Szép délutánt mindenkinek!
Újra itt vagyok, immáron az ötödik fejezettel, ami ugyan kicsit rövidebb lett, mint az előző, de remélem ettől függetlenül élvezni fogjátok.:)
Nem fűznék túl sok mindent hozzá, mindössze annyit, hogy köszönöm, hogy itt vagytok, ha tetszik, hagyjatok nyomot magatok után.:)
Nagyon kellemes olvasást kívánok,
Sok puszi és ölelés,
Bella
................................................................................................
Önmagunk ellenségei
-Menekülni akart. Menekülni a tegnap elől, a fájdalom, a megaláztatás elől és leginkább Tőle.-
Sienna Everett
Meredten bámulta a hófehér plafont és a felé magasodó, arannyal futtatott csillárt. Az apró üvegek prizmaként törték meg a rájuk eső fényt, szétszórva azt a néma szobában. Óvatosan kelt ki az ágyból, s az üvegfalhoz sétálva csodálta a szikrázó tenger lomha hullámzását, miközben igyekezett magán tartani a vállán leomló takarót. Körmeit feszengve mélyesztette bőrébe, kiszáradt ajkait megnedvesítve próbálta egyenletessé tenni légzését. Újra és újra a tegnap este képei villantak be elméjében, a vad vágy játéka, ami újabb darabot szakított ki belőle. Újra megtette, újra odadobta magát valakinek, s most ismételten ott hagy magából egy darabot, akár egy kirakós kis töredékét, ami nélkül nem teljes a kép. Cinikusan horkant fel saját gondolataira, hiszen rég nem volt teljes a saját a képe. Darabok millióit hagyta New Yorkban, szétszórva az utcákon, kávézókban, éttermekbe és a galériában.
A törékeny csendet az ágy recsegése törte meg és egy fáradt sóhaj, melyet lépések kísértek. Sienna továbbra is a kéklő vizet figyelte, várva a férfi szavaira. Ő azonban némán állt mögötte, nadrágját igazgatva, majd kezeit zsebre rakva meredt maga elé. Nem ért hozzá, ugyancsak kiszáradt ajkait mohón nyaldosta mintha abban reménykedve, hogy maradt még valami az amerikai lány forró leheletéből.
- Ideje lenne menned.
Ironikus mosolyra húzta ajkait, s a pillanatnyi megsemmisülés érzése megaláztatásba torkollott. Apró léptekkel sétált a kanapé felé, melyen ruhája pihent, majd csendesen húzta magára a könnyed, nyári darabot. Kócos tincseit ujjával végigszántva fogta kontyba, miközben utoljára pillantott a tenger felé, s a romokra, melyet az ágyban hagyott; a gyűrött lepedőre, a szétdobált párnákra s az apró hajszálakra. melyek a takarón pihentek.
Tekintete messze elkerülte a férfi pillantását, s habár hálás volt minden mámoros percért, nem köszönte meg. Hiszen még a nevét sem tudom. Hanyagul intett a mögötte várakozó férfinak, majd az ajtó felé fordulva igyekezett menekülni múltjának újabb fekete fejezetétől. A búcsú helyett azonban a férfi keze Sienna csuklójára tapadt, erős bilincsként közrefogva azt.
- Senkinek nem szólhatsz egy szót sem erről. Világos?
Félve pillantott az aranybarna szemekbe, melyek még sötétebbnek tűntek a tegnapinál. Rideg vonásai félelemmel töltötték el, mellkasa szorított, égett, akárcsak karja, mely elfehéredni látszott az érintéstől. Aprót bólintott, mire a bilincs megszakadt, s keze a jéghideg kilincs után nyúlt, menekülve az üres folyosóra. Kapkodó léptekkel igyekezett a lifthez, nem nézett hátra. Menekülni akart. Menekülni a tegnap elől, a fájdalom, a megaláztatás elől és leginkább Tőle.
Nem tudta, mióta róhatta az utcákat, mire az ismerős szálloda előtte magasodott. A fotocellás ajtón belépve sietett a lépcsőkhöz, ügyet sem vetve az éppen érkező liftre. Remegő ujjakkal próbálta előhalászni szobakártyáját, miközben csakis azért fohászkodott, hogy lábai még kibírják azt a néhány lépést, amelyek az ágyhoz vezetik. Könnyek ködösítették látását, néhányuk arcát végigszántva állapodtak meg ajkain. Erőtlenül markolt a kilincsbe, mikor derekát finom kezek fogták közre. Zihálva lélegezte be az ismerős illatot, s belépve a szobába erőtlenül rogyott össze. Már nem volt mit veszítenie, a sós könnyek patakokban zúdultak végig arcán, vörös foltot hagyva maguk után. Matías óvatosan fogta közre a lány arcát, választ keresve a kétségbeesett szempárban. Sienna levegőért kapkodva fúrta arcát a fiú vállába, s zaklatottsága csakhamar álomba taszította. Az egyetlen helyre, ahol még nyugalmat talált.
A nap éppen lebukni látszott a horizont mögött, amikor szemei kipattantak. Percekig pislogott, néha szemét behunyva hallgatta a tenger moraját. Az óvatos léptek felé fordulva viszonozta a fiú ijedt mosolyát, aki cigarettáját elnyomva lépett hozzá. Az enyhe füstszag köhögésre késztette a lányt, Matías pedig bocsánatkérően vállt meg pólójától, melyet a földre dobott.
- Diego magányos lehet.
A lány erőtlenül törte meg a csendet, halovány mosolyt csalva a fiú arcára.
- Ha elüldözni kívánsz, le is tehetsz róla. Diego a többiekkel van a parton.
Sienna csalódottan vette tudomásul burkolt próbálkozásának bukását, torkát az asztalon pihenő vízzel öblítette le. Lelkiismeret furdalás gyötörte a történtek miatt, de leginkább Matías miatt, aki párjától elszakadva kötelességének érzi a lány felügyeletét. Úgy érezte magát Sienna, akár egy börtönben, itt a rácsok azonban saját tettei és annak következményei voltak; az éjszakai kitörések, a másnapi sebek, s Matías társasága, amire a legkevésbé vágyott. Képtelen volt a fiú szemeibe nézni, hiszen éppen eléggé csalódott magában ahhoz, hogy szinte kibírhatatlan teherként nyomja a vállát. Mindkettejük számára ismeretlen volt ez a Sienna, akivel lassan kellett megbarátkozni, hiszen úgy tűnt: egyhamar nem óhajt távozni.
- Bántott, Sienna?
Kíváncsian kapta fel lehajtott fejét, majd nagyot nyelve rázta meg. Az egyetlen aki bántott, az én magam voltam. Megszámlálhatatlan napja saját maga ellensége, aki újabb és újabb sebeket ejt magán. Kényszeresen bántotta magát, mintha ezzel képes lenne elfelejteni a múltját.
Újra a szállodában érezte magát, ahol a vonzó férfi ujjai bilincsként fonódtak karjára. Nem a fizikai fájdalom volt az, ami megtörte akkor ott az ajtóban. Hiszen a test fájdalma elenyészett az összetört szív mellett, mely apró darabokban feszítette szét mellkasát. A lélek fájdalma nagyobb kínt jelentett, a megaláztatás keserű íze a szájban, hogy újra kiszolgáltatottá vált egy férfinak. Újra megaláztak.
Neymar
Tagadhatatlan, hogy az előző este mámoros percei meghozták a kedvét a nőkhöz. A brazil képtelen volt betelni a látvánnyal, amit a két szőke szépség nyújtott a hajó orránál, miközben egy napbarnított fekete koktélját kortyolgatva szemezett vele. Hónapok óta először élvezte az életet, s most először nem gondolt rá. Nem gondolt a múltra, nem gondolt a nőre, csak a pillanatra, amikor magáévá teheti az összes hölgyet, akit csak megkíván ezen a hajón. Jeges vizét legurítva intett az egyik szőkének, aki kaján mosollyal az arcán lépett a focistához. A nap lassan bukott le a horizonton , narancsos fátylat borítva az égre, sötét ecsetvonásokkal tarkítva azt. A lány ölében elhelyezkedve kényeztette, nyakának vonalát apró csókokkal elhalmozva, néhol nyomot lila nyomot hagyva a barna bőrön. Egyre növekvő vágyával nem kívánt leszámolni, sem ereje, sem akarata nem volt hozzá. A távolból figyelő két hölgy összesúgott, majd lassú léptekkel csatlakoztak szőke társukhoz, megosztozva a brazilon, aki egy pillanat alatt átadta magát a mámornak. Egyedül érezte magát, elveszve a szenvedély tengerében, amibe szépen lassan elmerült, majd végül hagyta magát belefulladni. Nem tudta megmondani pontosan mikor, de feje alatt a kemény napágy helyett hirtelen a kabinban fekvő ágy puha párnáját érezte, teste elmerült a fehér takarókban, szeme minduntalan a hölgyeket pásztázták, akik immáron meztelenül követelték maguknak a férfit. A csatár pedig megadta nekik azt, amire sóvárogtak; a testi vágyat, s mindent, amit csak adni lehetett. A kabint mély sóhajok töltötték meg, fülledt levegő, s kéjes nyögések, ami szebbnek tűnt akkor bármelyik szimfóniánál. Nem akart gondolni a következményekre, csak tette, amire vágya sarkallta, újra és újra elveszve a gyönyörben, a forró testekben, melyek egyre csak belé kapaszkodtak remélve, hogy az egekbe szárnyalnak.
A élvezet lankadni látszott, a vékony testek erőtlenül hulltak az ágyra, s egymásra, levegőért zihálva. A nyomott levegő izzasztotta, halántékáról patakokban folyt le a víz, melyet kézfejével igyekezett letörölni. Vízért kutatott, a szobámban azonban csak néhány ruhára és újságra bukkant és párnákra, melyek a vad szeretkezéstől a padlón landoltak. Maga mögött hagyva a szépségeket lépett ki a kabinból, majd a hűtő felé vette az irányt, magához emelve egy jéghideg üveget. Mohón kortyolta a vizet, míg az üveg ki nem ürült, majd a szemetesbe dobva vált meg tőle. A hajó faránál barátainak sziluettje rajzolódott ki a holdfényes éjszakában, akik mintha szándékosan vonultak volna vissza, teret adva a csatár vágyainak. Tekintetét elkapta, mikor az egyik felé intett, hanyagul felkapott nadrágját igazgatva lépett a korláthoz, majd rákönyökölve figyelte a lassan ringatózó tengert. A vízen ezüst ösvényt rajzolt a Holt, mely a messze sötétségbe vezetett. Percekig merengett a semmibe, a nyomasztó sötétségbe, mint utoljára azt Brazíliában tette, egy csendes, magányos éjszakán. Akkor hozta meg a döntést, hogy mindent maga mögött hagyva új fejezetet nyit a nagy könyvben, nem félve a következményektől, a veszteségektől. Lépni akart és bizonyítani, az addigi élete azonban homokként hullott ki kezei közül. Ha Brazíliában maradok...
Milliószor eljátszott a gondolattal, hogy a gránitvörös-kék mez helyett még minidig a fehér Santos mez feszül a testére, ami talán megmentette volna kapcsolatát, megkímélve őt annyi vitától, álmatlan éjszakától és döntéstől, Azt hitte, minden olyan egyszerű lesz. Amikor rájött, hogy a lány nem hajlandó vele utazni, minden terve dugába dőlt, s két tűz közé került. Napról napra érezte, hogy egyre közelebb kerül egymáshoz a két fal, mely között hezitálva áll, s nem tud mit tenni. Végül kénytelen volt lépni, maga mögött hagyva kapcsolatát, s magányosan elutazni Európába, új életet kezdve, a múlt démonaitól kísértve.
Tekintete lassan a partra kúszott, a klubok táncoló fényeire, melyek a zene ütemére villództak. Hirtelen csapta meg orrát a női parfümök illata, a virágos aroma, amitől egy pillanat alatt elbódult. Újra érezte az érintéseket, a vad karmolásokat hátán, fülében újra ott csengtek az elégedett nyögések, de már kevésbé tűnt olyan gyönyörűnek. Már nem lelte élvezetét benne, menekült volna az emlékek elől, amik újabb hibát jelentettek listáján, újabb szégyenfoltot, egy keserű próbálkozást arra, hogy megtalálja régi önmagát. Mindhiába, az a Neymar meghalt.
A törékeny csendet az ágy recsegése törte meg és egy fáradt sóhaj, melyet lépések kísértek. Sienna továbbra is a kéklő vizet figyelte, várva a férfi szavaira. Ő azonban némán állt mögötte, nadrágját igazgatva, majd kezeit zsebre rakva meredt maga elé. Nem ért hozzá, ugyancsak kiszáradt ajkait mohón nyaldosta mintha abban reménykedve, hogy maradt még valami az amerikai lány forró leheletéből.
- Ideje lenne menned.
Ironikus mosolyra húzta ajkait, s a pillanatnyi megsemmisülés érzése megaláztatásba torkollott. Apró léptekkel sétált a kanapé felé, melyen ruhája pihent, majd csendesen húzta magára a könnyed, nyári darabot. Kócos tincseit ujjával végigszántva fogta kontyba, miközben utoljára pillantott a tenger felé, s a romokra, melyet az ágyban hagyott; a gyűrött lepedőre, a szétdobált párnákra s az apró hajszálakra. melyek a takarón pihentek.
Tekintete messze elkerülte a férfi pillantását, s habár hálás volt minden mámoros percért, nem köszönte meg. Hiszen még a nevét sem tudom. Hanyagul intett a mögötte várakozó férfinak, majd az ajtó felé fordulva igyekezett menekülni múltjának újabb fekete fejezetétől. A búcsú helyett azonban a férfi keze Sienna csuklójára tapadt, erős bilincsként közrefogva azt.
- Senkinek nem szólhatsz egy szót sem erről. Világos?
Félve pillantott az aranybarna szemekbe, melyek még sötétebbnek tűntek a tegnapinál. Rideg vonásai félelemmel töltötték el, mellkasa szorított, égett, akárcsak karja, mely elfehéredni látszott az érintéstől. Aprót bólintott, mire a bilincs megszakadt, s keze a jéghideg kilincs után nyúlt, menekülve az üres folyosóra. Kapkodó léptekkel igyekezett a lifthez, nem nézett hátra. Menekülni akart. Menekülni a tegnap elől, a fájdalom, a megaláztatás elől és leginkább Tőle.
Nem tudta, mióta róhatta az utcákat, mire az ismerős szálloda előtte magasodott. A fotocellás ajtón belépve sietett a lépcsőkhöz, ügyet sem vetve az éppen érkező liftre. Remegő ujjakkal próbálta előhalászni szobakártyáját, miközben csakis azért fohászkodott, hogy lábai még kibírják azt a néhány lépést, amelyek az ágyhoz vezetik. Könnyek ködösítették látását, néhányuk arcát végigszántva állapodtak meg ajkain. Erőtlenül markolt a kilincsbe, mikor derekát finom kezek fogták közre. Zihálva lélegezte be az ismerős illatot, s belépve a szobába erőtlenül rogyott össze. Már nem volt mit veszítenie, a sós könnyek patakokban zúdultak végig arcán, vörös foltot hagyva maguk után. Matías óvatosan fogta közre a lány arcát, választ keresve a kétségbeesett szempárban. Sienna levegőért kapkodva fúrta arcát a fiú vállába, s zaklatottsága csakhamar álomba taszította. Az egyetlen helyre, ahol még nyugalmat talált.
A nap éppen lebukni látszott a horizont mögött, amikor szemei kipattantak. Percekig pislogott, néha szemét behunyva hallgatta a tenger moraját. Az óvatos léptek felé fordulva viszonozta a fiú ijedt mosolyát, aki cigarettáját elnyomva lépett hozzá. Az enyhe füstszag köhögésre késztette a lányt, Matías pedig bocsánatkérően vállt meg pólójától, melyet a földre dobott.
- Diego magányos lehet.
A lány erőtlenül törte meg a csendet, halovány mosolyt csalva a fiú arcára.
- Ha elüldözni kívánsz, le is tehetsz róla. Diego a többiekkel van a parton.
Sienna csalódottan vette tudomásul burkolt próbálkozásának bukását, torkát az asztalon pihenő vízzel öblítette le. Lelkiismeret furdalás gyötörte a történtek miatt, de leginkább Matías miatt, aki párjától elszakadva kötelességének érzi a lány felügyeletét. Úgy érezte magát Sienna, akár egy börtönben, itt a rácsok azonban saját tettei és annak következményei voltak; az éjszakai kitörések, a másnapi sebek, s Matías társasága, amire a legkevésbé vágyott. Képtelen volt a fiú szemeibe nézni, hiszen éppen eléggé csalódott magában ahhoz, hogy szinte kibírhatatlan teherként nyomja a vállát. Mindkettejük számára ismeretlen volt ez a Sienna, akivel lassan kellett megbarátkozni, hiszen úgy tűnt: egyhamar nem óhajt távozni.
- Bántott, Sienna?
Kíváncsian kapta fel lehajtott fejét, majd nagyot nyelve rázta meg. Az egyetlen aki bántott, az én magam voltam. Megszámlálhatatlan napja saját maga ellensége, aki újabb és újabb sebeket ejt magán. Kényszeresen bántotta magát, mintha ezzel képes lenne elfelejteni a múltját.
Újra a szállodában érezte magát, ahol a vonzó férfi ujjai bilincsként fonódtak karjára. Nem a fizikai fájdalom volt az, ami megtörte akkor ott az ajtóban. Hiszen a test fájdalma elenyészett az összetört szív mellett, mely apró darabokban feszítette szét mellkasát. A lélek fájdalma nagyobb kínt jelentett, a megaláztatás keserű íze a szájban, hogy újra kiszolgáltatottá vált egy férfinak. Újra megaláztak.
Neymar
Tagadhatatlan, hogy az előző este mámoros percei meghozták a kedvét a nőkhöz. A brazil képtelen volt betelni a látvánnyal, amit a két szőke szépség nyújtott a hajó orránál, miközben egy napbarnított fekete koktélját kortyolgatva szemezett vele. Hónapok óta először élvezte az életet, s most először nem gondolt rá. Nem gondolt a múltra, nem gondolt a nőre, csak a pillanatra, amikor magáévá teheti az összes hölgyet, akit csak megkíván ezen a hajón. Jeges vizét legurítva intett az egyik szőkének, aki kaján mosollyal az arcán lépett a focistához. A nap lassan bukott le a horizonton , narancsos fátylat borítva az égre, sötét ecsetvonásokkal tarkítva azt. A lány ölében elhelyezkedve kényeztette, nyakának vonalát apró csókokkal elhalmozva, néhol nyomot lila nyomot hagyva a barna bőrön. Egyre növekvő vágyával nem kívánt leszámolni, sem ereje, sem akarata nem volt hozzá. A távolból figyelő két hölgy összesúgott, majd lassú léptekkel csatlakoztak szőke társukhoz, megosztozva a brazilon, aki egy pillanat alatt átadta magát a mámornak. Egyedül érezte magát, elveszve a szenvedély tengerében, amibe szépen lassan elmerült, majd végül hagyta magát belefulladni. Nem tudta megmondani pontosan mikor, de feje alatt a kemény napágy helyett hirtelen a kabinban fekvő ágy puha párnáját érezte, teste elmerült a fehér takarókban, szeme minduntalan a hölgyeket pásztázták, akik immáron meztelenül követelték maguknak a férfit. A csatár pedig megadta nekik azt, amire sóvárogtak; a testi vágyat, s mindent, amit csak adni lehetett. A kabint mély sóhajok töltötték meg, fülledt levegő, s kéjes nyögések, ami szebbnek tűnt akkor bármelyik szimfóniánál. Nem akart gondolni a következményekre, csak tette, amire vágya sarkallta, újra és újra elveszve a gyönyörben, a forró testekben, melyek egyre csak belé kapaszkodtak remélve, hogy az egekbe szárnyalnak.
A élvezet lankadni látszott, a vékony testek erőtlenül hulltak az ágyra, s egymásra, levegőért zihálva. A nyomott levegő izzasztotta, halántékáról patakokban folyt le a víz, melyet kézfejével igyekezett letörölni. Vízért kutatott, a szobámban azonban csak néhány ruhára és újságra bukkant és párnákra, melyek a vad szeretkezéstől a padlón landoltak. Maga mögött hagyva a szépségeket lépett ki a kabinból, majd a hűtő felé vette az irányt, magához emelve egy jéghideg üveget. Mohón kortyolta a vizet, míg az üveg ki nem ürült, majd a szemetesbe dobva vált meg tőle. A hajó faránál barátainak sziluettje rajzolódott ki a holdfényes éjszakában, akik mintha szándékosan vonultak volna vissza, teret adva a csatár vágyainak. Tekintetét elkapta, mikor az egyik felé intett, hanyagul felkapott nadrágját igazgatva lépett a korláthoz, majd rákönyökölve figyelte a lassan ringatózó tengert. A vízen ezüst ösvényt rajzolt a Holt, mely a messze sötétségbe vezetett. Percekig merengett a semmibe, a nyomasztó sötétségbe, mint utoljára azt Brazíliában tette, egy csendes, magányos éjszakán. Akkor hozta meg a döntést, hogy mindent maga mögött hagyva új fejezetet nyit a nagy könyvben, nem félve a következményektől, a veszteségektől. Lépni akart és bizonyítani, az addigi élete azonban homokként hullott ki kezei közül. Ha Brazíliában maradok...
Milliószor eljátszott a gondolattal, hogy a gránitvörös-kék mez helyett még minidig a fehér Santos mez feszül a testére, ami talán megmentette volna kapcsolatát, megkímélve őt annyi vitától, álmatlan éjszakától és döntéstől, Azt hitte, minden olyan egyszerű lesz. Amikor rájött, hogy a lány nem hajlandó vele utazni, minden terve dugába dőlt, s két tűz közé került. Napról napra érezte, hogy egyre közelebb kerül egymáshoz a két fal, mely között hezitálva áll, s nem tud mit tenni. Végül kénytelen volt lépni, maga mögött hagyva kapcsolatát, s magányosan elutazni Európába, új életet kezdve, a múlt démonaitól kísértve.
Tekintete lassan a partra kúszott, a klubok táncoló fényeire, melyek a zene ütemére villództak. Hirtelen csapta meg orrát a női parfümök illata, a virágos aroma, amitől egy pillanat alatt elbódult. Újra érezte az érintéseket, a vad karmolásokat hátán, fülében újra ott csengtek az elégedett nyögések, de már kevésbé tűnt olyan gyönyörűnek. Már nem lelte élvezetét benne, menekült volna az emlékek elől, amik újabb hibát jelentettek listáján, újabb szégyenfoltot, egy keserű próbálkozást arra, hogy megtalálja régi önmagát. Mindhiába, az a Neymar meghalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése