lakásból, ridegséget és csendet hagyva maga után. A két nő egy pillanatra a bejárat felé kapta tekintetét, ahol az ajtó tompa puffanással csapódott be, a némaság pedig késként szelte a hideg levegőt.
Sienna Everett
Megsemmisülve nézett farkasszemet a rémült szempárral, mely tegnap este még vággyal telve méregette.Egy nem várt vendég volt csupán, akit az ismeretlen lány csakugyan kíváncsian vizslatott, még ő úgy érezte, lába földbegyökerezett, s minden ereje elhagyja. Neymar szó nélkül távozott a nővel, miközben Siennát szinte felőrölték a megalázottság okozta érzelmek. Közönségesnek érezte magát, kihasználtnak, mégis, könnyeit visszafogva nyelt egy nagyot. Hiszen megfogadtuk. Érzelmek nélkül.
Nem hagyta, hogy a szégyen újra maga alá gyűrje, így hát görnyedt hátát kiegyenesítve várt a nappali boltíve alatt, míg Neymar viharként vonult végig a helységben, egyenesen felé tartva. Nem szólt egy szót sem, pólóját magára kapta, neonszínű cipőjét lábára húzva forgatta kezében a kocsikulcsot. Látszólag elmerült a gondolataiban, őrlődött valamin. Az idegen, fehér ruhás lány csakugyan értetlenül méregette, akárcsak ő maga, mégsem merte megszólítani. Hagyta, hogy a negédes mosoly mögé bújtatott düh teret nyerve hatalmasodjon el a férfin, aki éppen előtte magasodott.
- Nem muszáj itt lenned. Elmehetsz.
Nagyot nyelt, szíve szinte kiszakadt mellkasából, hiszen a szavak mögé látott. Nincs rád szükségem.Elmehetsz. Nem sokszor volt dolga a férfival, azonban a röpke, együtt töltött néhány nap elegendő volt ahhoz, hogy valamelyest megtapasztalja, s megbarátkozzon a nyers modorral. Nem válaszolt, hezitálva pillantott a szemekbe, választ keresve a kiismerhetetlen tettekre, Neymar azonban makacsul ellenállt.
- Szükségem van egy kis segítségre az ebédhez. Már ha nem bánod.
Neymar vállat vont a konyhában várakozó nő szavaira, türelmetlenül felkapva pulóverét távozott a lakásból, ridegséget és csendet hagyva maga után. A két nő egy pillanatra a bejárat felé kapta tekintetét, ahol az ajtó tompa puffanással csapódott be, a némaság pedig késként szelte a hideg levegőt.
- Marcella - Kezét Sienna felé nyújtotta, a lány hezitálva fogadta el.
- Sienna.
Mindössze egy apró mosoly volt a válasz, kezét meztelen hátára csúsztatva vezette az asztalhoz, majd egy alaposan megpakolt tányért tolt elé. Sienna étvágyát elveszítette valahol ott, ahol Neymar ismételten elásta az együtt töltött esték emlékeit, az édes illat azonban hamar meghozta a kedvét a reggeli édességhez.
- Remélem nem bánod, hogy marasztallak. Sajnálom, hogy Neymar ilyen...
Bunkó. Legyintve fogyasztotta el az utolsó falatokat, majd az üres tányért a mosogatóba csúsztatta. A férfi nevét hallva megborzongott, hiszen még egyszer sem hallotta Tőle, ő maga pedig továbbra sem erősködött. Volt benne valami kivételes, valami érzéki, egyszerre szenvedélyes, ahogyan újra és újra ismételte a különleges nevet. Neymar.
Újra helyet foglalt a bőrrel borított széken, lábát mellkasához szorította, állát térdére támasztva figyelte Marcellát, aki a megannyi fűszer közül válogatta a legmegfelelőbbet. Egy másodperc alatt mérte végig a lányt, óvatosan, tetőtől talpig. Annak ellenére, hogy nem tartozott a vékony hölgyek közé, Sienna kifejezetten szépnek találta a bájos mosollyal és a mindig csillogó szempárral, amely most őt figyelte.
- Mesélj magadról. Nem gondoltam, hogy Neymar bármikor hazamerészkedne egy lánnyal.
Percekig hezitált, hiszen sohasem szerette az unalmas bemutatkozásokat, a klisés kérdéseket és a megszokott válaszokat. Hirtelen fogalma sem volt, miről beszéljen, így hát néhány elejtett szónál nem mondott többet. Hagyta, hogy Marcella beszéljen, ódákat zengve Brazíliáról, a kéklő tengerről, a hosszú, homokos partról, a riói és sao paoloi fülledt éjszakákról, melytől Sienna egy pillanat alatt a Copacabanan érezte magát. A vékony, kedves hang szinte álomba ringatta, csak néhány kusza kérdés szakította ki őt a delíriumból.
- Na és, honnan ismered Őt?
Ügyesen lépett a képzeletbeli bábukkal, óvatosan, hogy még véletlenül se ejtsen sebet az ellenfélen. Csupán néha emlegette fel Neymart, egy-egy óvatos szóval megpendítve. Sienna immáron csak elmosolyodott, majd nagyot nyelve harapott ajkaiba.
- Ibizán találkoztunk.
Marcella könnyedén továbbsiklott a hallottakon, tovább faggatva a hallgatag lányt. Sienna csupán órák után talált rá a szavakra, miközben esetlenül vágta össze az elé pakolt zöldségeket. Felszabadultan mesélt a festményekkel töltött délutánokról, a művészetekről, s egy saját galériáról, amely gyermekkora óta a legédesebb, dédelgetett álma. Szinte belefeledkezett a szavakra, a mondatok magukkal ragadták, s azon kapta magát, hogy percek óta csak ő beszél. Elpirulva sajnálkozott a brazil lánynak, Marcella mindössze egy apró kacajt eresztett el.
- Régóta ismered?
Először kérdezett róla, Marcella a pulton hagyta a kést, kezét egy rongyban megtörölve támaszkodott az asztalnak.
- Fogjuk rá. Még Brazíliában ismerkedtünk meg, de miután elköltözött, sokáig nem beszéltünk. Augusztusban keresett fel, hogy lenne egy ajánlata, én persze elvállaltam. Ennél jobb munkát úgysem kapnék rögtön az iskola után.
Csakugyan igaza volt a brazilnak, hiszen annak ellenére, hogy egész napját a konyhában tölti, nagyszerű összeg üti a markát, ráadásul a focistában remek barátra talált, még ha az elmúlt hetekben kevéssé hasonlított régi önmagára. Sienna akárhányszor Neymarra gondolt, igyekezett a mogorva álarc mögé látni. Tudni akarta, milyen az a Neymar, aki teljes szívből szeret, aki szenvedélyesen csókol, aki gyengéden cirógatja, aki álomba ringatja. A rideg szempárban ott pislákolt a melegség fénye, valami azonban újra és újra elfojtotta a lángokat. Kimondatlanul is érezte a fájdalmát, hiszen egyek voltak. El akarták felejteni a keserves napokat, amikor mindkettejük ezernyi sebből vérzett. Féltek a a bizonytalanságtól, az újabb döfésektől, amik olyan nehezen forrtak össze. Sienna mégis ott állt a feledés kapujában, készakarva menekült a férfi karjaiba, nem törődve az ismeretlennel.
Nem figyelte az órát, csupán a bejárat felőli zajra lett figyelmes. Tekintete a televízió alatti kijelzőre tévedt, a szám vészesen közeledett a négyeshez. Neymar szótlanul sétált a lakásban, izzadtan, porosan, kócos haját összeborzolva pillantott a két lányra, akik némán bólintottak felé.Egy percnyi hezitálás után Sienna maga mögött hagyta a brazilt, léptei a hálószobába vezették, ahol végre megszabadulhatott a nehéz takarótól. Meztelen teste egy pillanatra megremegett a hidegtől, mely végigfutott hátán, tekintete egyből megakadt a nevetséges fodros ruhán, amiben kénytelen volt hazatérni. Nehézkesen húzta fel magára, fűzőjét meglazítva igyekezett belebújni a merev anyagba. Az ajtó halk nyikorgással nyílt ki, a küszöbön Neymar várakozott, keresztbefont karral, fejét a félfának támasztva.
- Sajnálom, hogy ilyen sokáig maradtam.
Mindössze szeme sarkából figyelte a férfit, aki mozdulatlanul állt, türelmesen, végigpillantva a lányon. Sienna mobilja után kutatott, miután végignézett a farsangi jelmezre emlékeztető göncön, a taxitársaság számát igyekezett bepötyögni, miközben az ajtóhoz igyekezett. Tagadhatatlanul félt a focistától, annak dühös pillantásától, mely szinte lyukat égetett hátába. Táskáját magához ragadva sietett az ajtóhoz, a férfi azonban finoman húzta magához. Karja derekára simult, forró lehelete homlokát melengette.
- Maradj.
Sienna pedig képtelen volt nemet mondani. Remegő lábakkal élvezte a pillanatot, amikor a brazil először bánt vele olyan gyengéden, ahogy azt egykor Damien tette.
- Sienna.
Mindössze egy apró mosoly volt a válasz, kezét meztelen hátára csúsztatva vezette az asztalhoz, majd egy alaposan megpakolt tányért tolt elé. Sienna étvágyát elveszítette valahol ott, ahol Neymar ismételten elásta az együtt töltött esték emlékeit, az édes illat azonban hamar meghozta a kedvét a reggeli édességhez.
- Remélem nem bánod, hogy marasztallak. Sajnálom, hogy Neymar ilyen...
Bunkó. Legyintve fogyasztotta el az utolsó falatokat, majd az üres tányért a mosogatóba csúsztatta. A férfi nevét hallva megborzongott, hiszen még egyszer sem hallotta Tőle, ő maga pedig továbbra sem erősködött. Volt benne valami kivételes, valami érzéki, egyszerre szenvedélyes, ahogyan újra és újra ismételte a különleges nevet. Neymar.
Újra helyet foglalt a bőrrel borított széken, lábát mellkasához szorította, állát térdére támasztva figyelte Marcellát, aki a megannyi fűszer közül válogatta a legmegfelelőbbet. Egy másodperc alatt mérte végig a lányt, óvatosan, tetőtől talpig. Annak ellenére, hogy nem tartozott a vékony hölgyek közé, Sienna kifejezetten szépnek találta a bájos mosollyal és a mindig csillogó szempárral, amely most őt figyelte.
- Mesélj magadról. Nem gondoltam, hogy Neymar bármikor hazamerészkedne egy lánnyal.
Percekig hezitált, hiszen sohasem szerette az unalmas bemutatkozásokat, a klisés kérdéseket és a megszokott válaszokat. Hirtelen fogalma sem volt, miről beszéljen, így hát néhány elejtett szónál nem mondott többet. Hagyta, hogy Marcella beszéljen, ódákat zengve Brazíliáról, a kéklő tengerről, a hosszú, homokos partról, a riói és sao paoloi fülledt éjszakákról, melytől Sienna egy pillanat alatt a Copacabanan érezte magát. A vékony, kedves hang szinte álomba ringatta, csak néhány kusza kérdés szakította ki őt a delíriumból.
- Na és, honnan ismered Őt?
Ügyesen lépett a képzeletbeli bábukkal, óvatosan, hogy még véletlenül se ejtsen sebet az ellenfélen. Csupán néha emlegette fel Neymart, egy-egy óvatos szóval megpendítve. Sienna immáron csak elmosolyodott, majd nagyot nyelve harapott ajkaiba.
- Ibizán találkoztunk.
Marcella könnyedén továbbsiklott a hallottakon, tovább faggatva a hallgatag lányt. Sienna csupán órák után talált rá a szavakra, miközben esetlenül vágta össze az elé pakolt zöldségeket. Felszabadultan mesélt a festményekkel töltött délutánokról, a művészetekről, s egy saját galériáról, amely gyermekkora óta a legédesebb, dédelgetett álma. Szinte belefeledkezett a szavakra, a mondatok magukkal ragadták, s azon kapta magát, hogy percek óta csak ő beszél. Elpirulva sajnálkozott a brazil lánynak, Marcella mindössze egy apró kacajt eresztett el.
- Régóta ismered?
Először kérdezett róla, Marcella a pulton hagyta a kést, kezét egy rongyban megtörölve támaszkodott az asztalnak.
- Fogjuk rá. Még Brazíliában ismerkedtünk meg, de miután elköltözött, sokáig nem beszéltünk. Augusztusban keresett fel, hogy lenne egy ajánlata, én persze elvállaltam. Ennél jobb munkát úgysem kapnék rögtön az iskola után.
Csakugyan igaza volt a brazilnak, hiszen annak ellenére, hogy egész napját a konyhában tölti, nagyszerű összeg üti a markát, ráadásul a focistában remek barátra talált, még ha az elmúlt hetekben kevéssé hasonlított régi önmagára. Sienna akárhányszor Neymarra gondolt, igyekezett a mogorva álarc mögé látni. Tudni akarta, milyen az a Neymar, aki teljes szívből szeret, aki szenvedélyesen csókol, aki gyengéden cirógatja, aki álomba ringatja. A rideg szempárban ott pislákolt a melegség fénye, valami azonban újra és újra elfojtotta a lángokat. Kimondatlanul is érezte a fájdalmát, hiszen egyek voltak. El akarták felejteni a keserves napokat, amikor mindkettejük ezernyi sebből vérzett. Féltek a a bizonytalanságtól, az újabb döfésektől, amik olyan nehezen forrtak össze. Sienna mégis ott állt a feledés kapujában, készakarva menekült a férfi karjaiba, nem törődve az ismeretlennel.
Nem figyelte az órát, csupán a bejárat felőli zajra lett figyelmes. Tekintete a televízió alatti kijelzőre tévedt, a szám vészesen közeledett a négyeshez. Neymar szótlanul sétált a lakásban, izzadtan, porosan, kócos haját összeborzolva pillantott a két lányra, akik némán bólintottak felé.Egy percnyi hezitálás után Sienna maga mögött hagyta a brazilt, léptei a hálószobába vezették, ahol végre megszabadulhatott a nehéz takarótól. Meztelen teste egy pillanatra megremegett a hidegtől, mely végigfutott hátán, tekintete egyből megakadt a nevetséges fodros ruhán, amiben kénytelen volt hazatérni. Nehézkesen húzta fel magára, fűzőjét meglazítva igyekezett belebújni a merev anyagba. Az ajtó halk nyikorgással nyílt ki, a küszöbön Neymar várakozott, keresztbefont karral, fejét a félfának támasztva.
- Sajnálom, hogy ilyen sokáig maradtam.
Mindössze szeme sarkából figyelte a férfit, aki mozdulatlanul állt, türelmesen, végigpillantva a lányon. Sienna mobilja után kutatott, miután végignézett a farsangi jelmezre emlékeztető göncön, a taxitársaság számát igyekezett bepötyögni, miközben az ajtóhoz igyekezett. Tagadhatatlanul félt a focistától, annak dühös pillantásától, mely szinte lyukat égetett hátába. Táskáját magához ragadva sietett az ajtóhoz, a férfi azonban finoman húzta magához. Karja derekára simult, forró lehelete homlokát melengette.
- Maradj.
Sienna pedig képtelen volt nemet mondani. Remegő lábakkal élvezte a pillanatot, amikor a brazil először bánt vele olyan gyengéden, ahogy azt egykor Damien tette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése