Sziasztok!
Elérkezett a hétvége, és ezzel együtt a történet következő fejezete is! Egy picit ugyan rövidebb lett, mint az előző, viszont annál több apró részletet olvashattok a jövőre vonatkozóan! Nagyon szépen köszönöm az előzőhöz érkezett visszajelzéseket, és nagyon remélem, hogy a folytatásban sem fogtok csalódni. Mint látjátok, az oldal új kinézetet kapott, ami remélem, szintén elnyeri a tetszéseteket. Próbáltam valami színesebb, vidámabb összképet adni, mivel eddig legtöbbször sötétebb, letisztultabb köntösben láthattátok az oldalt.
Nem rabolnám tovább az időt, nagyon kellemes olvasást kívánok mindenkinek, a véleményetekre pedig mint mindig, most is nagyon kíváncsi vagyok!:)
Millió puszi és ölelés,
Bella
.....................................................................................................A szavak mögött
- Ott és akkor értelmet nyertek a férfi nyers szavai, melyeket azon a reggelen suttogott a lány arcába.-
Sienna Everett- 2013. Szeptember
Nosztalgiával gondolt vissza az ibizai éjszakákra, a koccanó poharak hangjára, és az alkohol édes ízére a szájában. Néhány magányos estéjén még a két férfi gondolata is elégedettséggel töltötte el, mintha ezzel elnyomná magában a Damien iránt érzett szerelmét és a köteléket, ami ellen tűzzel vassal harcolt. Néha azonban könnyekben tört ki a zuhany alatt a megaláztatástól és az érzéstől, hogy kényszeresen ragaszkodni akar valakihez. Minden este percekig nézte az üres párnát maga mellett, melyen senki sem pihent, a takaró az ágy felén olyan simán terült végig a matracon, mintha senki sem nyúlt volna hozzá. Álmatlanság gyötörte, éjszaka és nappal nem ismert határt, együtt kelt a Nappal és a Holddal, s mindkettő fényét ámulattal csodálta. Gyakran guggolt a vászon előtt, s mire észbe kapott, az idő hajnal felé járt. Karikás szemekkel igyekezett minden reggel elérni a metrót, s legtöbbször ő volt az utolsó diák, aki helyet foglalt a szemináriumokon. A spanyol és portugál órák untatták, legtöbbször egy újabb mű kezdeti vonalait jegyezte le füzetének üres lapjaira, semmint a táblára írt órai anyagot. A katalán órák viszont izgatottsággal töltötték el, az újdonság erejével hatott, s úgy jegyzetelt, mint a legszorgalmasabb diákok. Igyekezett kielégíteni tudásszomját, rendületlenül olvasta a katalán irodalom legjobbjait, újságcikkek tömkelegét tanulmányozta, s napról napra gyarapította tudását.
Ha nem a katalán nyelv szépségeiben merült el, akkor a vászon előtt görnyedt, kékes színeket keverve a palettán. Monet festménye lebegett a szeme előtt, a vízililiomok kivehetetlen sziluettje, melyek színes pöttyökként tarkították a kéken és zölden pompázó vizet. Heteken át igyekezett elérni a kívánt színt, mire elégedetten tekintett végig a vásznon, melyet félig már beterített a festék, másik fele azonban hófehéren várakozott.
Magányosan töltötte ideje nagy részét. New York olyan volt, akár egy mókuskerék, amiből képtelen volt kiszabadulni. Ugyanazok az emberek, ugyanazok a megtört arcok és a bájmosolyok, melyeket kényszeredett beszélgetésekben ejtett el, egy újabb reggeli kávé az egyetemen, melyet kedvetlenül kortyolt el csoporttársaival. Néhányuk hiányát megérezte Sienna, akadtak olyanok, akikre mosollyal az arcán gondolt vissza. Legtöbbjük azonban csak terhet jelentettek, felőrölte az a verseny, amit a kiemelkedésért kellett vívnia. Az egyetem és a tehetetlenség, mely jövőjét övezte, kis híján megfojtotta, s akkor lépett be Damien. Már nem félt a jövőtől, hiszen biztosnak érezte helyzetét a férfi karjaiban, vagy csókjaival képes volt elűzni a kétes gondolatokat. Hazug szavai méregként áradtak szét ereiben, megbabonázta s hitt neki. Minden szavát itta, s most mégis magányosan hajtotta álomra fejét.
Élvezte a változást. Élvezte a távolságot, a függetlenséget és néhanapján azt az elveszettséget is, ami a hatalmába kerítette. Kislány kora óta ismerte Barcelonát, olykor mégis idegennek érezte magát. Egy kívülállónak, aki magányosan rótta az utcákat. Néha eltévedt az aprócska sikátorokban, néha órákon át bolyongott ismeretlen helyeken, mindig felfedezve egy újabb csodás épületet, egy eldugott kávézót, egy apró butikot, ami kincseket rejtett. A szabadság édes ízét azonban megkeserítette az előtörő magány, amivel minden egyes nap szembesült, mikor átlépte a küszöböt. Órákon át ült a kanapén teát kortyolgatva, elmerülve a La Rabla zajaiban, elmerülve a szánalom és keserűség mély tengerében.
Matías igyekezett felrázni a lányt, esténként meginvitálta egy-egy koktélra, moziba vitte, néha még nála is aludt, csak hogy ne legyen egyedül, nem foglalkozva Diego esetleges féltékenykedésével. Szerette a lányt, mindenkinél jobban, és ez a földöntúli kapocs erősebb volt szerelménél. Nem tudta, mi zajlik Siennában, nem ismerte a gyötrelmet, a megaláztatást, az elveszett álmokat és reményeket. A mosoly hiányát érezte, a cserfes kislány bájos hangjának elvesztését, akit minden nyáron várt a reptéren. Akivel együtt figyelte a hajnal fényeit a forró nyári estéken egy titkon elszívott cigaretta és egy elcsent üveg alkohol társaságában.
Élvezte a változást. Élvezte a távolságot, a függetlenséget és néhanapján azt az elveszettséget is, ami a hatalmába kerítette. Kislány kora óta ismerte Barcelonát, olykor mégis idegennek érezte magát. Egy kívülállónak, aki magányosan rótta az utcákat. Néha eltévedt az aprócska sikátorokban, néha órákon át bolyongott ismeretlen helyeken, mindig felfedezve egy újabb csodás épületet, egy eldugott kávézót, egy apró butikot, ami kincseket rejtett. A szabadság édes ízét azonban megkeserítette az előtörő magány, amivel minden egyes nap szembesült, mikor átlépte a küszöböt. Órákon át ült a kanapén teát kortyolgatva, elmerülve a La Rabla zajaiban, elmerülve a szánalom és keserűség mély tengerében.
Matías igyekezett felrázni a lányt, esténként meginvitálta egy-egy koktélra, moziba vitte, néha még nála is aludt, csak hogy ne legyen egyedül, nem foglalkozva Diego esetleges féltékenykedésével. Szerette a lányt, mindenkinél jobban, és ez a földöntúli kapocs erősebb volt szerelménél. Nem tudta, mi zajlik Siennában, nem ismerte a gyötrelmet, a megaláztatást, az elveszett álmokat és reményeket. A mosoly hiányát érezte, a cserfes kislány bájos hangjának elvesztését, akit minden nyáron várt a reptéren. Akivel együtt figyelte a hajnal fényeit a forró nyári estéken egy titkon elszívott cigaretta és egy elcsent üveg alkohol társaságában.
Élvezte a Matíasal töltött estéket. Ha a fiú már elaludt, összekulcsolt kezeit eloldotta, majd óvatosan simult az alvó férfi testéhez. Hajnalban, amikor felébredt, némán figyelte borostás arcát és hullámos haját, mely kócosan tapadt a párnára. Nem tűrt meg maga mellett senki mást, csak a spanyolt, aki igyekezett minden percben mosolyt csalni az arcára. Néha megnehezítette dolgát, makacsul igyekezett még őt is ellökni magától, az egyetlent, akit érdekelt. Matías kitartása azonban megérett, s Sienna végleg, visszafordíthatatlanul bizalmába fogadta. Sokszor eljátszott a gondolattal, hogy Matías az övé, mégis igyekezett elhessegetni a kínzó démonokat, amik régen dédelgetett álmokat suttogtak füleibe. Csupán ragaszkodni akart, valakit maga mellett tudni, a szerelem messze elkerülte. Az egyedüllét képes volt kifordítani önmagából, elrugaszkodott a valóságtól és csak menekült. Menekült egy biztonságot nyújtó kar felé.
Karöltve közeledtek a térre, ahol egyre nagyobb tömeg várakozott a műsorra. Barcelona a fesztiválok városa, s az ősz hideg szele sem volt képes kedvét szegni a városnak. A La Marcé Fesztivál tiszteletére gyülekező tömeg egy emberként tapsolt a felcsendülő katalán zenét hallva, melyre egy csoportnyi gyermek táncolt a tér közepén. A katedrális lépcsőjén már nem akadt hely, így a távolban megbújva igyekeztek elcsípni néhány lépést a néptáncból, amit Matías csakhamar megunt.
- A francba az egésszel!
Mérgelődve húzta maga mögött Siennát egészen egy kávézóig, ahol egy üres asztal éppen rájuk várakozott. Alig ültek le, a férfi szájában már ott füstölgött a cigaretta, amit perceken belül egy újabb követett. Sienna halvány mosollyal az arcán adta le a rendelést, kikapva a férfi kezéből apró slukkot szívott, majd fanyalogva adta vissza. Még mindig nem nekem való.
Csakugyan, a lány köhögésben tört ki, a kesernyés ízt csupán a rendelt mojito volt képes eltüntetni szájából. Matías nagyot kortyolt kávéjából, ajkán az italt díszítő hab fehéredett, amit Sienna gyermeteg mosollyal törölt le. A férfi még egy ideig-óráig mérgelődött a tömegen, mely akadályt állva fosztotta meg a fesztivál nyitányától, mégis, némi vigaszt nyújtott a Városi Tanács házán már előkészített reflektorok látványa, melyek az éjszakai fényjáték hírnökei voltak. Sienna élvezte a felfordulást maga körül, a rohanó tömeget, a hangoskodást, s élvezettel szippantotta be a hideg levegőt, ami kabátja alá bújva futott végig testén.
- Nem beszéltél róla.
Sienna érdeklődve fordult Matías felé, akinek egészen máshol járt a tekintete. A lány nem válaszolt, hiszen szavak nélkül is tudta, mit akar hallani a fiú. Azokat az éjszakákat magának akarta megtartani, és igyekezett elfedni a kényes valóságot. Nem válaszolt, csupán egy újabbat kortyolt koktéljából, mire a férfi meleg ujjai keze után kaptak, figyelmet követelve magának.
- Annyi mindenen mentünk együtt keresztül, Si. Ennyit megérdemlek.
A barna szempár szinte könyörögve méregette, Sienna végül engedett a szavaknak. Fogalma sem volt, hol kezdje, s őszintén, néhány részletre még ő maga sem emlékezett tisztán. Vajon ő tette meg az első lépést? Ő csókolt türelmetlenül, hevesen? Ő volt az, akit megállíthatatlanul lépésre sarkallt a vágy, vagy csupán áldozat volt a két férfi éjszakai játékában? Percekig kereste a megfelelő szavakat, az emlékeket, azokat a perceket, amik harmatgyenge próbálkozásai voltak a felejtésnek. Közelebb hajolt a fiúhoz, fejét lassan helyezte a széles vállra, s a kezdeti némaság lassan megtörni látszott. Igyekezett minden emléket felidézni magában. Az idegenek arcát, annak heves érintéseit, testük táncát a hófehér takarón, azonban mindössze egy dologra emlékezett. Saját szavai visszhangoztak fejében, megtört, rekedtes hangon, ahogy mámortól ittasan nyöszörgött az éjben. A tettek összemosódtak, csupán a reggelekre emlékezett, ahogy az első férfit maga mögött hagyta, a második azonban ridegen utasította távozásra. Azt a durva, hűvös érintést a mai napig ott érzi karján, amit a következő esték sem voltak képesek elfeledtetni vele. A balzsamos szavakon túl tovább nem jutottak, s habár kimondatlanul ismerték egymás kínját, egy csepp gyengédséget sem mutattak egymás irányába. Még a nevét sem tudom.
Képtelen volt bevallani magának, hogy az első ballépést tulajdonképpen el is felejtette, csupán saját butasága okán élte újra, hiszen akkor is Őt látta maga előtt. A második éjjel azonban az élvezetről szólt, semmint a felejtésről, s ha erősen elmerült az emlékekben, újra a szállodában érezte magát. A testek ütemes mozgása, a kéjes szavak, melyeket egymás fülébe suttogtak, a csókért folytatott harc, melyet sosem kapott meg, mind-mind megborzongtatták. A férfi szenvedélyesebb volt bárkinél, akit eddig ismert, mégis igyekezett elhessegetni minden gondolatot, ami hozzá kötötte. Nem akart újabb sebet, nem akart újabb kérdéseket. Így hát hallgatott arról a hajnalról, ahol a narancsos fényekben újból élvezhette a férfi társaságát a hajón, majd amilyen viharosan érkezett, ugyan olyan hirtelen távozott az életéből. Névtelenül.
2013. Október
Karöltve közeledtek a térre, ahol egyre nagyobb tömeg várakozott a műsorra. Barcelona a fesztiválok városa, s az ősz hideg szele sem volt képes kedvét szegni a városnak. A La Marcé Fesztivál tiszteletére gyülekező tömeg egy emberként tapsolt a felcsendülő katalán zenét hallva, melyre egy csoportnyi gyermek táncolt a tér közepén. A katedrális lépcsőjén már nem akadt hely, így a távolban megbújva igyekeztek elcsípni néhány lépést a néptáncból, amit Matías csakhamar megunt.
- A francba az egésszel!
Mérgelődve húzta maga mögött Siennát egészen egy kávézóig, ahol egy üres asztal éppen rájuk várakozott. Alig ültek le, a férfi szájában már ott füstölgött a cigaretta, amit perceken belül egy újabb követett. Sienna halvány mosollyal az arcán adta le a rendelést, kikapva a férfi kezéből apró slukkot szívott, majd fanyalogva adta vissza. Még mindig nem nekem való.
Csakugyan, a lány köhögésben tört ki, a kesernyés ízt csupán a rendelt mojito volt képes eltüntetni szájából. Matías nagyot kortyolt kávéjából, ajkán az italt díszítő hab fehéredett, amit Sienna gyermeteg mosollyal törölt le. A férfi még egy ideig-óráig mérgelődött a tömegen, mely akadályt állva fosztotta meg a fesztivál nyitányától, mégis, némi vigaszt nyújtott a Városi Tanács házán már előkészített reflektorok látványa, melyek az éjszakai fényjáték hírnökei voltak. Sienna élvezte a felfordulást maga körül, a rohanó tömeget, a hangoskodást, s élvezettel szippantotta be a hideg levegőt, ami kabátja alá bújva futott végig testén.
- Nem beszéltél róla.
Sienna érdeklődve fordult Matías felé, akinek egészen máshol járt a tekintete. A lány nem válaszolt, hiszen szavak nélkül is tudta, mit akar hallani a fiú. Azokat az éjszakákat magának akarta megtartani, és igyekezett elfedni a kényes valóságot. Nem válaszolt, csupán egy újabbat kortyolt koktéljából, mire a férfi meleg ujjai keze után kaptak, figyelmet követelve magának.
- Annyi mindenen mentünk együtt keresztül, Si. Ennyit megérdemlek.
A barna szempár szinte könyörögve méregette, Sienna végül engedett a szavaknak. Fogalma sem volt, hol kezdje, s őszintén, néhány részletre még ő maga sem emlékezett tisztán. Vajon ő tette meg az első lépést? Ő csókolt türelmetlenül, hevesen? Ő volt az, akit megállíthatatlanul lépésre sarkallt a vágy, vagy csupán áldozat volt a két férfi éjszakai játékában? Percekig kereste a megfelelő szavakat, az emlékeket, azokat a perceket, amik harmatgyenge próbálkozásai voltak a felejtésnek. Közelebb hajolt a fiúhoz, fejét lassan helyezte a széles vállra, s a kezdeti némaság lassan megtörni látszott. Igyekezett minden emléket felidézni magában. Az idegenek arcát, annak heves érintéseit, testük táncát a hófehér takarón, azonban mindössze egy dologra emlékezett. Saját szavai visszhangoztak fejében, megtört, rekedtes hangon, ahogy mámortól ittasan nyöszörgött az éjben. A tettek összemosódtak, csupán a reggelekre emlékezett, ahogy az első férfit maga mögött hagyta, a második azonban ridegen utasította távozásra. Azt a durva, hűvös érintést a mai napig ott érzi karján, amit a következő esték sem voltak képesek elfeledtetni vele. A balzsamos szavakon túl tovább nem jutottak, s habár kimondatlanul ismerték egymás kínját, egy csepp gyengédséget sem mutattak egymás irányába. Még a nevét sem tudom.
Képtelen volt bevallani magának, hogy az első ballépést tulajdonképpen el is felejtette, csupán saját butasága okán élte újra, hiszen akkor is Őt látta maga előtt. A második éjjel azonban az élvezetről szólt, semmint a felejtésről, s ha erősen elmerült az emlékekben, újra a szállodában érezte magát. A testek ütemes mozgása, a kéjes szavak, melyeket egymás fülébe suttogtak, a csókért folytatott harc, melyet sosem kapott meg, mind-mind megborzongtatták. A férfi szenvedélyesebb volt bárkinél, akit eddig ismert, mégis igyekezett elhessegetni minden gondolatot, ami hozzá kötötte. Nem akart újabb sebet, nem akart újabb kérdéseket. Így hát hallgatott arról a hajnalról, ahol a narancsos fényekben újból élvezhette a férfi társaságát a hajón, majd amilyen viharosan érkezett, ugyan olyan hirtelen távozott az életéből. Névtelenül.
Türelmetlenül kereste elő a kulcsot, mappáját a földre dobva kutakodott táskájában. A zár halkan kattant, fáradtan dobta le lábáról a cipőt, majd hanyagul behajtotta az ajtót. Másra sem vágyott, mint a hófehér ágyra, a puha párnákra, melyekben végre elmerülhet. Egy poharat a csap alá tartva töltött tele jéghideg vízzel, a kósza cseppeket, melyek ajkán maradtak, mohón nyalta le. A földön egy újabb levél pihent, akárcsak napokkal ezelőtt. Azóta minden nap egy újabb boríték várta haza, melyet csupán a neve díszített, határozott, fekete betűkkel. Lassan sétált a küszöbhöz, majd magához véve a piszkos borítékot újra szemügyre vette az írást. Utoljára New Yorkban látott ehhez hasonló kerek betűket, így hamar megvált ettől is. Csak engedj el.
A pulton végezte, akárcsak társai, melyek egy kisebb toronyban vártak az elolvasásra. Eljátszott a gondolattal, hogy egyszerűen csak hamuvá égeti a nem kívánt leveleket, végül mégis meghátrált.
Talán mégis engem akar... Csupán a remény maradt neki, mindössze ebbe kapaszkodott, és ez tartotta vissza attól, hogy érzelemmentesen megváljon tőlük. Talán egy nap képes lesz felbontani, és könnyek nélkül elolvasni a kusza sorokat, elfeledve minden emléket, ami hozzá kötötte.Fáradtan hullott az ágyban, szemeivel a hófehér plafont vizsgálta, miközben igyekezett tudomást sem venni a levelekről, melyek a múlt hibáit firtatják.
A pulton végezte, akárcsak társai, melyek egy kisebb toronyban vártak az elolvasásra. Eljátszott a gondolattal, hogy egyszerűen csak hamuvá égeti a nem kívánt leveleket, végül mégis meghátrált.
Talán mégis engem akar... Csupán a remény maradt neki, mindössze ebbe kapaszkodott, és ez tartotta vissza attól, hogy érzelemmentesen megváljon tőlük. Talán egy nap képes lesz felbontani, és könnyek nélkül elolvasni a kusza sorokat, elfeledve minden emléket, ami hozzá kötötte.Fáradtan hullott az ágyban, szemeivel a hófehér plafont vizsgálta, miközben igyekezett tudomást sem venni a levelekről, melyek a múlt hibáit firtatják.
2013. Október
A gőzölgő tea melegétől arca kipirosodott, miközben igyekezett elkeverni italában a cukrot. A konyhában néhány mosatlan edény pihent a pulton, de akárhányszor igyekezett őket eltakarítani, Matías rosszalló pillantással küldte ki a helységből. Nem hasonlított egy legénylakásra, sokkal inkább emlékeztette az otthonra Siennát, a new yorki házra, melyben élete nagy részét töltötte. A krémszínű falat csupán néhány, modern alkotás díszítette: a keretben néhány vonal jelentette a művészetet, amit Sienna sehogy sem tudott értelmezni. Számára a művészet több volt néhány kusza vonalnál, a művészet valahol Velázqueznél és Michelangelonál kezdődik, s mindig személyes sértésnek vette, akárhányszor egy napon említették a felsorolt művészeket néhány keretbe foglalt milliós szeméttel.
A friss kukorica illata csalogatta a kanapéra, Matías egy újabb slukkot szívott cigarettájából, majd eltaposva a csikket foglalt helyet a lány mellett.
- Látom, még mindig nem barátkoztál meg velük.
Fejével az előbb tanulmányozott festményre bökött, mire Sienna csupán szemét forgatva markolt a tálba.
- Karácsonyra festek neked egy igazi képet.
A spanyol bosszúsan húzta össze szemöldökét, haragja csupán a katalán indulóig tartott, mikor a csapat a közönség felé fordulva kántálta az indulót. A televíziót felhangosítva dőlt hátra a kanapén, hideg sörébe kortyolva dobta egyik lábát a másikra. Felsője egy ujjnyira csúszott fel hasán, betekintést adva a testét díszítő izmokra. Sienna újra és újra végigmérte barátját, miközben azon töprengett, vajon hol veszítette el Matíast. Még a száján érezte a spanyol csókjait, melyeket lopva váltottak azon az erkélyen, még magán érezte azokat az óvatos érintéséket, amitől megborzongott a teste, amitől elöntötte a forróság, ami először vágyat ébresztett benne. Gyerekek voltak még csupán, akik igyekeztek felfedezni egymást, s Sienna gyanútlanul Matíasnak adta a szívét, még hacsak egy percre is, de megtette. Nem olvasott a jelekből, nem látott a sorok mögé, s vakon átadta magát a testi vágyaknak. Matías mindent megtett a lánynak, amit csak kért: kedves szavakkal illette, gyengéden simogatta, apró csókokkal vigasztalta, s ha kellett, szenvedélyesen ölelte. Mégis, sohasem látta azt a tüzet a szemében, amit saját mellkasában érzett. A lángokat, amelyek lassan felemésztették, majd szépen lassan kihunyni látszottak. A viszonzatlan szerelmet már korán megismerte, s úgy tűnt, évekkel később sem lelhet nyugalmat a szíve.
A spanyol bosszúsan húzta össze szemöldökét, haragja csupán a katalán indulóig tartott, mikor a csapat a közönség felé fordulva kántálta az indulót. A televíziót felhangosítva dőlt hátra a kanapén, hideg sörébe kortyolva dobta egyik lábát a másikra. Felsője egy ujjnyira csúszott fel hasán, betekintést adva a testét díszítő izmokra. Sienna újra és újra végigmérte barátját, miközben azon töprengett, vajon hol veszítette el Matíast. Még a száján érezte a spanyol csókjait, melyeket lopva váltottak azon az erkélyen, még magán érezte azokat az óvatos érintéséket, amitől megborzongott a teste, amitől elöntötte a forróság, ami először vágyat ébresztett benne. Gyerekek voltak még csupán, akik igyekeztek felfedezni egymást, s Sienna gyanútlanul Matíasnak adta a szívét, még hacsak egy percre is, de megtette. Nem olvasott a jelekből, nem látott a sorok mögé, s vakon átadta magát a testi vágyaknak. Matías mindent megtett a lánynak, amit csak kért: kedves szavakkal illette, gyengéden simogatta, apró csókokkal vigasztalta, s ha kellett, szenvedélyesen ölelte. Mégis, sohasem látta azt a tüzet a szemében, amit saját mellkasában érzett. A lángokat, amelyek lassan felemésztették, majd szépen lassan kihunyni látszottak. A viszonzatlan szerelmet már korán megismerte, s úgy tűnt, évekkel később sem lelhet nyugalmat a szíve.
A játékidőből percek teltek el, mire pillantását a képernyőre szegezte. Sohasem volt a futball rajongója, sőt, egyik sportért sem rajongott igazán.A középiskolai évek alatt még a testnevelés órákat is kerülte, minden idejét a rajzolásnak szentelte, s ha nem a könyveket bújta, egy újabb skiccet készített a legújabb képről, mely megfogant elméjében. Ennyi év után sem kötötte le a labda kiszámíthatatlan útja, a harcias játék, mely az egész világot lázban tartotta, főként most, a közelgő brazil játékok előtt. Bugyuta, értelmetlen sportnak tartotta a futballt, ahol huszonkét ember fejvesztve rohan a labda után.
Matías hangosan szisszent fel a kihagyott helyzetre, kiürítve a kezében markolt üveget, mely lassan megmelegedett a szorító érintéstől. Sienna magához emelte a kukoricával teli tálat és remélte, hogy így sikerül magát ébren tartania, még mielőtt az érdektelenség végleg álomba ringatja. A kommentátor csapongó érzelmekkel teli hangja szinte sértette a fülét, de abban a percben a legkevésbé sem érdekelte a süketítő zaj. Matías gólöröme távoli hangként csengett a fülében, miközben az egyetlen dolog, aminek figyelmét szentelte, az a brazil csatár arca volt, akinek izzadt homlokára tapadtak tincsei. Ott és akkor értelmet nyertek a férfi nyers szavai, melyeket azon a reggelen suttogott a lány arcába.
Matías hangosan szisszent fel a kihagyott helyzetre, kiürítve a kezében markolt üveget, mely lassan megmelegedett a szorító érintéstől. Sienna magához emelte a kukoricával teli tálat és remélte, hogy így sikerül magát ébren tartania, még mielőtt az érdektelenség végleg álomba ringatja. A kommentátor csapongó érzelmekkel teli hangja szinte sértette a fülét, de abban a percben a legkevésbé sem érdekelte a süketítő zaj. Matías gólöröme távoli hangként csengett a fülében, miközben az egyetlen dolog, aminek figyelmét szentelte, az a brazil csatár arca volt, akinek izzadt homlokára tapadtak tincsei. Ott és akkor értelmet nyertek a férfi nyers szavai, melyeket azon a reggelen suttogott a lány arcába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése